Most rólad kéne írnom? Vagy magamról? Az Anyaságról általában? Vagy hogy milyen érzés egy 9 éves kisfiú anyukájának lenni?
Azt hiszem, az Anyakanyar fennállása óta most először jönnek nehezen a szavak. Gondolatfoszlányok vannak, de sokkal inkább érzések, élmények.
Nem tudtam, hogy ilyen nehéz lesz. 
Szépségesen nehéz. Amikor akartalak,nem gondoltam bele, hogy ez az anyaság-ügy, tényleg egész életre szól. Beszéltünk felelősségről, gondoskodásról, nevelési elméletekről, de fogalmunk nem volt arról, hogy ezek mögött a szavak mögött mi a valós tartalom.
Azt sem tudtam, milyen az, igazán szeretni valakit. Zsigerből, szívből, valahonnan olyan mélyről, amit nem is lehet elképzelni sem.
Egyik reggel vittelek az iskolába. Mondtad fel a verset, rötyögtünk, a sulinál még meg akartalak ölelni, de kipattantál, hogy ott a Julcsi, és már szaladtál utána, hátra sem néztél. Én ott álltam és akkor először éreztem meg, hogy nem leszel mindig az enyém. Legalábbis nem ennyire, mint most. Amikor még velem akarsz aludni néha. Most még esténként, mint egy kisbaba vágyod a simogatást. Én pedig titokban nézlek, próbálom megfejteni, hogy milyen férfit rejtenek a vonásaid.
Vajon mire fogsz emlékezni felnőttként, ha a gyerekkorodról faggatnak majd? A sok civakodásra vagy a sok-sok mókára? Úgy akarod majd csinálni a gyerekeiddel, mint mi veled, vagy pont nem? Csak azért sem.
Hogy én mit fogok majd mesélni a nyugdíjasklubban? Azt hiszem, már-már idegesítően büszke leszek. Egy kicsit magamra, mert hiszen van némi közöm ahhoz, hogy ilyen lettél, meg persze rád, mert éltél az adottságaiddal. Aztán arról fogok majd áradozni, hogy már a hasamban is tudtam, hogy milyen kedves gyerek leszel. Tényleg éreztem. Arról mélyen fogok hallgatni, hogy néha akkora szád van, mint a bécsi kapu. És ezt nem is éreztem előre. Magzatkorodban viszonylag csendes voltál. Azzal is majd csak a leendő menyemet fogom riogatni, hogy ha rád üt az unokám, akkor mondjon le az első két évben az alvásról. De ígérem, ilyen apróságoktól eltekintve tündéri nagymama leszek. Arról könnyes szemmel fogok mesélni, hogy milyen szeretettel bántál már egészen kicsiként a húgoddal. Azt is könnyezve mesélem majd, egy kis elcsukló hanggal emelve a hatást, hogy milyen élmény volt, amikor együtt zongoráztunk. Milyen angyali arccal álltál a mikrofon mögött, amikor az én dalomban énekeltél. Mennyire izgultam minden egyes szereplésednél. Azon pedig bizonyára nevetni fogok, hogy mennyit aggódtam érted. De titokban a telefonomat fogom lesni, hogy mikor üzensz, hogy nyugi mama, megérkeztem.
Legyél boldog kisfiam! Vagyis nagyfiam. Boldog szülinapot, Beni! :-)
Puszi: Réka
