">

Biomese-ízelítő

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , ,




gabi_pirosPuff Ancsi egy reggel  piff-puff, dirr-durr, csitt-csatt, nyekk-nyak és már ki is kelt az ágyból. Na erre pikk-pakk eldöntötte, hogy ez így tovább nem mehet tovább és egyébként is különben. Mert meglátta magát a tükörben,  és cseppet sem tetszett neki, hogy kancsa  és egy kicsit túlsúlyos volt Ancsa.”  – Így kezdődik a Biomese, amelyről már többször is meséltem nektek. Nagy boldogság ez számomra, hogy tulajdonképpen mindkét gyermekemnek úgymond van egy saját meséje, dalokkal együtt, hiszen Attila születése után nem sokkal született meg a Csigalétra produkció, Pálfy Zsolt zeneszerző alkotásában, Anna pedig Puff Ancsi kalandjait kapta, amely szintén Zsolttal közös munkánkból született, és talán még inkább tükröz engem, az életmódomat, a szokásaimat, amelyet örömmel mutatok meg minden gyermeknek.

A mese egy picit pufók, lusta kislányról szól, aki szépen lassan ismerkedik meg a zöldségekkel, gyümölcsökkel, a mozgás szeretetével, és ahogy végigdaloljuk a történetet, talán sok kisgyereknek is közelebb hozom a szívéhez például a spenótot. Nálunk otthon a spenót tényleg azért lett óriási kedvenc, mert van a mesében egy rész, amelyik egy különleges dalhoz vezet. Erre gondolok:

“Pikk-pakk és kész! Várdigálás közben Ancsi, pipiskedik, hallgatózik, mert kintről fura zajok, nyimmegés és nyammogás, csámcsogás és roppanás, aztán csuklás, böffenés, majd csönd, és halk neszelés. Ki járhat itt?- tűnődött magában. S mert rosszat sejtett, sip-sup az utcán termett… Hu ha hó! – ámélkodott Ancsi. Mit nem látnak szemeim? Mit gondoltok, mit nem látok, hűlt helyére sem találok? Az egyetlen kerékpárom, amit spenóttal festettem le nyáron.”  És íme a dal a Spenótkerékpárról, amelynek tükörtojás a csengője! 

A biciklizés spenótkerékpárral egy jó élmény, ezt még sok másik követi, Ancsi a mesében megismerkedik a zöldségekkel, gyümölcsökkel, megtudja a doktor bácsitól, hogy miből szabad többet enni, miből kevesebbet. És persze, hogy a mozgás, a torna nagyon fontos.

“A torna végén pihegett a két jó barát. szájuk a fülükig  ért. Ancsi  lelkendezve így kiált: Jó móka ezt fogom csinálni! Jókat lehet közben ugrálni-bugrálni. És azóta Ancsi minden reggel pikk-pakk, dirr-durr, csitt-csatt és már kinn is van az ágyból, fogmosás, jöhet a torna, aztán a tej, az ugrálókötelet se felejtsd el! Szalad már Ancsi, a sok új  barát várja. Kukapó is vele tart, Amíg el nem fárad a lába. Fut körbe-körbe a  gyereksereg, bújócska és gördeszka, kerékpár és futkorászás.”

A Biomese koncertjeinken, amelyet igyekszünk országszerte minél több helyen megmutatni, ahogy lehetőségeink engedik, a gyerekek egyik legnagyobb kedvence a Dundi-dal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Gyereknap hétvégéje közeleg, úgyhogy fogadjátok el ajándékba ezt a kis ízelítőt, ha pedig vasárnap délelőtt a Gödör Klub környékén járnátok, 11 órától élőben is meghallgathatjátok a Biomese koncertet! Remélem, hamarosan koncerten is találkozunk!

Puszi: Gabi