Lássuk csak! Hány napja is vagyunk itthon? Egy, kettő, három, négy, öt. Igen öt. Rémes. Az egész lényem tiltakozott az ellen, hogy egyáltalán elinduljunk haza Toscanából. Egyszerűen képtelen vagyok visszaállni a nyaralós üzemmódból. Talán nem mértem fel jól, mennyire fáradt lehettem, mert ilyen még sosem volt, hogy a 11 nap alatt arra is képtelen voltam, hogy a laptopomat kinyissam. És tudjátok mit! Igazából még most is nehezemre esik bármilyen munkajellegű dolgot elvégezni. Persze ott kint nem feltétlenül csak a kimerültségem volt az oka a lustaságomnak, hanem mert eszembe sem jutott, hogy például megosszam az élményeimet, egyszerűen csak szívtam magamba az illatokat, a látványt, a nyugalmat, a fehér homok puhaságát, a tenger lehetetlen kék színét. Úgy teltek el a napok, hogy nem értettük, hogy lehet az, hogy indulnunk kell haza.
Mesés, csodás, álomhely Toscana. 
Olaszország egyébként is gyönyörű, ez a vidék pedig szinte az ékköve. Nem véletlen, hogy csodájára jár a világ! Azok a városkák! Ahogy mentünk fel a hegyre, ahol a bérelt házunk volt, minden nap alig vártam, hogy meglássam a kedvenc képemet a hegyoldalban egymásból szabályosan szabálytalanul kinövő házacskákról. A néniről és a bácsiról, akik minden nap ott ültek házikójuk teraszán és nézték a jövő-menő embereket. Legszívesebben én is odaültem volna melléjük, mert imádom bámulni az embereket. Akár a tengerparton is. Hogyan pihennek, hogyan működnek családként. Olykor sztorikat gyártok magamban, hogy vajon kik lehetnek ők, mivel foglalkozhatnak. Izgalmas dolog ám ez, főleg annak tükrében, hogy utána magunkat kezdjük kívülről szemlélni. Hogy éljük meg a pillanatokat, megéljük-e egyáltalán? Vagy csak letudjuk, hogy megvolt ez is. Mármint a nyaralás.
Amikor megláttam a 12 órás utazás után a házat, ujjongtam örömömben. Belülről és visszafogottan inkább, de határozottan ujjongtam. Sokszor jártam már úgy, hogy az apartman vagy a hotel messze nem volt olyan, mint a képeken. Igaz, egy minimális csalódottság után általában hamar alkalmazkodom a helyzetekhez, mert, ha én egyszer jól akarom érezni magam, akkor kevés dolog állíthat meg. Na de így még nem jártam. A képek nem tudták visszaadni, hogy milyen helyen fogunk pihenni. Akkora házat képzeljetek el, hogy 14-en voltunk és volt, hogy percekig kerestük egymást, míg végül megleltük, akiért elindultunk. Esténként gond nélkül ültük körbe az asztalt mindannyian. Mert hogy rengeteget főztünk, mármint a fiúk, és valószínűleg rengeteget híztunk, de nem csak a fiúk. Ez most persze csöppet sem érdekel, mert a barnaság, amit összeszedtem jótékony hatással van ez ember megjelenésére. Meg az is lehet, hogy kint felejtettem Toscanában a hiúságomat. Vissza kell mennem érte! Most, azonnal!
Puszi: Réka
