Tudom, hogy erről a témáról már írtam, de tegnap eldurrant az agyam… nem szépítek, tényleg ez történt. Mivel Rozi most kezdett el iszonyatos tempóban járni, ügyelni kell rá rendesen. De mindig úgy gondolom, hogy nem foghatom egész életében a fejét, hogy be ne verje az asztal sarkába, nem szólhatok minden küszöbnél, hogy emelje fel a lábát, meg kell tanulnia egyedül is boldogulni és kész. Segítem őt, óvom, de úgy, hogy szabadjára is engedem, próbálgassa az életet, a lépteket, mindent.
Izgalmas is most neki a világ nagyon, főleg, hogy itt a tavasz és tombol a természet. Hétvégén mindkét nap kétszer fél órát aludt, nem többet. Éjszakára meg elég volt a nyolc órácska neki, annyi felfedeznivaló van most, a fű, a virágok, a bokrok, a napsütés, a kavicsok. Nem ér rá a pihenéssel piszmogni és kész. (Igaz, nem mindent ért még pontosan, hogy mi mire jó a természetben, vasárnap például a kisebbik kutyánkat próbálta a Római-parton murvával etetni, de valami fura módon Franci nem volt vevő rá…) de térjünk vissza az eldurranásomhoz.
A járókelők és családtagok időnként okosabbnál okosabb dolgokkal találnak meg,hogy mire is ügyeljek a gyereknél. A csúcs most ez volt: ne engedd, hogy megszagolja a virágokat, bokrokat! Én erre elkerekedett szemmel néztem az illetőre és kérdeztem meg: de miért is? Mire ő: mert bármilyen bogarat bekaphat, ami veszélyes lehet. Na, itt szállt el az agyam. Hát mi van izgalmasabb egy gyerek számára, mint a természet? Most kezd ismerkedni a növényekkel, az állatokkal, tegnap negyedórán át szemlélte a hangyákat, ahogy araszolnak és sikongatott örömében. Kérdem én, milyen bátorsággal, önbizalommal fog egy felnőtt elindulni az életbe, életben, ha már azt sem engedik neki kicsiként, hogy megnézze a virág szirmait közelről. Nyilván, ha egy óriás darazsat észlelnék a kertben, akkor nem mondanám Rozinak, hogy ugyan, nyúljál már bele… de mi lesz azokból a kicsikből, akik alá még nyáron is párnát tesz az anyukájuk a homokozóban, akiknél naponta háromszor fertőtlenítőzik a lakást és akit nem engednek egy bodobács közelébe se, mert az olyan alattomos állat. Értem én, hogy sok a borzalom a világban és védeni kell a gyereket, de nem szabad elfelejteni, hogy ő most pont abban a korban van, hogy neki ez minden világok legizgalmasabb világa. Nekem pedig az a dolgom, hogy megmutassam neki és ne elzárjam egy sötét szobába előle.
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
