">

Cseppek Háza, a csodák palotája

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




gabireka_feketefeherNemrégiben már láthattatok itt az Anyakanyar oldalán egy kisfilmet, amelyet akkor készítettünk, amikor néhány héttel ezelőtt látogatóban jártunk Budakalászon, a Gézengúz Alapítvány Központi Intézetében. Igen, központi intézet, hiszen ma már az eredeti óbudai helyszínen kívül Salgótarjánban, Győrben és Budafokon is zajlik a koraszülött, vagy születési károsult gyermekek rehabilitációs terápiája. A Cseppek Házában dr. Schultheisz Judit, az Alapítvány orvos-igazgatója kalauzolt bennünket, és mesélt arról a holisztikus szemléletről, amelyben nemcsak a babákra, hanem a szülőkre is kiemelt figyelem kerül, hiszen nem kis teher azzal szembesülni a babavárás örömteli hónapjai után, hogy nincs minden rendben. Terápiás módszerekkel nagyon sok minden fejleszthető és Schultheisz doktornő és munkatársai számára nincs is nagyobb öröm, mint amikor évek múltán a kis páciensek sikertörténeteiről olvashatnak beszámolót.

A Cseppek Háza 2004-ben került átadásra, ahol mi is kíváncsian jártunk szobáról szobára. Megnéztük a speciális kádat, amelyben pici babákat kezdenek mozgatni, forgatni, úsztatni, olyan gyakorlatokkal, amelyeket a szülők később otthon is végezhetnek majd. Kipróbáltuk a Huple nevű szerkezetet, a narancssárga félgömböt, amely a doktornő szabadalma, s amely nagyon fontos mozgáskoordinációs eszköz, talajon, és különleges anyagának köszönhetően vízben is használható. Bekukkantottunk a művészi torna-foglalkozásra is, benéztünk az apartmanba, amely lehetőséget nyújt arra, hogy távolabb élő családok bentlakással töltsék el a terápiához szükséges időt. Végül bekeveredtünk egy csudaszobába, ahol nagyon sok minden vonzotta a szemünket, így a különleges világítások, a vízágy, amely traumák, például korábbi kórházi kezelések feldolgozásában is segíthet. Rácsodálkoztunk a zeneterápiás eszközökre, a sok különleges formájú tárgyra, és úgy döntöttük, hogy itt folytatjuk a beszélgetést Dr. Schultheisz Judittal.

Háztűznéző sétánk során megállapítottuk hát, hogy ez voltaképpen nemcsak a Cseppek Háza, hanem a Csodák Palotája is. És újra és újra szeretnénk felhívni a figyelmet rá, hogy ezeket a csodákat egy csepp segítséggel mi is továbblendíthetjük, hogy minél több kis páciens életébe hozzanak fejlődést és örömet. Adónk 1 %-ról rendelkezhetünk, és ha azt is gondoljuk, hogy az nem sok, de higgyétek el, az Alapítványnak mindegyikünk 1 %-a nagyon fontos. Hamarosan egyébként egy jótékonysági gálavacsorát is rendeznek majd a Sofitel Budapest segítő együttműködésével, s itt az est bevétele is a kis gézengúzok fejlődését, az Alapítvány munkáját segíti. Ha esetleg a gálavacsora iránt is érdeklődtök, írjatok nekünk az info@anyakanyar.hu címre, szívesen elküldjük nektek a részletes információt. Az Alapítványról pedig bővebben a www.gezenguz.hu oldalon olvashattok. Segítsünk együtt!

Puszi: Réka és Gabi