">

Kismamaként is csinosan, fitten




A várandósság 9 hónapja minden nő számára különleges időszak. Akár először éli át, akkor többedik alkalommal, mindig különleges figyelmet érdemel ez az állapot. Egy új élet létrejöttének megélése óriási belső utazás a kismama számára, fontos, hogy harmóniában élje át. A lelki harmónia, a befelé fordulás, a ráhangolódás mellett persze a leginkább szembetűnő változások a női testben történnek, ahol a magzat egyre nagyobb helyet követel magának, s ezt a változást természetesen az édesanya bőre is jelzi.

A legtöbb kismama a terhességi csíkokat szeretné megelőzni. Ahogy a magzat növekedésével a has körfogata is nő, alkati tulajdonságoktól és genetikai tényezőktől függően striák alakulhatnak ki. Úgyhogy mindenképpen már a terhesség első hónapjaitól kezdődően érdemes speciális készítményt választani, amely segíthet a megelőzésben. A terhesség utolsó harmadában pedig a bőr már nagy mértékben megnyúlt, ez viszkető érzést is okozhat, ez is megelőzhető a megfelelő krém használatával. Fontos, hogy ne csak a hasat, de a mellek és a csípő területét is rendszeresen ápolja a kismama.

A legfontosabb cél természetesen a vitalitás és a természetes egyensúly helyreállítása, vegyi és mesterséges anyagok, valamint mesterséges illatanyagok használata nélkül. Így tökéletes választás lehet a Weleda várandósoknak kifejlesztett termékcsaládja, hiszen a német cég alapfilozófiája ezzel tökéletesen megegyezik, így a kismamák részére készített speciális készítmények is mind megfelelnek ezeknek a kritériumoknak. A saját biodinamikus kertészetükből származó, szigorúan ellenőrzött feltételek mellett termesztett növényekből állítják össze ezeket. a kozmetikumokat. Mindez segít megadni az életük legszebb élményére készülő nőknek azt, amire a testüknek szüksége van, hogy az ragyogó, szép és egészséges legyen.

A kismamáknak készített Weleda-ápolóolaj alapja a lágy mandulaolaj, melyet a legelőkelőbb növényi olajok egyikének neveznek, vivőanyagként számos kozmetikumnak nélkülözhetetlen alkotóeleme. Természetes hatóanyagai nyugtatják a bőrt, amely csodálatosan rugalmassá válik, ráadásul a mandulaolaj minden bőrtípusra alkalmas. Telítetlen zsírsavtartalma miatt védőréteget képez a bőrön, így véd a külső hatások ellen, enyhíti a viszketést, a bőr ingerlékenységét és a gyulladásokat, így megóvja a bőrt és megakadályozza a terhességi csíkok kialakulását a has, combok, fenék és a mellek területén. A mandulaolaj mellett a búzacsíraolaj magas E-vitamintartalma, valamint jojobaolaj és árnika kivonat is ápolja a bőrt, fokozza annak rugalmasságát és feszességét.  A terhesség teljes ideje alatt és a szülést követő 3 hónapig ajánlatos használni, naponta akár 2-3 alkalommal, könnyed, körkörös mozdulatokkal a bőrbe masszírozva. 

A terhesség és szoptatás időszakában a mellekben fellépő feszítő érzés enyhítésében nyújt segítséget az emlőápoló olaj, amely a mandulaolaj mellett édesköményből és köményből nyert valódi illóolajak segítségével segíti a tejképzési folyamat serkentését is, és támogatja a harmonikus szoptatást. Ezt a terhesség 38. hetétől ajánlják használni, szoptatás idején viszont naponta többször is érdemes alkalmazni, hiszen lágyan bemasszírozva elősegíti a szövetek vérellátását.

Van tippje a Weledának a gátmetszés, repedés vagy egyéb sérülések elkerülésére is. A rendszeres gátmasszázs előkészíti a gát izmait a szülésre, ezt a terhesség 34. hetétől ajánlott végezni, ehhez fejlesztették ki a gátmasszírozó olajat, amely a mandulaolaj és a búzacsíraolaj jótékony hatásával fokozza a bőr rugalmasságát. Hetente 3-4 alkalommal, kb. 5-10 percen keresztül javasolt a masszázs, kényelmes, ellazító pózban. Koraszülésre való hajlam esetén ezzel kapcsolatban mindenképpen érdemes az orvossal, vagy a szülésznővel konzultálni.

A gondtalan első időszakhoz a nyugalmas, harmonikus szoptatás is hozzátartozik. Ennek érdekében érdemes a várandósság utolsó időszakában már szoptatós teakeveréket fogyasztani, amelyet utána is folyamatosan lehet fogyasztani, napi 3-6 csészével. A Weleda szoptatós teakeveréke lepkeszeg-magot, ánizsmagot, köménymagot és édeskömény magot tartalmaz, amelyek együttes hatása támogatja a tejképződést, a hozzáadott citrom-verbéna levél pedig harmonizál és nyugodt szoptatást biztosít. A teakeverék természetesen nem tartalmaz cukrot.

A kismamaság valóban áldott állapot, érdemes hát így megélni, fitten, csinosan! Hiszen ha a kismama boldog és szó szerint jól érzi magát a bőrében, egészen biztos, hogy ez pozitív hatással lesz a születendő kisbabára is.