Szeretjük a meséket. Hiszünk a mese erejében, szépségében. Nem véletlen, hogy nem sokkal az Anyakanyar induláa után magunk is indítottunk egy mesepályázatot. Talán még emlékeztek rá, Advent idején minden nap új mese volt letölthető az oldalunkról. Az akkori meseíróink közül sokan azóta is szívesen forgatják a tollat. Nemrégiben nagyon kedves levelet kaptunk Palásthy Ágnestől, aki akkor a Csiga Béla csodálkozik című meséjével ajándékozott meg bennünket. Ágnes azóta többkötetes szerző, könyvei a Könyvmolyképző gondozásában jelentek meg. Ágnes egy korábbi interjújában mesélt magáról és az írásairól, a Cultura.hu oldalon, ebből a bemutatkozásból szemezgetünk.
Az első „igazi” mesémet 2012 februárjában írtam. Előző este valaki megemlítette, hogy berepült hozzá a szobába egy mezei poloska, és egy kicsit beszélgettünk róla, mennyire rossz a mezei poloska píárja, bezzeg a katicákat mennyire szereti mindenki. Pedig hát, bogár-bogár. És másnap, vasárnap reggel leültem az ebédlőasztalhoz, és elkezdtem írni egy mesét, amely a katicabogárról szólt, aki nem szereti a pöttyeit, de volt benne mezei poloska is, a „rosszfiú” szerepében. Egész nap írtam, és este hatra elkészültem vele. Nagyon különös élmény volt. És persze szerencse, hogy ennyire megértő a családom, hagytak írni egész nap. Ez a mese egyébként szerepel az Elrabolták a siklót című kötetben. Az a címe: Katica világgá megy.
Az én meséim szándékosan közvetítenek egy hagyományos értékrendet, amit én nagyon fontosnak tartok. Persze semmiképpen sem szájbarágós, didaktikus módon, hiszen a jó mese szórakoztató, de mindenképpen szeretném átadni a gyerekeknek azokat az alapvető értékeket, amelyekben én hiszek. Ezért megjelenik a meséimben a türelem, az elfogadás, a gyengébbek segítése, egymás és önmagunk megbecsülése, az alkotás tisztelete, a család, barátság, becsület, a tanulás fontossága, és még hosszan sorolhatnám, amitől szerintem ember az ember. És igyekszem egy csipetnyi humort is belecsempészni mindegyik mesémbe.
Elsősorban a kisgyerekeknek írom a meséimet, az óvodás-kisiskolás korosztálynak. De valóban, legnagyobb örömömre, a szülők is szeretik, sőt, vannak olyan felnőtt olvasóim, akik a maguk örömére olvassák őket. Ennek többféle oka lehet. Egyrészt már az elején elhatároztam, hogy nem fogok gügyögni vagy cukiskodni a gyerekeknek. Ugyanis ők lesznek a jövő olvasói, és az ízlésformálás már ebben a korban elkezdődik. Ezért például csak a lehető legszükségesebb mértékben egyszerűsítem a nyelvezetet. Igyekszem egy nyelvi eszményt kínálni a gyerekeknek, ezen kívül feltételezem a szülői jelenlétet, vagyis, hogy a szülő megmagyarázza azokat a szavakat, vagy utalásokat, amelyeket a gyerek esetleg még nem ért. Mókus Rézi, Szibill, Nyuszi Pali és a többiek történeteivel, az élet mindennapos humoros jeleneteivel, problémáival, jellemhibáival szembesülhetünk.
A jó mese, amellett, hogy szórakoztat, szerintem segít válaszokat találni olyan kérdésekre, amelyek foglalkoztatják a gyerekeket. A kisgyerek látja, hogy egy adott problémát hogyan oldanak meg a mese szereplői, és ez esetleg segít neki is, hogy a saját hasonló problémáját hogyan közelítse meg. Ezen kívül az állatmese arra is jó, hogy közelebb vigyen a természethez. Az egyik kedves felnőtt olvasóm azt mondta, az a gyerek, aki elolvassa a meséimet, legközelebb nem fogja gondolkodás nélkül agyontaposni a bogarat, mert az már egy személy lett a szemében. Állatokról írni, róluk olvasni mindig hálás feladat – legalábbis a fogadtatás szempontjából.
Miután a szöveg elkészült, az illusztrátoré a terep. Nem volt köztünk előzetes egyeztetés, de szerencsére úgy tűnik, „átjött” Gergőnek a szöveg, mert szinte teljesen úgy rajzolta meg a figurákat, ahogy elképzeltem őket. A képi világ ugyanolyan fontos egy mesénél, mint a tartalom, és azt hiszem, Gergő részletgazdag, színes világát nagyon fogják szeretni a gyerekek.
Borzasztóan érdekes, de szinte bármiből lehet mese. Néha elég egy név, vagy egy fotó. A Hangya Benő hárslevele című mesét egy olyan fotó ihlette, amelyen hangyák hatalmas levéldarabkákkal menetelnek. De sokszor olvasok olyan érdekességeket a Magyar Madártani Egyesület honlapján, hogy abból muszáj mesét írni. Például, hogy a cinkék gyógynövényekkel bélelik a fészküket, azért, hogy a kikelő fiókák egészségesebbek legyenek. Vagy láttam egy videót arról, hogyan kel ki egy lepke, és azt is leírtam az egyik mesében. Általában igyekszem utánajárni annak, amiről írok. És szerencsére nagyon fantáziadús családdal áldott meg a sors, úgyhogy amikor kiválasztottam egy fotót, amelyen három szarka ücsörög, a lányom mondta: Ukk, Mukk, Fukk. Így is hívják őket a mesében, amely a második kötetben szerepel.
Ami a családot illeti, ők adják a biztos háttért nekem. Nem tudnék ilyen napsugaras meséket írni, ha a férjem, meg a két felnőtt lányom nem lennének körülöttem. Segítenek, támogatnak, és nagyon büszkék rám. Ez hatalmas erőt ad. Ráadásul vidéken élek, közel a természethez, madárdal ébreszt, a balkonról a Göncölszekeret látom, van öt befogadott macskánk, a diófán madáretető. Igyekszem mindezt élvezni, és értékelni. Ami a társadalmi környezetet illeti, az annyiban befolyásol, hogy igyekszem helyette egy ideális világot megjeleníteni. Ha körülnézünk egy könyvesboltban, a kicsi gyerekeknek szóló mesekönyvekkel Dunát lehetne rekeszteni, akkora a választék. Valóban hatalmas a kínálat, óriási a versengés. Ami engem illet, én egyszerűen igyekszem tisztességes lenni. Vagyis értelmes tartalmat kínálok igényes nyelvi megformálásban. És bízom benne, hogy ez elég.
Mi is bízunk benne, hogy szeretni fogjátok Ágnes könyveit, keressétek őket a Könyvmolyképző kínálatában!
Addig is itt találhattok folyamatosan frissülő kínálatban nyomtatásban még meg nem jelent új meséket, katt ide például: Sün Samu és a szedres pite történetéért!
