Elfáradtam. Testileg, lelkileg, idegileg. Hogyan lehet még elfáradni? Mindegy, ha bármi módon lehet még, akkor azt is nyugodtan odagondolhatjátok.
Miben nyilvánul meg? 
A hónapok óta tartó pörgés utáni első szabad fél napom reggelén nem tudtam kikelni az ágyból. Amikor nagy nehezen sikerült is, bár ne tettem volna, csak a baj volt velem. Hiába történt rengeteg csodás dolog, most valahogy üres minden és nem találom a helyem. Egyébként is ilyenkor vonzom a bosszantó helyzeteket. A faragatlan taxisofőrt, aki miatt élemben először kiszálltam az autóból, és új autót rendeltem. (Egy fél pohár víz miatt történ incidens közöttünk a negyven fokban.) Vagy az erejét az én gyerekemen próbálgató fiatalembert. Akkor érkeztem éppen, amikor a nyakánál fogva szorította az öltözőszekrénynek a nála két fejjel kisebb gyerekemet edzés után, mert a kis önérzetes nem hagyta, hogy elvegyék a kajáját. Utólag nagyon mókás lehettem, ahogy előjött belőlem az anyatigris. De akkor egy picit sem volt vicces. Sőt még órákig remegtem a dühtől és a tehetetlenségtől. Nem védhetem meg mindentől a gyerekemet. De a fiatalúrnak, azért elmagyaráztam, hogy legközelebb egy súlycsoportból válasszon magának ellenfelet. Az az igazán menő.
Ezek a félig férfiak egyébként is meg tudnak lepni mostanában. Hiába tudom, hogy mi játszódhat le bennük, bizonyos helyzetekben, olykor váratlanul ér a reakciójuk. A zsigerből füllentés, vagy a saját bénaságuk leplezéseként alapból a másik szarozása. Tanárként egyébként is többször át kell gondolnom minden kimondott mondatomat. Ugyanis nekem építenem kell a gyereket, közben pedig nem hagyhatom, hogy engem romboljon. Hellyel-közzel sikerül is. Csak a végére, az év végére elfáradok. Talán majd, ha rutinosabb leszek, jobban be tudom osztani az erőmet. Bár attól tartok, hogy nem a rutintalanságom, hanem a maximalizmusom az, ami miatt olykor kipurcanok. Viszont pont ez az, ami miatt óriási eredményeket értünk el együtt az első osztályommal.
Hogy mitől fáradtam el? A tanítást már említettem. 
Ez nagyon új feladat volt számomra. nagyon élvezetes órákkal. És most már nagyon másként tekintek azokra, akiknek a hivatásuk a tanítás. Nem könnyű kenyér. Szülőként viszont, az utolsó hetekben nem volt olyan nap, amikor valamelyik gyereknek ne lett volna valami kirándulás, sportverseny, énekkar, zongora vagy balettvizsga. Sok-sok csodás, könnyes pillanattal. De ettől még nagyon elfáradtam. A munka területén sem volt okom panaszra. Olyan feladatokkal kellett megbirkóznom, amikre régen vágytam, olyan felkéréseket kaptam, amiket régen vártam. Szívvel-lélekkel mentem, csináltam. Kaptam érte sok szeretetet, meg nyilván fizetséget is. És nagyon elfáradtam. De tudjátok mitől fáradtam el leginkább? Én tudom. És azt is tudom, hogy az összes többi fáradtság mögött ez áll. Egy-egy olyan helyzet, amikor szeretetlenséggel, meg nem értéssel találkozunk. Amikor hirtelen kiszolgáltatottá válsz, amikor érzelmileg akarnak zsarolni, amikor visszaélnek azzal, amilyen vagy. És most egy kicsit dühös is vagyok. Hogy egy percig is hagytam, hogy ezt a csodás időszakot beárnyékolja egyetlen egy kis felhőfoszlány.
Hogyan pihenem ki a fáradalmakat? Most elkezdem az intenzív feltöltődést. Feldolgozom és rendszerezem az év eseményeit, tanulságait. Elkezdem tervezni a következő évadot. Aztán régi vágyaimat váltjuk sorban valóra. Együtt leszek a családommal, remélem a barátaimmal is. Sok szép helyet tervezünk meglátogatni. Mindenről beszámolok, ígérem!
Hát ez volt az én évad végi kipurcanós, de alapvetően azért boldog, na jó, fáradt-boldog beszámolóm.
És akkor most! Éljen a nyáááááár!
Puszi: Réka
