Az igazság az, hogy a makacsság nem az egyik olyan tulajdonság, amire az ember mindig büszke. Ám a gyereknevelés terén azt kell mondjam, én nagyon sokszor örülök, hogy makacs vagyok. És ezt tudom másnak is ajánlani. Ha szülőként az ember sokszor nem ragaszkodik a saját igazához, akkor az sok bajt okozhat.
Nemrégiben az egyik ismerősöm írt, akinek néhány hetes picije van. A kicsi nem kakilt gyakorlatilag másfél hete. Én már ilyenkor rohantam volna az orvoshoz, vagy orvostól-orvosra, addig mentem volna, míg ki nem derül, nincs-e valami nagyobb baj és orvosoltuk volna a problémát. Ez az anyuka adott a babának kúpot, rendben is volt minden aznap, majd megint jött a szünet. Egy, két, három napon át. A pici sírt, csomag meg csak nem akart lenni a pelusban. Beszéltek a gyerekorvossal, aki közölte, hogy majd hétfőn vigyék be a gyereket (péntek volt). Én nyilván ettől kiborultam és kikerestem nekik egy listából, hogy hová is kell ilyenkor ügyeletre vinni a néhány hetes csecsemőt. (Egy barátnőmék ugyanis indítottak egy weboldalt (gyermeksos.hu), ahonnan pontosan le tudod keresni, hogy baj esetén hová kell vinni a kicsit – szerintem igen hasznos.) Én nem vártam volna vele, hogy majd a kedves doki hajlandó lesz megnézni a gyermeket. Na, a lényeg, hogy ez a család úgy döntött, nem viszik ügyeletre a picit, megvárják a hétfőt. El is vitték a kicsit és konkrétan kiderült, gyakorlatilag két hete éhezik a baba, az anyukának ugyanis nincs elég teje. Azóta kapott már tápszert a pici hozzátáplálásként és helyreállt minden.
Őszintén szólva én a helyükben nem bírtam volna nézni, hogy sír a pici és addig mentem volna, akár hétvégén is orvosról-orvosra, míg valaki rá nem jön a probléma okára. Hiába, mások vagyunk. Sokat tanultam abból is, hogy nemrégiben olvastam egy magyar anya blogját, aki elmesélte, gyakorlatilag ő jött rá, mi is a baja a gyermekének, amikor már hónapok óta kórházban volt a kicsi, és konkrétan majd’meghalt. Nem, nem azt akarom mondani, hogy az orvosok rosszak és csúnyák, csak az igazság az, hogy mi anyukák sokszor egyszerűen tudjuk, vagy érezzük, ha valami nem stimmel, vagy nem úgy van. És nem szabad feladnunk, vagy behódolnunk a társadalom diktálta szabályoknak, vagy annak, hogy az orvosunk mikor rendel, ha valami nem stimmel. (nem is értem, milyen doki az ilyen, aki nem vágta rögtön kocsiba magát és ment ki az újszülötthöz!) A saját életünkért és a kicsi életekért mi vagyunk felelősek, ezt nem szabad elfelejtenünk.
Makacsul hiszek abban is, ha már az orvosoknál tartunk, hogy a szervezetet természetes anyagokkal lehet megvédeni, vagy erősíteni a betegségekkel szemben. Így illóolajakat használok Rozinál. És ő már tudja is reggel, hogy jön a varázsolaj és sokszor a babáját is be kell kennem ilyenkor. Látja a példát. Mondjuk, makacsságban nála sem lesz később sem hiány. Nem túl sok kedvenc étele van, de a legnagyobb kedvenceit bármikor képes követelni. Tegnap este nyolckor megállt mellettem és közölte: gyere Anya, kérem brokkolileves csacsorára – és még kétéves sincsen… Ja, és persze nem volt a környéken egy darab brokkoli sem, de neki az kellett. Azt hiszem, lesznek még problémáim a makacssága miatt. De legalább addig megy majd, míg megtalálja a maga vágyát, igazát…
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
