Nagyon aktuális a téma. Mostanában nagyon sokat lehet olvasni arról, hogy miként hat a digitális világ a gyerekeinkre. Az okoseszközök elterjedésével gyakorlatilag magától értetődő lett, hogy már egészen apró kortól kezdődően a gyerekek kezébe kerül a telefon, a tablet, és rohamos tempóban alakul ki az ahhoz való ragaszkodás, ha úgy tetszik, függőség. Nehéz erről beszélni, hiszen mi magunk sem vagyunk különbek: az elmúlt évtizedekben magunk is túlzásba visszük a laptop, a számítógép, és hát ugyanúgy az okoseszközök használatát. És elég nehéz azt mondani a gyereknek, hogy csak én nyúlhatok hozzá, te nem, ráadásul, minden szülő nyugodtan szívére teheti a kezét, néha elég jól tud jönni a digitális bébiszitter jelenléte. No meg az is, hogy igazából ezek az eszközök rengeteget adnak is, ha tényleg okosan használjuk: fejlesztő játékokat tölthetünk le rájuk, kiapadhatatlan meseforrás, nagyobb gyerekeknél pedig okosan keresve elképesztően gazdag és bőséges ismeretanyag lehet. Jó, jó, a közösségi médiától, a nagyobb nyilvánosságtól féltjük a gyereket, de ugyan, mi baja lehet egy kis tabletezéstől, egy kis böngészéstől?
Nos. Ha az ember elolvassa a Jaffa Kiadó Szülők Könyvtárának egyik legújabb kötetét, amelyet Nicholas Kardaras, neves amerikai pszichiáter, függőségszakértő ír, valószínűleg álmatlanul forgolódik majd a következő éjszakákon. A képernyő rabjai című könyv nagyon súlyos olvasmány, kemény helyzetekkel szembesíti az olvasót. És persze lehetne mondani, hogy de hát az Amerika, és ott minden más, de tartunk tőle, hogy ezen a téren bizony nem vagyunk olyan messze attól a földrésztől, mint sok egyéb téren. A mi fiataljaink ugyanolyan veszélyben vannak, és egyértelműen a szülők felelőssége, hogy valahogy megtartsuk azt az egyensúlyt, hogy annyit legyenek képernyő- és számítógép-közelben, amely a fejlődésüket és a javukat szolgálja, és megmenthessük őket a ma még szinte beláthatatlan következményektől, játékfüggőségtől, közösségi médiás zaklatásoktól, befelé fordulástól. Mindannyiunknak ismerős a látvány: étteremben, járművön, játszótéren, otthon gyerekek bámulják megigézve a kékesen derengő képernyőt. De még nem tudjuk, ez mit jelent. Lehet ebből baj? Vajon csak múló divathóbortról, ártalmatlan szórakozásról van szó? Vagy egyenesen hasznos elfoglaltságról, hiszen a képernyő interaktív taneszközként is szolgálhat?
Nicholas Kardaras szerint ideje megkongatni a vészharangot, mert a képernyőalapú kütyük viharos terjedésével egyre nagyobb veszély fenyegeti gyermekeink lelki egészségét. A világszerte elismert függőségszakértő könyvében lenyűgöző szaktudással és alapossággal mutatja be, miképpen formálja át egy egész generáció agyát a modern technológia – ha túl fiatalon kezdik el használni.
Az agyi képalkotó eljárásokkal végzett vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy a vonzó kis masinák ingerei rendkívül erősen hatnak az agy örömközpontjának dopamintermelésére. Számtalan klinikai kísérlet igazolja, hogy összefüggés van a szüntelen képernyőbámulás és a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), a különböző függőségek, a szorongás, a depresszió és a fokozott agresszió kialakulása között.
Kardaras nemcsak fiziológiai-pszichológiai szempontból vizsgálja a világszerte ragályként terjedő képernyőkórt, hanem feltérképezi szociológiai, kulturális, gazdasági vonatkozásait is. Nem pánikot akar kelteni, hanem megérteni és megértetni, milyen kockázatoknak és veszélyeknek tesszük ki gyerekeinket, ha korlátlanul használják a különböző digitális eszközöket.
Persze kérdezhetnénk joggal, miért, ránk nem hatnak ugyanígy ezek az eszközök? Hátborzongató volt olvasni, hogy az amerikai hadseregnél égési sérültek fájdalmait is számítógépes játékokkal tudják csökkenteni, a kínokat is felül tudja írni állítólag egy-egy derengő képernyő által okozott örömérzet. Nyilván a felnőttek is csapdába eshetnek, de az éretlen gyermeki idegrendszer még kevésbé rendelkezik olyan szűrőkkel, olyan agyhullámokkal, amelyek képesek egészséges mederben tartani az eszközhasználatokat. A gyerekekre a tablet használata olyan hatással van, mint a kokain! Tegyünk egy próbát, próbáljuk meg előzetes figyelmeztetés nélkül elvenni egy gyerektől a tabletet. Nagy valószínűséggel dührohammal fog reagálni. Ha már tabletezni engedjük a gyereket, legyenek szabályok, például szigorúan vett időkorlát, vagy hetirend, hogy mikor engedjük mindezt. És figyeljünk rá, hogy mi is visszafogottabbak legyünk a gyerek előtt, már ami a képernyőfüggőséget illeti, mert csak akkor várhatjuk el tőle, hogy például az étkezéshez ő se vigye oda az okoseszközét, ha mi is betartjuk ezt!
A mai szülők egyébként annyira rettegnek, hogy a gyerek nem köti le magát, hogy nem nagyon hagyják unatkozni őket. A könyv rámutat arra, hogy a kreativitás többnyire az unalomból születik (oké, mindannyian ismerjük azokat a “túlkreatív” 5 perceket, amíg a gyerek rögtön valami nagy katyvaszt kavart), de a lényeg, hogy tényleg hagyjuk néha a gyereket unatkozni. Kütyük, képernyők nélkül is. Ha pedig mindenképpen nagyon hamar saját telefont akarunk adni a gyerek kezébe, egyszerűbb készülék legyen, ne egy mindenre képes mikroszámítógép, és ha tehetjük, akkor ismerkedjünk meg mindazokkal az alkalmazásokkal, közösségi médiafelületekkel, ahol a gyerekünk aktív lehet.
Ennél is fontosabb, hogy ragaszkodjunk az offline programokhoz is. A gyerek minimum annyi időt töltsön testmozgással, mint amennyit az online térben. És mindenképpen iktassunk be több családi programot, ne hagyjuk a gyereket a számítógép mellett elmagányosodni: menjünk kirándulni, színházba, sétálni, vagy csak úgy simán beszélgessünk sokat a gyerekkel. Mielőtt végzetesen beszippantaná az online tér, ahol több, jobb, imponálóbb azonnali válaszokat és visszajelzéseket kap.
A képernyő rabjai fontos figyelmeztetés, fontos könyv. Olvassátok el ti is! Rendeljétek meg ITT
