">

Újra jön az Álomutazó!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , ,




Aki látta, egészen biztosan sokáig nem felejti azt a káprázatos látványt és hangulatot, amely 13 előadásban volt látható az előző év karácsonyán. A dalok pedig szintén biztos, hogy velünk jöttek, és dudorásztuk őket sokáig, akinek muzikális gyermeke van, tutifix, hogy azóta is hetente többször előkerült az “Egy bárány, gyerünk irány az ágy”, az “Agyturbó”, a “Szintidrazsé”, és nálunk például a kedvenc lelkesítő leckeíráshoz Cosinus tanárnő dala: “Tanulunk mint a gép, tanulunk most is épp, vagy az esti időhúzásnál “Öt percet játszanék a géppel, nem, nem, nem… ” – a háztartási robot slágere. Úgyhogy tulajdonképpen titokban már vártunk erre a hírre, és hip-hip-hurrá, most meg is érkezett! Figyelem!

Idén év végén újra színpadra kerül 2017 legnagyobb színpadi produkciója, az Álomutazó című családi mesemusical, benne Stohl Andrással, Szabó Győzővel, Schell Judittal, Ábel Anitával, Falusi Mariannal, Keresztes Ildikóval, Hajdu Steve-vel és sokan másokkal. A 2018-as előadás december 22-én és 23-án lesz a BOK (volt SYMA) csarnokban, ugyanúgy, mint tavaly.

Az biztos hogy ebbe a produkcióba belepakoltak mindent, amit csak lehetett. A színészek mindegyike húzónév, van eredeti sztori, új dalok, elképesztő látvány, jellegzetes jelmezek” – írta a kritika a 2017-es év legnagyobb színpadi produkciójáról, az Álomutazó című családi mesemusicalről, amit tavaly karácsony és újév között majd 50 ezren néztek meg a 13 előadáson.

Nagyon felemelő érzés volt, hogy ilyen sok embernek szerezhettünk örömet tavaly karácsonykor, sok üzenetet kaptunk azonban, hogy lemaradtak az előadásról, vagy újranéznék, s bár nem terveztünk ismétlést, úgy döntöttünk, hogy a közönség kérésére újra színpadra állítjuk a darabot egy pár előadás erejéig” – mondta Illés Gabriella, a darabot életre hívó TulipánTündér produkció vezetője, aki elmondta nemcsak a látogatók száma, de a kritika is arra ösztönzi az alkotókat, hogy bátran ismételjenek “Ritka családi előadás az, ahol gyerek és szülő szeme egyszerre csillog, izgatottságtól, varázslattól, meghatottságtól és bulihangulattól” – írták rólunk, amire nagyon büszkék vagyunk, mondta a producer.

A szereposztás parádés, a látványvilág lenyűgöző a dalok egytől egyik slágerek lettek, a történet pedig rendkívül tanulságos és aktuális. Arról szól, hogy ma, amikor annyi minden van a világban, amit be kell fogadnunk, hogy mindig a maximumot kell hoznunk, mennyire elveszítjük a kapcsolatot saját magunkkal, az álmainkkal. Nem adunk időt arra magunknak, hogy feldolgozzuk azt a rengeteg információt, amit kapunk. Ezzel a mesével a profi szórakoztatáson túl az alkotók azt is szeretnék, hogy az előadás után a felnőttek egy kicsit elgondolkozzanak, lelassuljanak és újra tudjanak kicsit álmodozni és álmodni, mint gyerekkorukban.

 

Jegyek már kaphatók, mi több, aki most két jegyet vesz – a készlet erejéig – ajándék plüssbárányt kap mellé.