">

Fagyizz és segíts!




gabi reka turkizTalán még emlékeztek rá, hogy az Anyakanyar indulása után nem sokkal fejünkbe vettük, hogy felfedezzük a legjobb fagyis helyeket. Fagyikommandónkkal el is jutottunk néhány helyre, de aztán az egészséges életmód jegyében ebből a szokásunkból kicsit lejjebb kellett adnunk, mert azon a nyáron elképesztően sok fagyit kanalaztunk. Ennek bizonyítékait meg tudjátok nézni a Videótárunkban, hiszen több kitűnő helyen is megörökítettük, hogy merre jártunk, mit kóstoltunk.

Egyik kedvenc helyünk volt akkor és lett azóta is a Fragola Fagyizó, amelyet most már szerencsére a város több pontján is megtalálunk.

fragola 2

A Fragola fagyijairól ezt meséli Török Balázs tulajdonos:

“Termékeink előállítása során az adott íz alapanyagaiból a legnemesebbeket választjuk ki. Így a város-szerte ismertté vált pisztácia fagylaltunkhoz Sziciliából, vagy a mogyoróhoz Piemontéból szerezzük be a nemes magvakat. Gyümölcs-fagylaltjainkhoz a szakmában elterjedt 30% körüli gyümölcshányad helyett 60-70%-ot használunk fel.  A készítés során alapízeinket gyümölcscukorral ízesítünk, de 2014-től megjelentek a cukormentes, laktózmentes és gluténmentes fagylaltjaink is. Különleges ízválasztékunk kialakításakor olyan, máshol nem látott kreációk születnek, mint a Tihanyi Camembert sajt-fagylalt, gorgonzola vagy a karamellizált füge, vörösborral, friss gyömbérből készült fagylaltok. Szinte egyedülálló a fondente étcsokoládénk feketébe hajló színe, a szicíliai pisztáciából készült pisztácia fagyink vagy a bazsalikomos citrom, gyömbér, nutella, fehércsokis málna, oliva, almáspite, és sorolhatnánk. Nagy népszerűségnek örvendenek  a Brazíliából szállított egzotikus gyümölcs ízeink ( mangó, goyaba, acerola, maracuja, stb.) is és az alkoholos fagylaltkülönlegességek. Természetesen vannak idei új kreálmányok:  Oreo, sósmogyorókrém, Nutella-néro, speculoos, ínyenc sajttorta és még több különlegesség. A Fragola rajongók jelenleg 85 féle ízből válogathatnak.”

fragola 3

Nemrég egy nagyon kedves apropó kapcsán hallottunk ismét a Fragoláról. Ez pedig nem más, mint az hogy a Fragola egynapi bevételét a Suhanj! alapítvány támogatására fordítja. A cél mindezzel a közvetlen segítségen kívül az, hogy egy jótékony, támogató sorozatot szeretnének elindítani ezzel a gesztussal, hiszen ez a gyakorlat a Fragola életében eddig is létezett, gyakran segítettek, ahol tudtak.  Mostantól pedig a korábbiaknál átgondoltabb formában kívánnak hozzájárulni teremtő közösségek alkotó kezdeményezésének támogatásához, jó ügyek anyagi feltételeinek megteremtéséhez. És nem titok, hogy abban is bízik Török Balázs, hogy ez a pozitív példa másokat is elgondolkodtat, hogy a támogatók táborához csatlakozzanak. “Nyilván az is egy fontos szempont, nem titkolt cél, hogy megkülönböztessük magunkat; A minőségi fagylaltokon kívül a Fragola  pozitív értékteremtő kezdeményezések támogatója, a város kultúrfagyizója szeretne lenni.”

fragola kovacs patricia

És hogy mit kell tudni a kedvezményezett alapítványról? Ahogy a Fragolában szervezett esemény Kovács Patrícia, színművésznő, aki férjével, Gusztos Péterrel együtt társ-alapítója a Suhanj! mozgalomnak, mesélte, a mozgás örömét szeretnék megosztani sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel és ennek kapcsán az ő családtagjaikkal is.

A Suhanj! alapítvány további céljai:

  • a látás-, értelmi- vagy mozgássérült gyermekek és családjuk tömegsportba való bekapcsolása
  • épek és fogyatékkal élők együttes mozgási, sportolási lehetőségének megteremtése, ép kísérők és segítők toborzása, a szükséges eszközök beszerzése
  • a fogyatékkal élőket sújtó előítéletekkel szembeni figyelemfelhívó és szemléletformáló kampányok kivitelezése, különös tekintettel a tömegsportra és sportrendezvényekre
  • a sérültek és fogyatékkal élők hozzátartozóinak segítése, támogatása
  • a mindennapi élettel és szabadidős, valamint sportprogramokkal kapcsolatos információk és szolgáltatások gyűjtése, rendszerezése és közvetítése sérültek és fogyatékkal élők, valamint családjuk számára
  • hazai és külföldi példamutató egyéni teljesítmények és közösségi tevékenységek felkutatása és bemutatása az érintettek és a szélesebb közvélemény számára
  • olyan események és szervezetek támogatása, melyek az Alapítvány céljaival összhangban állnak.

A Suhanj! alapítványról bővebb információkat itt találhattok: http://suhanj.hu/

fragola kovacs patricia 1

A fagyi csodálatosan finom és különleges, a cél pedig igazán nemes. Tehát mi mindenképpen elmegyünk fagyizni és segíteni a Fragolába! Gyertek ti is!

Puszi: Réka és Gabi