Anyukaként az ember sok mindent tanulhat a gyerekétől.
Türelmet egészen biztosan, pedig néha én is azt hiszem, elég volt, most hullik ki minden hajszálam, mert nem veszi fel a nadrágot és itt rohangál egy szál Maugliként a semmiben a lakásban. De a kicsik nagyon, de nagyon viccesek tudnak lenni, és a dackorszak, a hiszti idején és a legnehezebb helyzetekben is nagy segítség a humor. És az, hogy még akkor is tudjunk nevetni magunkon, amikor pattanásig feszült minden. Én egy ilyen helyzetben múltkor ezt mondtam Rozinak, amikor épp négyszázadszor fogtam könyörgőre, hogy valamit tegyen meg: nyugdíjba megyek! Erre ő: Anya, én is megyek nyugdíjba… na, és lehet ilyenkor nem nevetni?
A hétvégén is sok mindent megtanultam tőle. Gyurmázáskor kiderült, a nagy kígyó az anyakonda. Ugye, milyen logikus? Vacsoránál pedig azt a felvilágosítást kaptam, miszerint a majonéz a méz anyukája. Ma pedig gondosan elmeséltem neki, ez a nap József Attila költő születésnapja, ezért a magyar költészet napja ez. Rozi közölte, nem, ez az ő születésnapja… úgy látszik, ez ugyanolyan tézis lesz, minthogy minden torta az ő szülinapi tortája. Értem. Mert az anyakondák ugye értik az ilyeneket…
Nálatok milyen dumákat mondanak a kicsik? Feljegyzitek?
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
