">

A visszanyert 1 óra

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , ,




Ha október utolsó vasárnapja közeleg, már tudjuk, hogy éppen egy órával többet alhatunk. Éjjel 3-kor egy órát visszatekerünk, így igazából olyan, mintha most egy kicsit kényeztetnénk a szervezetünket. Az érzékenyebbeket persze minden ilyen átállítás megzavarhatja, felboríthatja néhány napra az alvási szokásainkat. Mások meg sem érzik ezt igazából, csak azon bosszankodnak, hogy túl korán lesz sötét és túl korán kell felkapcsolni a világítást, ami különösen a jelenlegi rezsiszámlák mellett egyáltalán nem is mindegy.

Évek óta hallgatjuk, hogy most már nem lesz több óraátállítás. Jelen pillanatban az az érvényes álláspont, hogy 2024-ig kell minden országnak eldöntenie, hogy melyik időszámítást választja. Egy korábbi felmérés szerint hazánkban a lakosság 62 százaléka inkább a nyári időszámítást tartaná meg, hiszen a mi éghajlati viszonyaink között egyáltalán nem mindegy, hogy nyáron meddig élvezhetjük a szabadban töltött időt még világosban.  

Most viszont még ott tartunk, hogy indul a téli időszámítás, amelynek következtében már vasárnaptól korábban lesz sötét, utána pedig hétről hétre rövidülnek a nappalok, amely a kedélyállapotunkra könnyen rányomhatja bélyegét. Ilyenkor különösen fontos, hogy legalább az alvásunk rendben legyen, amely egyébként a SomnoCenter, az Alvászavar Központ szakértője, Dr. Szakács Zoltán neurológus főorvos, szomnológus szerint nem igazán ezen az egy óra plusz vagy mínusz alváson múlik. Az óraátállítás tehát semmiképpen sem számít akkora gondnak, amellyel az ember szervezete ne tudna megküzdeni. Idén, a hosszú hétvége miatt ráadásul még könnyebben tudunk majd regenerálódni.

„Az emberi szervezet, egészen pontosan a belső óránk sok mindent nagyszerűen megold– kezdi a magyarázatot Dr. Szakács Zoltán. – „Egy nap alatt másfél óra időeltolódást tud korrigálni, ez tehát inkább csak egy tengerentúli repülőút esetén okoz problémát, akkor mondjuk akár 3-4 napig is fáradtabbnak érezheti magát az ember. Az érzékenyebb alvókat éppen ugyanúgy kizökkenti a tavaszi, mint az őszi óraátállítás, annak ellenére, hogy ilyenkor egy órával többet alhatunk, de az emberek nagy részének ez egyáltalán nem okoz különösebb problémát.”

Hogy ne is okozhasson, érdemes néhány fontos szabályt betartani, ilyenkor, a hosszabb otthon töltött esték esetén is. Figyelni kell arra, hogy ne együnk, ne nassolgassunk túl későn, és ha lehet, az esti órákban ne fogyasszunk már koffeintartalmú italokat, bánjunk csínján az alkohollal is. A kék fények túlzott használata vezethet alvászavarokhoz, így igazából, ha a bekuckózás során meg is nézünk este egy-egy jó filmet, vagy sorozatot, az alvás előtt inkább olvasással álmosítsuk el magunkat. Semmiképp se nyúljunk viszont a mobiltelefonunkhoz éjszaka, ha felébredtünk, mert nem fogjuk tudni, hogy mitől nem lesz utána alvásunk már igazán mély és pihentető.

Átlagos alvásszükségletünk 7 és fél óra. A tél tökéletes lehetőség arra, hogy ezt megpróbáljuk betartani. Törekedjünk arra, hogy ha van rá mód, akkor még éjfél előtt ágyba kerüljünk, esetleg most a téli időszámítás miatt egy órával korábban. A kinti sötét úgyis hamarabb hazazavar bennünket, így kényelmes, nyugodt estét teremthetünk, és módunk lehet elegendő alvásra.

Mivel immunrendszerünk ősztől tavaszig amúgy is nagyobb veszélynek van kitéve a körülöttünk lopakodó vírusok és fertőzések miatt, különösen fontos, hogy ne borítsuk fel nagyon a cirkadián ritmusunkat, amely az ébrenlét és az alvás váltakozását és az alvás természetes fázisait szabályozza, a fény és sötétség váltakozásának megfelelően. Nem gond, ha néha tovább maradunk fenn, hiszen a szervezetünk akcióba lép majd: másnap még nagyobb lesz a késztetés, hogy kialudjuk magunkat. Arra ügyeljünk, hogy semmiképp se legyen ebből rendszer, mivel akkor már könnyen kialakulhatnak alvászavarok is, amikor is nappal állandó fáradtságot érezhetünk, éjjel pedig bármennyire szeretnénk, nem tudunk elég mélyen aludni.

Alvásunk minőségéért tehát kevésbé az óraátállítás felelős, inkább mi magunk. 1-2 nap alatt helyreáll a rend, utána pedig nincs más dolgunk, mint vigyázni rá. S ha mégis zavar lenne, egy online teszt segítségével máris megtudhatjuk, valóban alvászavartól szenvedünk-e, van-e valami probléma, amelyre érdemes odafigyelni.