Nem tudom, anyukaként ki hogy van vele, ha utazik, de én azt szeretem, ha úgy nagyjából mindent viszünk. Mindent, ami jó akkor, ha bármi történhet, fogalmaznék ezzel a képzavarral. Mióta Rozi megszületett, utaztunk már néhányszor. Az a vicces, hogy most már övé a nagy bőrönd, enyém pedig a kicsi. Mert mindent berakok neki, hogy biztosan jól érezze magát idegen környezetben is. Így utaznak velünk az ágyából a kis plüss barátocskái, akiket lehetőség szerint a szálláson ugyanúgy beapplikálok mellé, ahogy otthon szokott lenni. Azt gondolom, így jobban biztonságban érzi magát éjjel, vagy ilyesmi. Aztán mi visszük a kis kádját is, hisz azt is megszokta már. A szappanját, amivel fürdetve van, és a ruhákról nem is beszélek. Mindenféle időjárási körülményre fel kell készülni mostanában, így forrónadrágtól gyakorlatilag a mini usankáig becsomagolom a szekrényt. A saját emlékeimből kiindulva nála is színkód szerint dolgozom, kitalálok két színt és ahhoz válogatom a dolgokat. Mondjuk ez nem túl nehéz, mert kislányként gyakorlatilag a toalettjének nyolcvan százaléka a rózsaszín köré épül.
És amikor már mindent berakodtam, 
behajtogattam, kis bodytól a hosszú ujjasig, a mellénykéig, akkor jönnek, a biztonság kedvéért az oltási könyve is legyen velünk és mi van, ha aznap este nem ízlik neki az a bébiétel, rakjuk be egy másik fajtát is típusú dolgok is. Bepakolom a kengurut is, amit tudom, hogy nem fogok használni, mert eléggé nagy már a csemete súlya és gyakorlatilag karban hordom egész nap őt, az eggyel könnyebb a hátamnak. De azért beteszem, mert mi van, ha pont az kell. Készítek be ollót is, hátha épp a két nap alatt nő akkorára a körme, hogy az vágásért kiált. Jöhetnek a plusz játékok, csilingelős királykisasszony, egy-két nyúl, sípolós és zenélős változatok, meg a játszószőnyeg. Ennek mindig annyira megörül, ha előveszem bárhol, hogy tudom, jó döntés volt szenvedni vele, hogy ne essen szét, ne essen ki stb. Ezen a ponton általában már inkább karavánhoz hasonlítunk, Mézgáék sem indulhattak volna szebben. De sebaj, én nyugodt vagyok, babavíztől a kedvenc rácsvédőig mindent bepakoltam.
És akkor este, a szállodában állok a fürdőszobában és rezignáltan konstatálom, csak egy dolgot felejtettem otthon. A saját fogkefémet.
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
(fotó: Falus Kriszta)
