">

Milyen ajándékot vigyünk házavatóra?




Új otthonba költözni csodálatos dolog. Együtt ünnepelni mindezt szeretteinkkel, barátainkkal, szintén felemelő élmény. Egy lakásavató vagy egy házavató nagyszerű alkalom arra, hogy összegyűljön a társaság, közösen emlékeket idéznek és feltöltik energiával, szeretettel az új teret, amely a következő években a tulajdonosok új élettere lesz.

A jeles alkalmat szokás valamilyen ajándékkal emlékezetessé tenni. Házavatóra vagy lakásavatóra többnyire olyan ajándékot ajánlott vinni, amelynek segítségével még inkább otthonossá válhat a ház vagy a lakás. Persze sokan vannak úgy vele, hogy a lakberendezési tárgyaikat, például egy étkészletet inkább maguk szeretik kiválasztani, így gyakran nem is egyszerű ez a helyzet. A tökéletes házavató ajándék semmiképpen sem személyre szabott, nem a ház urának vagy úrnőjének szól, hanem inkább semleges, az otthont díszítő, vagy annak funkcióit szolgáló tárgy legyen.

Szerencsére vannak olyan hagyományos apró ajándékok is, amelyek évszázadok óta elterjedtek, ha új házba költözésről van szó. A házavató bulik divatja amúgy egészen a középkorig nyúlik vissza, amikor szó szerint felmelegítették a vendégek a házat, amikor az új tulajdonosok beköltöztek. A szomszédok ilyenkor tűzifával érkeztek, és nem elsősorban a meleg miatt gyújtották be a kályhát, kemencét, kandallót, hanem azért, hogy elűzzék a házban esetleg még ott leselkedő gonosz szellemeket. Természetesen ma már inkább szép tárgyakat szeretünk adni és kapni egyaránt, de nézzük, milyen jelképek lehetnek hagyományosan házavató ajándékok.

Régi klasszikusok házavatóra, lakásavatóra

  • Kenyér – hagyomány szerint nagyon gyakran adott házavató ajándék. „Házad ne ismerje meg a szegénységet” – áldással adják, de mindez különleges gesztussá tehető, ha saját sütésű kenyeret viszünk, valamilyen szép, egyedi, akár névvel ellátott konyharuhába csomagolva. Modern változatban adhatunk kenyérsütő gépet is, hozzá néhány jól bevált recepttel.
  • Olívaolaj – a mediterrán vidék eme kincse megáldja az otthon és a családot, egészséget és jólétet ígér. Egy minőségi olívaolaj-kóstoló szett, kiegészítve balzsamecettel szintén remek házavató ajándék lehet, egyben pedig szép konyhai dekoráció.
  • Méz – „Élvezd mindig az élet édességét!” – ezt sugallja egy csupor különleges méz, esetleg egy személyre szabott üvegbe csomagolva.
  • Cukor – ugyancsak az édes élet ígéretét ajándékozza a ház új lakóinak a cukor, mint ajándék, akár névvel ellátott bögrékkel együtt csomagolva.
  • Szobanövény – egy csipetnyi természet, egy kis zöld az új otthon számára azt jelenti: „Legyen otthonod mindig élettel teli”. A szobanövények szép díszei lehetnek az otthonnak, hozzájárulnak annak stílusához, ráadásul szabályozzák a beltéri klímát, így egész évben kényelmesen érezhetjük magunkat.
  • Kés – manapság kevésbé szokás kést ajándékozni, régi mondás szerint egy ajándék kés megvédi a ház lakóit a betolakodóktól. Más kultúrák viszont rossz jelnek tekintik a „magányos kést”, így legfeljebb vágódeszkával, vagy köténnyel együtt javasolják lakásavatóra ajándékba vinni.
  • Rizs – Sokasodjon meg a szeretet otthonotokban” – ezt jelenti egy nagy adag rizst ajándékba adni. Stílusosan pedig egy szép, személyre szabott üvegedényben lehet ajándékozni.
  • Házavató bor – ez még mindig az egyik legnagyobb klasszikus. Egy üveg borral nem lehet melléfogni, de ha házavatóra visszük, gondoskodjunk egy különleges címkéről, vagy vigyünk mellé egy szép borospohárkészletet, hiszen a bor gyorsan elfogy, a poharak viszont később is megmaradnak.
  • Fa – fából készült ajándékot vinni azt jelenti, hogy azt kívánjuk, az új otthonban legyen stabilitás és béke. Lehetnek konyhai kellékek, fa kosarak vagy tálak, vagy ha kreatív, saját kezűleg készített, személyre szabott házavató ajándékot szeretnénk, fából készült festményt, fafaragást, egyéb dekorációt is választhatunk.
  • – furcsán hangzik, de a só is hagyományos házavató ajándék. Ráadásul minden háztartásban hasznos. „Legyen mindig íz és fűszer az életedben” – ez az üzenete annak, ha sót ajándékozunk, természetesen egy szép sótartó edénnyel együtt. Ez a mottó amúgy egyéb fűszerek vagy fűszernövények esetén is érvényes lehet.
  • Érme – szerencsét és gazdagságot sugall, ha érmét, vagy érméket ajándékozunk, például valamilyen praktikus vagy személyes hangulatú díszdobozban.
  • Ananász – elsőre talán vicces ötletnek tűnhet, de házavatóra ananászt ajándékozni a gyarmati időkre vezethető vissza, jókedvet, melegséget és ünnepi hangulatot ígér. Egy szép kosárral, vagy egyéb konyhai kellékekkel együtt remek ajándék.
  • Seprű – ez is egy a legősibb hagyományok közül. A házavató ajándékként adott seprű segít kiűzni a gonoszt az új otthonból, jelképesen és ténylegesen is segít tisztántartani azt.
  • Gyertya – „Legyen világosság a legsötétebb időkben is” – üzeni az ajándékba vitt gyertya. Ha pedig személyre szabott, névre szóló gyertyakészletet viszünk, igazán stílusos ajándékkal készültünk.

És ha mégis mást szeretnénk vinni házavató vagy lakásavató ajándékként?

Természetesen dönthetünk úgy is, hogy mégis inkább klasszikus ajándékot viszünk az új otthonba költözőknek. Egy szép dísztárgy is jó ötlet lehet, de még kevésbé foghatunk mellé egy elegáns étkészlettel. Az évszaknak megfelelően is választhatunk virágmintás tavaszi, nyári (Magic Garden, Bella) vagy éppen télies hangulatú, karácsonyi mintás porcelán étkészletet is, de lehet semlegesebb, elegáns, letisztult kollekció is, mint például a Diamond vagy a Celebration. 8, 10 vagy 12 személyes tányérkészlet esetén már az aktuális vendégség terítési kérdése is meg van oldva, később pedig bármikor választhatunk az aktuális kollekciót bővítő, gazdagító kiegészítőket is a Fyrklövern kínálatából.