Karácsonyi varázslat

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , ,




Hetekig számolgatunk, várjuk türelmetlenül, aztán egyszer csak megérkezik és már tovább is száguld. Karácsony van. Még most át tudjuk élni minden pillanatát. Ki tudjuk élvezni a titokzatos varázsát. Nem különös, hogy ez a pár nap milyen más tud lenni? Pedig ugyanazok az emberek vagyunk, ugyanabban a családban, ugyanabban a környezetben. Mégis tudunk valamit másképp teremteni, megélni. Ha csak két napig is, de tudunk olyanok lenni, amilyenek egész évben vágynánk lenni. Ez a változás belőlünk fakad, ami azt jelenti, hogy képesek lennénk rá az év többi napján is. De mégsem megy. Kell hozzá az a bizonyos karácsonyi varázslat.

Nagyon sok karácsonyi emlék él bennem élesen. Mindegyik másért égett belém. A legteljesebb gyerekként megélt karácsonyaim azok voltak, amikor a nagyszüleink is feljöttek hozzánk Szenteste. Nagy dolog volt, mert  a harmadikon laktunk, nem volt lift, Nagypapi pedig nagyon nehezen mozgott már. Imádtuk őket. Tényleg ünnep volt, ha nálunk voltak. Ült az asztalnál a botjára támaszkodva, fogta a kopasz fejét, és miközben boldogsággal gyönyörködött bennünk, az unokákban, hangosan sápítozott, hogy még ennyi ajándékot! Ennyi pénzt elkölteni! Majd akkurátusan összehajtogatta a csomagolópapírokat.  A nagyikám pedig repkedett a pici lakásban, mert imádta, ha együtt a család. Picit már nagyot hallott, de semmiről nem akart lemaradni. Mindenről tudni akart. Szépen ki volt rúzsozva a szája. Bundát húzott és beillatosította magát. Még mindig érzem az illatát. Nagyon hiányoznak.

Volt olyan karácsonyunk, amikor – már nem is tudom hogy alakult így-, de annyira fel voltunk dobódva, hogy elkezdtünk önfeledten táncolni a fa körül. Apa, anya, a tesóm meg én.

Nagyon szerettem az előkészületeket is. Anyukámmal napokkal az ünnep előtt elkezdtünk sütni, főzni, vásárolni. Milyen jó volt, mennyire vágyom erre az érzésre!

És mennyire más teljesség-érzés, ha azokra a karácsonyokra gondolok, amit már Bencével, a férjemmel közösen ünnepeltünk. Amikor először éreztem, hogy az ő családjához is tartozom már, és amikor először éltem meg, hogy mi ketten már egy új család vagyunk.

Szerencsére nagy a családunk és az összetartás megmaradt így is, hogy már nincsenek velünk a nagyszüleim. Rendszerint nálunk gyűlünk össze. Debrecenből, Szegedről, Budapestről. Cegléd pont középen. Mint egy kis bázis. Van, hogy húszan vagyunk egyszerre a szüleim házában. Óriási a kavarodás, a hangzavar, a rumli. Elképesztő mennyiségű finomság az asztalokon. De jó ez így! Mindig eszünkbe jut, hogy a Nagyiék mennyire élveznék ezt. Hogy dicsekedne a nagymamám, hogy neki már ennyi dédunokája van!

Aztán az is eszembe jut, amikor egyik karácsonykor már nagyon vágytam anyává válni. Azt kívántam magamban, hogy a következő évben már anyaként szeretnék a fa mellett állni. Teljesült a vágyam. Mert a következő ünnepet már Benivel a hasamban vártam. A legszebb karácsonyok persze azóta vannak, amióta megszülettek a gyerekek. Már egészen más miatt számolgatom a napokat, mint gyerekként. Nincs annál nagyobb boldogság, mint látni az ő örömüket. Vagy látni a szüleink büszke tekintetét, ahogy nézik az unokákat. Vagy látni Dédi szemében azt a szavakkal nem is megfogalmazható valamit, amiben benne van annak a boldogsága is, hogy ő ezt itt és most megélheti.

Itt és most abba is hagyom a nosztalgiázást. Hiszen ma az a dolgunk, hogy megéljük a szép pillanatokat és elraktározzuk érzelmileg szűkösebb időkre.  Boldog Karácsonyt!

Puszi: Réka