Eláruljátok, hogy ti mégis hogy csináljátok? Mármint azt, hogy mindig minden rendben legyen otthon, minden el legyen intézve, csekkek, főzés, gyerekek, takarítás, munka, egyebek. Eddig én is jó vagyok, na de egy-egy húzósabb nap után estére olyan vagyok, mint egy kifacsart citrom. Pedig annyira igyekszem jól beosztani az időmet, energiámat. Próbálok praktikus lenni, előre gondolkodni. Mégis sokszor érzem azt, hogy nem érek végére a dolgoknak. És ez pedig, őszintén bevallom, frusztrál. Tudom, hogy szokták azt mondani, hogy egy rendetlen lakás kevésbé ellenszenves egy férfinak, mint egy fáradt, lestrapált feleség. De mit csináljak, ha én szeretem, ha körülöttem rend van és tisztaság.
Nyilván nem mondok újat senkinek, ha elmesélem a tegnapi napomat.
Mégis megteszem, hátha közösen gondolkodva tudunk segíteni egymásnak. Szóval reggel mindenkit megelőzve felkeltem. Reggelit készítettem a családnak, közben beraktam a mosást, megterítettem a reggelihez, kikészítettem a gyerekek ruháit. Lassan-lassan elkezdett ébredezni a család. Ilyenkor kezdődik az „anya egy papagáj” nevű játék, mert a – szerintem nem csak az én – gyerekeimnek szelektív hallása van reggel meg este. Tehát a „gyere reggelizni”, „menjél mosakodni, fogat mosni”, „öltözködjünk”, „vedd fel a cipőd”, „hadd fésüljelek meg” vezényszavak legalább tízszer hangzanak el a számból. Mindeközben kiszellőztet és beágyaz a gondos anyuka, elpakolja a reggeli maradványait és nagyjából 5 perc alatt csini mamit farag magából. De legalábbis szalonképeset, mert aznap van az első nyílt nap az oviban, az iskolában tankönyvvásár, és el kell hozni az osztályból a függönyöket, mert persze bevállaltam, hogy kimosom. Cipekedés, rohanás haza. Ebédet kell szerezni, mivel dél van, nem akarom várakoztatni a gyerekeket, ezért a szemben lévő kifőzdében vettem kaját. Ezzel is időt nyertem, hiszen rohannom kellett még egy castingra, azaz próbafelvételre. De előtte még terítés, ebédeltetés, altatás, elbóbiskolás, riadt ébredés, rohamléptekben felkészülés a castingra, vagyis anyukából színésznővé kell változni. Mókás, mert éppen egy elcsigázott anyuka karaktert kerestek. Egész jól ment. :-)
Maradt még félórám, ezért berohantam a Westendbe, ahol találkoztam a férjemmel. Számlák befizetése, ünneplő és ovis cipő vadászat. Félsiker. Rohanás haza, mert a tesómnak ment a vonata. Mire hazaértem, szanaszét volt minden, mivel a gyerekek éppen nagy játékban voltak. Mivel kicsi a lakás, ezért ez a pár játék is rögtön óriási kupit tud csinálni. De kifejlesztettem egy technikát, amivel láthatatlanul, ámde folyamatosan pakolok a gyerekek után, hogy ne uralkodjon el a káosz. Uzsonnaidő, nem részletezem. Tankönyvcsomagolás, ami egy kicsit hosszabb lett úgy, hogy a gyerekek is részt akartak venni benne. Közben 4 részletben sikerült kimosnom a függönyöket. Jöhetett a vacsorakészítés, és mivel tudtam, hogy ma dolgoznom kell, megfőztem a másnapi ebédet. Húslevest és milánói makarónit csináltam. Közben megfürdettem a gyerekeket. Vacsi, fogmosás, mese, meg még egy mese, néhány dal. Megjött apa. Aki már a lépcsőházban érezte a húsleves illatát, boldogan nyugtázta, hogy szép tisztaság van a lakásban, a gyerekek már ágyban, a felesége pedig romokban. Ez utóbbitól persze nem volt olyan boldog. De legalább megértően fogadta a beismerésemet, hogy ezek szerint én nem vagyok az a „született feleség”, mert ha jól emlékszem, a filmekben egy ilyen nap után is tipp-topp csajszi várja a munkából hazatérő urát. És akkor még nem voltam dolgozni, nem kellett tanulnom, nem voltak különórák.
Pontosan tudom, hogy a legtöbb nő ugyanezt csinálja nap, mint nap. És azt is tudom, hogy most azt vártátok, hogy elárulom a tuti receptet, hogy hogyan lehet ezt könnyedebben, jobban csinálni. Őszinte leszek. Fogalmam sincs. De kész vagyok megtanulni! Ti hogy csináljátok?
Puszi: Réka
