Jelentem, a 14 hónapossal elérkeztünk az utánozás komoly korszakához. Ez helyenként vicces, helyenként pedig nem. Az előbb kimostam például egy nagy adagot a ruhái közül. Az övét ugyanis külön tisztítom és nem mosóporral. Na. És gondoltam, kiteregetem. Ám Rozi is úgy érezte, a teringettét, ő most teregetni fog. Az előbb egy zoknit rázogatott percekig, utána pedig megkísérelte feltenni a szárítóra. Ez még mondjuk a kisebbik gond. A nagyobbik, hogy két bodyját kipakolta a kosárból a földre gondosan, átválogatta, és utána gondolta kiteregetni. Magyarán ezek újra mennek a mosógépbe, mert piszkosak lettek. Jelenleg egy 75 százalékos tisztulási aránnyal számolhatok egy adag mosott ruhából.
Most épp itt ül és egy harisnyát vesz fel sálként a nyakára. Jól áll neki, nem mondom, de annak is száradnia kellett volna elvileg. A ruháit már rég nem tudom elpakolni, ha ő is itthon van. Az lehetetlen. Ő akar hajtogatni, rakodni, fiókot eldönteni. Egyébként a laptopot simán használja. Ugyan még nem tíz ujjal gépel, de püföli rendesen. Mondjuk, van már egy saját egere is, hogy ne mindig az enyémet lopja el. Fogat is egyszerre mosunk, óriás hiszti van, ha nem adom oda a fogkeféjét, amikor én sikálom a fogaimat. Egyébként irtó cuki a kis mini felnőtt. De már nagyon kell vigyáznom, mit lát tőlem. Így csokit csak a konyhában, stikában, elbújva eszem… sosem gondoltam volna, hogy zugevő leszek…
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
