">

Szülők bolygója

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , ,




Valószínűleg igen kevés olyan dolog van, amely nagyon sok embert hasonlóképpen lep meg, érint, érdekel. Ilyen téma minden bizonnyal a világ összes szülője számára a gyereknevelés. Hogy csináljuk, hogy ne rontsuk el, boldog, elégedett gyereket neveljük, miközben ha lehet, mi is boldogok és elégedettek maradunk. Persze egységes recept egészen biztosan nincsen erre. Ahány szülő, annyiféle nevelési módszer, szokás, jól bevált praktika. A kihívásokkal teli évek végső célja mégiscsak azonos: szeretnénk életre való, boldog, sikeres felnőttet nevelni gyermekünkből. Ez a közös nevező köti össze a szülőket a világ minden pontján, de a módszerek, a szokások gyakran megdöbbentően különbözőek.

Örömmel vettük kézbe azt a kötetet is, amely a Jaffa Kiadó gondozásában nemrég jelent meg, és amely ezúttal egy háromgyerekes édesapa szemszögéből láttatja a témát. Mark Woods, a szerző izgalmas utazásra hívja a szülőket, akik olvasás közben rádöbbenhetnek, bizony nincsenek egyedül a problémáikkal, hisz a világ másik felén is dacosak a gyerekek, és tele vannak kételyekkel a szülők.

A történetek a skandináv gyerekek tanulási szokásairól, az ázsiaiak precizitásáról, a kamaszkori nehézségekről garantáltan ámulatba ejtik vagy kacagásra sarkallják az olvasót, nem utolsó sorban pedig remek kikapcsolódást nyújtanak azokra a bizonyos ritkaságszámba menő, lopott percekre, amiket szülőként magunkra fordíthatunk. Minden anyukának és apukának izgalmas barangolást nyújt a könyv, bemutatva ősi rítusokat, divattrendeket, hagyományokat.

Ez a kis kirándulás, amelyet a könyv olvasása közben tehetünk, talán segít minket is kimozdítani a nehezebb pillanatok mélypontjából, átlendíteni a problémákon, és könnyebben megoldást találni a mindennapok gondjaira. Ajánljuk szeretettel, rendeljétek meg ITT!