Valószínűleg minden kislány ábrándozik arról kiskorában, hogy hogy fogják majd hívni a gyerekeit. Általában a babák becézgetésével kezdik ezt a lányok, már persze azok, akik rendes kislány módjára játszanak babával, és nem inkább a fiútesóval szeretnek fáramászni. Vannak kitartóak, akik minden körülmények között ragaszkodnak az első elképzeléshez, de legtöbben azért el tudjuk engedni az első ötleteket. Én valahogy úgy éreztem, hogy amíg nincs valóságosan közelemben a gyerekem, addig minden csak fantáziálgatás, mert ahogy dobban a szíve, majd fogom érezni, hogy mi is lenne a legjobb név nekik.
A neveknek egyébként gyakran képesek vagyunk nagyon nagy, szinte misztikus jelentőséget tulajdonítani. Utánanézünk a jelentésének, vagy éppen megnézzük az aktuális népszerűségi listákat. Aszerint választunk, vagy pont ellene. Egyébként én hiszem azt, hogy valahol azért számít az, hogy hogy hívnak bennünket, a nevünk rezgései lenyomatot hagynak személyiségünkön is, és úgy van jól, ha ez egy harmonikus összhatás lesz. Az biztos, hogy jó néhány gyerek csúfolását elkerülhették volna a szülei, ha nem az aktuálisan futó sorozatból választanak, és az sem jó érzés egy osztályban, ha 5-6 azonos nevű gyerek is akad, és hirtelen egyikük se tudja, kit szólított fel a tanárnő. Vannak divatos nevek, és vannak a barátnők, ismerősök, családtagok által már úgymond “elhasznált” nevek. Az ember azt gondolja, hogy ha valakihez kapcsol egy nevet, akkor azt nem adná szívesen a saját gyerekének.
Aztán nálunk valahogy mégiscsak egészen egyszerűen, 
szinte magától alakult a helyzet. Arról már meséltem nektek, hogy én akkor éreztem azt, hogy szeretnék gyereket, amikor mellettem volt már az a férfi, akiről tudtam, hogy nemcsak nekem lesz nagyszerű társam, hanem a gyerekeinknek a lehető legjobb apukája. És abban a pillanatban tudtam azt is, hogy hogy fogják hívni a fiamat, amikor kiderült, hogy kisfiút hordok a szívem alatt. Attilának. Mint az apukáját. Egy percig sem zavart, hogy lesz nagy Attila, meg kis Attila, valahogy nekem így volt természetes. Az egy külön játéka a véletlennek, hogy ahogy az én vezetéknevem is azonos betűvel kezdődik, mint a keresztnevem, így a páromé is alliterál. Így számunkra természetes volt, hogy ez a játékosság kísérje a gyerekeink nevét is. Amikor megtudtam, hogy másodjára kislányom lesz, akkor pedig megint csak magától adódott, hogy egy A betűs nevet keressünk neki. És hát az Anna név tisztasága, egyszerűsége, szépsége, költőisége mindkettőnket vita nélkül azonnal meggyőzött.
Persze azt is megértem, ha valaki különlegesebbet, mást, extrábbat szeretné. Ez tényleg mindenkinek a legbensőbb, saját döntése. Én azt tanácsolom, hogy hallgassatok a szívetekre, ne a divatot vagy az ismerősöket figyeljétek, és higgyétek el, a megoldás kulcsa egy pillanat alatt egyértelműen ott lesz a kezetekben, amikor dönteni kell. De ti magatok döntsetek! Hiszen egy olyan nevet választotok, amelyet a következő jó néhány évben leginkább nektek kell majd megszámlálhatatlanul sokszor kimondanotok… :-)
Puszi: Gabi
