">

Milyen a jó iskolatáska?

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




Nyár közepén járunk, de már felsejlik a nem is annyira távolban az iskolakezdés. Az idei tavasz váratlan fordulata, a hirtelen nyakunkba szakadt otthonoktatás egyszerre volt felszabadító, hogy többet lehettünk a gyerekeinkkel és jobban beleláttunk a mindennapi kis küzdelmeikbe, de ugyanakkor pokolian nehéz volt, hogy otthon kellett egész nap készenlétben lenni, és igazodni a digitális oktatás kihívásaihoz. Most még nem látjuk előre, mit hoz az idei ősz, de reméljük, bízunk benne, hogy normális ütemben és időben elkezdődik a tanév. Így készülünk legalábbis. Úgyhogy itt az idő, körülnézni, hogy mit kell újonnan beszerezni, egyáltalán mi újság az iskolai felszerelések piacán. 

Az Irányasuli.hu webáruházban indultunk virtuális túrára, első szempontunk pedig az, hogy mitől jó, ha úgy tetszik, mitől nem nehéz az iskolatáska. Ok, azon kívül, amit muszáj belepakolnia a kisdiákoknak… A legfontosabb, amire figyelni kell, hogy ha lehet, akkor üresen is könnyű legyen, a jó iskolatáska önsúlya 1 kg körüli, sőt inkább alatta marad. A gyerekek egészséges testtartása érdekében a gerincbarát kiképzés a másik fontos tényező, jó, ha a táska hátrésze vastagon kipárnázott, keressük a termékleírásban mindig az ergonomikus szót. Hogy a táskát mindig tökéletesen a gyerek magasságához és testalkatához lehessen igazítani, a vállpántok mindenképpen legyenek állíthatóak, no és persze szintén puhák, párnázottak. Figyeljünk arra, hogy a táska hátoldala teljes felületével a gyerek hátához illeszkedjen, mert ez tudja tehermentesíteni a gerincoszlopot, így terhelődnek arányosan a váll- és hátizmok. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen anyagból készül a táska, a vízlepergetős anyagú, műanyag aljú táska praktikusabb kisgyerekeknél. És ha lehet, akkor válasszunk olyan táskát, amelyen esetleg valamilyen fényvisszaverős elem is van: legyen az akár egy dekorációs csík, vagy éppen egy világító csat. 

A minta az egy kardinális kérdés. Az éppen iskolába induló kisgyerekeknek még gyakran van egy-egy nagy kedvence, valamelyik rajzfilmből, de gondoljunk arra, hogy a táskát azért jó esetben nem 1-2 hónapra, de talán még nem is egy iskolaévre vesszük. A jó minőségű iskolatáskák legalábbis bőven kibírnak legalább 2 iskolai szezont, de gondos használat esetén akár még többet is. Nyilván más igényei vannak egy kis elsősnek-másodikosnak, mint egy kiskamasznak, illetve egy felső tagozatosnak, vagy középiskolásnak, tehát azért az átlag 2 évenkénti iskolatáska-csere benne van a pakliban. De! Ha egyszer csak ciki lesz Elza, vagy Sam, a tűzoltó, akkor mit csinálunk? Úgyhogy az Irányasuli.hu oldaláról inkább olyan semleges mintákat javasolunk, amelyek időtállóbbak, ha tetszik egy-egy szín, vagy egy-egy motívum, akkor nem kell mindent pikkpakk lecserélni. Az Ars Una illetve a Herlitz kollekciókban fiúknak, lányoknak egyaránt remek minták vannak: cápa, drón, űrhajó, robot, foci vagy éppen unikornis, pillangó, láma, ló, lajhár, koala, cica is díszítheti a táskákat. Sok táskához meg tudjuk rendelni a mintájában hozzáillő tolltartót, vagy tornazsákot, kulacsot, szendvicsdobozt, irattartó mappát is, ezzel egyrészt könnyebbé tesszük a beszerzést, másrészt kompakt, szép iskolai csomagot állíthatunk össze. 

Nagyon klassz nonfiguratív mintákat találhatunk a spanyol Gabol-táskák között is. Ezek is rendkívül jó minőségű termékek, és megfizethető áron találjuk őket a webshopban. Igazi sláger évek óta a gurulós Gabol iskolatáska, amely több mintával is rendelhető. Ennek az a különlegessége, hogy a kerekeket egy mozdulattal el is lehet rejteni, és akkor a húzószerkezet nélkül, háton, vállon is hordható a hátizsák, de szükség esetén újra vissza lehet applikálni azt. Húzószerkezetet egyébként több színben, külön is lehet rendelni, hozzájuk kompatibilis hátizsákokhoz.

A másik szupersztár az Irányasuli.hu oldalon a hűtőfóliás Gabol uzsonnástáska, ez is több mintával kapható. Ebben kényelmesen elférnek a szendvicsek, a gyümölcs, de akár még az ivójoghurt és az innivaló is.

Apropó, innivaló. Ez amúgy is fontos, hogy elég folyadékot igyon a gyerek, és ez amúgy is vesszőparipánk, hogy ne PET-palackkal szennyezzük a környezetet. Az Ars Una – kulacsok BPA-mentesek, jól záródnak, biztonságosak. Nem tudunk ennél jobbat ajánlani. Vannak egyszínűek és a táskákkal megegyező mintájúak is. A táskákban pedig pont van egy-egy jó zseb, ahol ez is remekül elfér. Persze a rekeszek, zsebek száma is változó, hiszen egy kamasz, vagy egy középiskolás táskájában már akár a tabletnek, laptopnak is el kell férnie, de a nekik való kínálatban ez is tökéletesen megoldott. 

Szóval ugyan még van néhány gondolkodós, tervezgetős hét, de aztán lassan tényleg irány a suli! Tehát irány a webshop!