Én nem mesével kezdtem az esti mesét a fiamnak. Dúdoltam, verseket énekeltem. Apukám megzenésített verseit. Én is így nőttem fel. Apukám gitározott, és énekelt anyukámmal, én a kádban ültem, és énekeltem velük. Azt hiszem, 4 éves lehettem, amikor először szerepeltem vele egy gyereknapi rendezvényen. Nem kényszerített senki, nekem természetes volt. Mint ahogy az is, hogy a zene által repültek bele a versek a fejembe. A dalok által a versek, a versek által később a könyvek. Ezek meggyőződésem, hogy szorosan összefüggnek. Hiszen látom a saját gyerekeimen is. Visszatérve Beni fiamra. Bölcsis lehetett, amikor úgy gondoltam, pontosabban mások úgy gondolták, én meg jó anyuka akartam lenni, hogy nekifogunk este a mesekönyvezésnek, mert ezt így szokták csinálni. Nem jött be. Mert az én érdeklődő kisfiam egyre csak felélénkült a számára izgalmas történetektől. Később próbálkoztam saját történettel is, még rosszabb lett az eredmény. Alig várta a történet folytatását. Tehát az esti rituálé végül mindig dúdolással fejeződött be. A közös olvasást pedig áttettük nappali programnak.
Kislányomnál már rutinos anyukaként csak később vezettem be a könyveket. (Módszeresen, mint a hozzátáplálást…) Ő, ha lehet, még jobban szerette az esti éneklősdit. Rebeka viszont nem érte be a dúdolással, neki minden este végig kellett énekelnem a második lemezem anyagát. A Hajnali csillag peremén című dal volt, hogy 50-szer is lement egy este.
Most épp új lemezen dolgozunk. 
Megint régóta éreztem, hogy kéne már egy újabb zenei anyag. De valahogy nem tudtam, merre induljunk. Azt tudtam, hogy legelőször is jó versek kellenek, de azt is éreztem, hogy ezúttal még ez sem elegendő. Nem tudtam egészen pontosan mit akarok, csak éreztem. És egyszer csak ott volt előttem az, amire vágytam. Finy Petra tollából. Először a verseit olvastam, aztán az első regényét. Beleszerettem. Mármint nem Petrába, hanem a tehetségébe és abba, ahogyan dolgozik. De erről már írtam nektek itt az Anyakanyaron a Madárasszony című könyv kapcsán. És amit akkor éreztem, azt most már közelről is látom, mert együtt dolgozunk az új lemezem anyagán! Azon vagyunk, hogy ne csak szép versek legyenek szép dalokként. Hanem annál sokkal több.
Nem magunk miatt öncélúan készülnek most ezek a dalok. Hanem tudatosan, rengeteg érzelemmel a gyerekek fülére, szívére szabva. Mint egy tündérkonyhában. Mindenki a legszebbet, a legigazabbat teszi bele abból, amije van. És miután mi, majdnem mindannyian fiatal szülők vagyunk, zenészek, dalszerzők egyaránt, még a szülők is élvezni fogják. Igazi közös munka. Most először érzem azt, hogy igazán részese lehetek az alkotó folyamatnak. Ahogyan születnek a zenék, hozzá a versek. Vagy fordítva. Nem ismerjük még igazán egymást, mégis azt érzem, mintha tudná, mire gondolok.
Nagyon szerettem volna ma, gyereknap alkalmából már az új lemez anyagából hozni nektek ízelítőt, de ahhoz, hogy tökéletes dalokat mutathassunk, még egy pici időre van szükség. Aki eljön koncertre, például ma délután fél 3-ra a Kispesti Uszoda udvarára, már hallhat belőle egy-két dalt, örömmel kóstolgatjuk, ízlelgetjük együtt a fiúkkal és a közönséggel. Ígérem, ahogy lesz eredmény, ti lesztek az elsők, akiknek megmutatom! Addig is fogadjatok szeretettel két olyan kedvenc dalt tőlem, amelyeket a Hajnali Csillag Peremén albumán találhattok, s amelyeket koncerten továbbra is énekelek majd. Ezek pedig a Sárkány apó és a Konok kalap című nóták.
Boldog gyermeknapot kívánok!
Puszi: Réka
