">

Munkalehetőségek a Dunától keletebbre – állás Gyöngyös környékén




Bár számos vidéki régióban jelentős fejlődést tapasztalhatunk, továbbra is igaz, hogy területileg kifejezetten eltérő munkalehetőségek adódnak, akár mennyiségi, akár minőségi szempontból. E tekintetben is Dunától keletre eső régiók emelhetők ki, holott persze itt is akadnak elérhető opciók.

Egyenlőtlen viszonyok

Ugyan Magyarország az európai összevetésekben is meglehetősen kis országnak számít, még így is előfordulhat az, hogy egyes területei, régiói között több szempontból is nagy egyenetlenségek figyelhetők meg. Ez a gazdaság és ehhez kapcsolódóan a munkaerőpiac tekintetében nagyjából úgy néz ki, hogy a Duna, illetve a Tisza képezi a választóvonalat. Míg a főváros és a Dunától nyugatra eső területek virágzó gazdasággal és remek munkalehetőségekkel találkozhatnak, kelet felé más a helyzet.

Ezek a régiók ugyanis sajnos már jó ideje küzdenek a gazdasági lemaradással és ebből fakadóan a munkahelyek hiányával. Ez egy idő után egyfajta öngerjesztő folyamattá alakul át, hiszen a munkalehetőségek hiánya a munkaképes lakosság elvándorlását eredményezi azokra a területekre, ahol egyébként is kedvező a gazdasági környezet. Az utóbbi években szerencsére egyfajta felzárkózás figyelhető meg, így mára azt mondhatjuk, hogy a Dunától keletre eső régiókban is akadnak munkalehetőségek.

Az ebbe a térségbe érkező nagyobb vállalatok, a gazdasági és infrastrukturális fejlesztések, valamint a beáramló tőke ugyanis képes új munkahelyeket teremteni, mely a helyi lakosság számára is új lehetőséget jelent. Ez sok helyen egyértelmű ipari fellendülésben mutatkozik meg, mely remélhetőleg egyre több helyen megy majd végbe. Heves vármegye egyik legnagyobb városaként Gyöngyösön is ebben bíznak, ugyanakkor itt még nem ment végbe ilyen léptékű fejlődés. Így pedig Gyöngyös munka tekintetében is szerényebb lehetőségekkel bír.

Nehezebb helyzetben

Bizonyos városaink már a fekvésük okán is kedvező pozícióban vannak, ez azonban nem jelent automatikus gazdasági sikereket. Ebben a tekintetben Gyöngyös sem panaszkodhat, hiszen a fővárostól 80 km, míg Heves vármegye székhelyétől, Egertől mindössze 60 km választja el. A város emellett az M3-as autópálya közvetlen szomszédságában található, így infrastrukturális szempontból is kiváló adottságokkal rendelkezik. Ám a mobilitás lehetősége visszafelé is elsülhet.

Mivel több nagyobb város is egyszerűen megközelíthető akár közúton, akár vasúton, könnyen előfordulhat ez, hogy egy állás Gyöngyös környékén nem annyira vonzó a munkavállalók számára, mint máshol. Mivel az ingázás is egyszerűen megoldható, sokan választják ezt a megoldást, hiszen sokszor a körülmények és kereseti lehetőségek is kedvezőbbek, mint helyben. Az alvóvárosi lét természetesen elkerülendő, így itt is igyekeznek javítani a lehetőségeken.

Gyöngyös területén természetesen több cég is működik, emellett pedig egy ilyen volumenű városban megszokottnak mondható álláshelyekből sincs hiány. Így tehát egy állás Gyöngyös városában is reális opció. A helyi ipari park is jelzi a törekvést a gazdaság fellendítésére. Bár az ingázás jelen van, ez még mindig kedvezőbb opció, mint a végleges elvándorlás. Az országosan végezhető munkák pedig további távlatokat nyitnak, mely sok hasonló helyzetben lévő városra is igaz, így például számos állás Ózd kínálatában is ilyen.

Munka és technológia

A technológiai fejlődés egyik legnagyobb, hétköznapi szinten is érzékelhető előnye, hogy a munkavégzési formák új távlatait nyitotta meg. Ennek megfelelően pedig rengeteg olyan állással találkozhatunk a felhozatalban, melyek földrajzi kötöttségek nélkül, bárhonnan végezhetők. Ezek pedig remek lehetőséget jelentenek az olyan térségekben élők számára, ahol alapvetően alacsonyabb számú munkahely áll rendelkezésre. Így akár egy állás Gyöngyös területén egyet jelenthet az ilyen munkákkal is.

Ezekre a munkákra semmiképpen sem érdemes egyszerű mentőövként tekinteni, hiszen ezek is teljes értékű, remek kereseti lehetőségeket kínáló pozíciók. Adott esetben akár nemzetközi szintet is ölthet ez a munkavégzési forma, hiszen a távmunkán keresztül akár külföldi cégek kötelékébe is tartozhatunk. Egy ilyen állás Gyöngyös lakosai számára is jó opció lehet, ha nem szeretnék hátrahagyni otthonos környezetüket, de megkönnyítenék a saját dolgukat a munkaerőpiacon.

A technológia ilyen irányú fejlődése tehát lényegében alapjaiban rajzolja majd át a munkaerőpiacot. Egyre kevésbé lesz majd jelentős az itt is említett területi különbség, hiszen a távoli munkavégzés lehetőségeivel a földrajzi korlátok is feloldódnak. Míg tehát egy állás Gyöngyös környékén ma még inkább jelenti a jelenléti munkavégzés lehetőségeit, egyre több olyan opció bukkan majd fel, melynél teljes mértékben másodlagos, hogy honnan is végezzük a napi feladatokat.