">

Hogyan védjük meg gyermekeinket az internet veszélyeitől?




Az online biztonság egy olyan téma, amely elkerülhetetlen szinte minden ember életében, ahogyan a gyermekes családokban is egyre inkább meghatározó tényező. A szülőknek meg kell érteniük és tanulniuk, hogyan védhetik meg gyermekeiket az internet veszélyeitől mind az otthoni környezetben, mind az iskolában vagy közösségben.

Természetesen elkerülhetetlen, hogy beszélgessünk a gyermekekkel a rájuk esetlegesen leselkedő online veszélyekről. Jó ha tudják, hogy mi vár rájuk. Ne csak azt tudassuk velük, hogy mit szabad és mit nem, hanem ismertessük az okokat és következményeket is, hiszen ezáltal tudnak majd okos döntéseket hozni. Ami viszont a legfontosabb, hogy igyekezzünk megteremteni azt a légkört, hogy merjenek szólni, bármilyen váratlan helyzettel találják szemben magukat, és közösen megoldhatjuk a problémát, megbeszélhetjük a történteket, teendőket.

A beszélgetés mindenképp történjen meg az első internetezésre alkalmas okoseszköz önálló használatakor vagy legkésőbb az iskolai számítástechnika órákon való részvétel előtt. Általában ennek az ideje tinédzser korban jön el, de egyre korábbra tolódik. Az internet okos használatára való felkészülés minden esetben jól jön, legyen szó online játékokról, információkeresésről, social media profilok létrehozásáról, chatszobák használatáról, vagy blogolásról. De vegyünk is sorra néhány fontos témát, amelyekről érdemes beszélgetnünk!

  • Nyilvános Wi-Fi veszélyei

Mindenképp tájékoztassuk gyermekünket a nyilvános Wi-Fi hálózat használatának veszélyeiről. A privát kapcsolat ilyen esetben nem biztosítható és nagyobb az esélye a hackerek általi adatlopásnak. Éppen ezért, ha nem muszáj, ne használják ezeket a hálózatokat, főleg ne olyan célra, ahol személyes adatokat kell megadniuk.

  • Publikus számítógép használata

Nagyon fontos, hogy publikus számítógépen ne jegyeztessék meg a jelszavaikat a böngészőkben, valamint véletlenül se maradjanak bejelentkezve egyik felhasználói fiókjukba sem. Vonatkozik ez az iskolai vagy könyvtárban használt számítógépekre, de internetkávézókra vagy nyomtatószalonokra egyaránt.

  • Személyes információk megosztása

A személyes adatok megosztása semmilyen platformon nem jó ötlet. Gondolunk itt főként lakcímre, telefonszámra vagy akár fotókra. Bárki kér a gyerektől ilyen információkat, jó ha tudja, hogy nem lehet biztos benne, ki van a számítógép vagy okostelefon túloldalán. Az interneten nagyon könnyű becsapni az embereket, főleg egy védtelen gyereket. Készítsük fel őket arra, hogy mi vár rájuk és hogyan viselkedjenek jól adott helyzetekben, vagy ne féljenek segítséget kérni.

  • Közösségi média biztonsági beállítások

A közösségi oldalak használata népszerű a fiatalok körében, de szerencsére minden platform esetén van lehetőség különféle biztonsági beállításokra. A legjobb, ha a fiókot privát üzemmódban használja mindenki, azaz csak azok látják a tartalmakat, akik ismerősök, vagy engedélyt kaptak rá. Ami viszont fontos, hogy csak azokat jelöljék, igazolják ismerősnek, akiket valóban ismernek. Továbbá jó, ha a szülő is jelen van azokon a közösségi oldalakon, ahol a gyermek is és követi a gyerek tevékenységét. Természetesen mindezt úgy, hogy ne ellenőrzésként éljék meg, inkább biztonságként.

  • Veszélyes emailek felismerése

Egyre gyakoribbak a csaló emailek, nem árt, ha gyermekeink is felkészülnek erre. Tanítsuk meg nekik, hogy meg tudják különböztetni a hivatalos emaileket a csaló email címektől. Ne adjanak meg semmilyen személyes információt emailen keresztül, hiszen hivatalos szervek biztosan nem kérnek tőlük ilyet.

Csak pár példát említettünk, hol találkozhatnak gyermekeink veszélyekkel az interneten, viszont ha körültekintőek és mernek szólni vagy kérdezni, amennyiben gyanús dolgokkal találkoznak, akkor megelőzhetjük, hogy bármi rossz történjen.