Horgászik a családom

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , ,




gabi_korallEmlékeztek még Attila karácsonyi ajándékára, amit tőlem kapott? Hetekig dugdostam a szomszédban a pecabotot, ami a férjem azóta is nagy becsben tartott meglepetése volt az ünnep alkalmából. Vannak olyan momentumok, körülmények az ember életében, melyek egy életen át kísérnek minket. Nekem a horgászat épp ilyen. Úgyhogy amikor Attilával való kapcsolatom kezdetén kiderült, hogy remek horgász és imád horgászni, nem is voltam meglepve. Tudtam, mire számíthatok és mivel jár ez. Nagy szerencse ám! Egy türelmes feleség, aki órákat bír ki szótlanul egy stégen és úgy pucolja a halat, mintha mindig ezt csinálta volna, nagy áldás egy nagy ho-ho-ho-horgász férj számára.

Én a horgászatba születtem bele. Ez volt a mi családi kikapcsolódásunk, meg persze a makkszedés, amiről már szintén írtam, de az inkább a pénzkeresetről szólt, azért nem nevezném szabadidős elfoglaltságnak. Na de a horgászat! A testvéremnek például van egy horgásztava, neki is ez a szenvedélye, mindig küldözgeti a képeket, hogy hol tart, milyen halat fogott ki, milyen jó fogása volt. Én magam nem vagyok egy szenvedélyes horgász, bár én is szoktam kísérni olykor a fiúkat. Engem a nyugalom, a víz közelsége, a természet szépsége sokkal inkább leköt, minthogy órákig ücsörögjek várva, hogy kifogjam a nagy halat. Vannak hölgyek a baráti körben, akik valóban szeretnek pecázni is, nekem egy jó halászlé készítése sokkal inkább öröm.

horgaszo attilak

Férjemnek ez az egyetlen kikapcsolódása, amivel kisfiamat is megfertőzte. Most már hagyomány, hogy a férjem és egyik legjobb barátja, néhány napra kivesznek egy faházat egy halastó mellett és elmennek a gyerekekkel. A gyerekeket is lázban tartja a kihívás, kicsi fiam kis halak kifogásával kezdte, de most már nagyobb darabok is kerültek a hálójába. Szabály, hogy a sporthorgászok a nagyobb halakat kifoghatják, de utána vissza kell őket dobni a tóba. Ezeket nem esszük meg. Én azt szoktam csinálni, hogy ha nem gyűjtünk össze több halat, hogy egy pazar halászlé készüljön belőle, akkor egyben lesütöm a halat. Fokhagymás pácot készítek, pici citromlé kerül még a hal mellé, fóliával letakarom, sütőben ropogósra sütöm. Nagyon finom.

Van még egy tippem azoknak, akik esetleg hozzánk hasonló módon néha hozzájutnak olyan halhoz, amit frissen fogtak ki. Télen a halak bevermelik magukat mocsárba. Ilyenkor nem jó kihalászni őket, mert mocsárízű a húsok. Amikor kitisztulnak, finomabb lesznek.

A szezon lassan elindul. Úgyhogy számítok rá, hogy Annával egyre többet leszünk kettesben, mert a fiúk elindulnak vadászni. Halat vadászni. Ezt így lehet mondani? A ti férjeteknek, párotoknak is van valami ehhez hasonló szenvedélye? Írjátok meg!!!

Puszi: Gabi