">

Kényelmes ruhatár-frissítés – rendelj neten!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , ,




Amint lehűl az idő, az emberre rájön valami kétségbeesett keresgélési láz. Legalábbis nálunk ez így van. Automatikusan nyúlunk a szekrényhez, és persze ilyenkor jön el a pillanat, hogy a könnyű nyári ruhákat át kell cserélni az átmeneti, őszi időre valókra. A felnőtt ruhatár esetén is jön a csüggedés, hogy már szinte nem is emlékszünk, mit hordtunk akkor, amikor nem olvadtunk el az aszfalttal egyetemben, a gyerekek esetében viszont ilyenkor szembesülünk azzal, hogy mennyit ért az a sok-sok napfény, friss levegő és vitamindús gyümölcs, meg zöldség. Merthogy úgy általában a szeptember centikkel nagyobb gyerekeket talál, mint ahogy tavasz végén feltettük a felső polcra a hűvösebb napokra szánt felsőket, nadrágokat, kisruhákat. Meg ráadásul, amíg nyáron nem is olyan feltűnő, hogy a gyerek miben van, hiszen viszonylag gyakran hagy nyomot a ruhán a fagyi, az őszibarack, a játszótér homokja, vagy a zsírkréta, addig ősszel mégiscsak jobban kell festenie a lurkóknak is, hiszen óvoda, iskola, szülinapi zsúr, bábszínház, cirkuszi előadás és még millió program várja őket strandon és napozáson túl.

A leltár után tehát általában itt az idő az új beszerzésekre. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintünk elfoglalt anyukák kánaánja a szerencsére egyre népszerűbb internetes vásárlás, köztük az interneten történő gyerekruhavásárlás is. Mert persze szuper kézbefogni és végignézni számtalan apró kisruhát, de ha mindezt úgy tesszük, hogy közben a gyereket is végigrángatjuk magunkkal üzletről üzletre, rohanva, hogy még zárás előtt odaérjünk, akkor bizony nem egy kényelmes dolog ez. Otthon, miután sikerült ágyba rimánkodni a gyereket, a mosógép beindítása után egy órácska alatt vígan körbe lehet nézni, és be lehet pakolni a virtuális kosárba mindent, ami tetszik. Aztán mondjuk másnap hideg fejjel lehet szelektálni, hogy a 132 kiválasztott tündéri ruhadarabból melyik legyen az a 3-4, amit most éppen megvásárolunk. Szerencsére a mi kedvencünk, a Ruha-sziget.hu oldalán két hétig van mód kosárban tartani a kiválasztott cuccot, úgyhogy addig bőven van idő megfontolni, átgondolni mindent. Lehet még egyszer ellenőrizni a méreteket, sőt ily módon akár az újabb árufeltöltésből is lehet még válogatni, és a postaköltséget is lehet csökkenteni. Nagy előnye ennek a webshopnak, hogy 100 %-os pénzvisszafizetési garancia van, ha mégsem tetszene valami, simán vissza lehet küldeni. Nem nagyon van erre példa, mert tapasztalt szülők az oldal gazdái, akik már jól tudják, mire van igazán szükség, a használt angol ruhák összeválogatása pedig többszörös minőségi szűrőn keresztül történik. Ami külön jó, hogy van egy nagyon helyes német márka, a Blue Seven, amelynek vadiúj termékei is megrendelhetőek a Ruha-sziget oldalán, így ezek természetesen több méretben is rendelkezésre állnak, ha valamelyik cukiságba beleszeretünk.

Kis kardigánok, pulcsik, hosszúujjas trikók, farmerok, kötényruhák – ezek mind-mind megtalálhatóak a kínálatban, és azt is érdemes figyelemmel követni, hogy rendszeresen vannak kedvezményes akciók, játékok. Fizetni lehet átutalással vagy utánvéttel is, mindkét esetben bizonyos értékhatár felett ingyen van a szállítás is.  Szóval anyukák, sziget-túrára fel, és frissítsük fel a gyerek ruhatárát, kényelmesen, a karosszékben kuporogva, és pláne jutányos áron, jó minőségben. Kellemes böngészést,  jó vásárlást!

Puszi: Réka és Gabi