Ez a karácsony más lesz. Ez tuti. Nem is lehet ugyanolyan, hiszen minden karácsony más. Vagyis ebből a megállapításból nem lesz szenzáció. Ettől függetlenül, tényleg nagyon más lesz. Belekezdtem ebbe a gondolatmenetbe, de nem tudom, hogy mi fog kikerekedni végül. Ugyanis úgy kéne beszélnem a témáról, hogy közben nem beszélek bizonyos dolgokról, ami nagyon nehézkes, de azért megpróbálom. (Mert ebből a sztoriból meg pláne nem lesz szenzáció!) Szóval attól lesz más a karácsonyunk, hogy egy igen kemény időszak kellős közepén meg kell próbálnunk úgy csinálni, hogy ez a karácsony pont olyan, mint bármelyik eddigi. Miközben nagyon nem az. Hogyan is lehetne az, amikor olyan dolgokkal küzdött/küzd meg a család, ami számunkra eddig ismeretlen volt? Éltük az életünket, mint bármelyik másik család. Gondtalanul, gondoljuk most, pedig hányszor éreztük, hogy micsoda súlyokat cipelünk. Ismerős ugye az érzés? Amikor egy szempillantás alatt helyeződnek át hangsúlyok, válnak addig megoldhatatlannak vélt problámák súlytalanná. Aztán visszasírod azt a régi „gondterhes” létet. Ugyanakkor, különös módon a korábban elképzelhetetlenül nehéz és félelmetes élethelyzetek magától értetődőek lesznek. Itt tartunk most. Egymásba kapaszkodva lökdössük át egymást napról-napra. Reménykedve, bizakodva. Örülve minden szépnek, és még a rossznak is.
Na, ez lesz az a karácsony, 
amikor nem az ajándékoké lesz a főszerep. Sokszor mondjuk, hogy nem az a fontos, de valljuk be, az esetek többségében igencsak jelentős szerepet játszik. A mi angyalkáink sem tétlenkednek azért, de nagyon praktikusan gondolkodva a XXI. század vívmányait igénybevéve, leginkább éjjel egy számítógép segítségével szerezték be az ajándékokat és manók helyett a postásokkal juttatták el a megadott címre. A vásárlási láz így kimaradt. Egyáltalán nem is bánom. Egy porcikám sem kívánta. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs karácsonyi hangulatunk, nem készülünk rá ugyanúgy. Készülünk, várjuk, csak máshogy. Az igaz, hogy a külsőségeket megfigyelve pont olyannak tűnhet, hiszen kidekoráltuk idejében a lakást. Esténként fényárban úszik minden. A karácsonyi menü és a ceremóniák helyszíne, sorrendje is tűpontosan be van tervezve. Belül a lelkünkben viszont nagy-nagy csend van. Az eddigiektől eltérő módon már a suli utolsó napján hazamegyünk Ceglédre. Otthon akarok lenni. Sütni-főzni az anyukámmal és a férjemmel. Játszani a gyerekeimmel, nagyokat beszélgetni az apukámmal, borozgatni a húgommal. Ott akarok lenni az anyósommal kedvenc cserépkályhája mellett, hallgatni a dédit, aki nem tud betelni a dédunokáival és belekortyolni az apósom házipálinkájába. Nosztalgiázni akarok, és rengeteget nevetni a gyerekkori barátnőimmel. Várni az unokatesóimat meg a sok-sok gyereket, és szörnyülködni, titokban pedig nagyon is élvezni a hihetetlen hangzavart és kuplerájt, amit együtt csinálunk egy másodperc alatt anyukámék aprócska házában.
Szeretni akarok és szeretve lenni. Erre van most szükségem.
Hát ebből a szempontból is más lesz ez a karácsony. Sosem tudtam megfogalmazni ilyen pontosan, milyen karácsonyt szeretnék. Ilyen másmilyen karácsonyt.
Puszi: Réka
