">

Nyissunk ablakot a világra!




A gyerek olyan, mint egy üres könyv. A lapokat még tetszés szerint tudjuk teleírni, legalábbis jó esetben. Ehhez nyilván arra is szükség van, hogy mi magunk is nyitottak legyünk a világ dolgaira, legyenek ismereteink, tudjunk véleményt formálni. Ha van olyan ok, amiért különösen fontos, hogy az ember felnőttként se veszítse el a rácsodálkozás képességét, akkor talán éppen a gyereknevelés az. Hiszen amint mi magunk felelősek leszünk egy apró emberke gondolatainak nyiladozásáért, nem lustulhatunk, nem ereszkedhetünk a megszokás kényelmébe, hanem naprakésznek kell lennünk sok-sok téren. Fel kell elevenítenünk sok-sok ismeretet és igényesebbé is kell válnunk sok szempontból.

Nem mindegy, hogy mi lesz például az első néhány játék, amelyet a gyerek kezébe adunk. Ha már akkor törekszünk arra, hogy környezetbarát tárgyakkal vegyük körül, egészen biztosan formáljuk az ízlését. Nehéz persze szembemenni a reklámok műanyag világával, és a slágerjátékokkal, nem is kell, de fontos, ha a gyerek tud különbséget tenni a minőségek között: például mindenképpen kap textilbabát és fakockát is a hercegnőinvázió és a legóhegyek mellé. Mesét is tudatosan válasszunk: nem árt, ha nem csak a felkapott leegyszerűsített nyelvezetű történeteket ismételjük unásig, hanem szánunk rá néha időt, hogy egy-egy gyerekkönyvboltban belelapozzunk néhány kötetbe. Milyen a grafika, van-e benne a gyerek életkorának megfelelő mennyiségű szöveg, és esetleg olvassunk is bele, hogy mennyire jól olvasható. Nagyszerű kötetekre bukkanhatunk így, kortárs gyermekszerzőktől, magyar és külföldi íróktól egyaránt, nekünk is élmény lesz felolvasni. Az ugyebár nem kérdés, hogy mennyire sokat adunk gyerekeinknek azzal, ha már egészen kicsi kortól mesét olvasunk nekik. Egy kutatás nemrégiben azt is kimutatta, hogy azok a gyerekek, akiknek másfél éves kortól meséltek, jobban teljesítenek az iskolában is, intelligensebbek lesznek. Bővül a szókincsük, választékosabban beszélnek, ez ugye teljesen logikus következmény.

Fontos, hogy a gyerek zenét is sokat hallgasson. Nem mindenki szeret énekelni, bár tény, hogy a családi együtt éneklés nagyszerű dolog, és egy anya hangja nem lehet olyan hamis, hogy ne csengjen szépen az esti altatódalnál. De a viccet félretéve, a zenei nevelés is nagyon fontos. Sokan már kicsi kortól a saját maguk által szeretett zenét, akár kőkemény rockot vagy metált is hallgatnak a gyerekkel, van aki a klasszikus zenéhez ragaszkodik, mi mégis azt tanácsoljuk, hogy igényes gyerekzenével induljon a buli. Akár már kicsi kortól is. Aki teheti, vigye el a gyermekét matinékoncertekre, hogy lásson hangszereket, érezze meg az élő zene varázsát. A gyermekprodukciók közül természetesen szintén jól kell választani: hallgassunk itt is bele az anyagba, és részesítsük előnyben a megzenésített verseket is tartalmazó CD-ket, valamint azt, ahol élőzenét, valódi hangszereket hallgathatunk. Igazán nem beszélünk haza, ha a kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar lemezeit szívből ajánljuk!

A koncertek mellett igyekezzünk a gyereket mielőbb elvinni egyéb előadásra is. Legyen az bábszínház, pantomim, balett, vagy éppen gyerekszínházi előadás. Természetesen figyeljünk az életkori ajánlásokra, illetve az első néhány alkalommal inkább csak a sor szélére váltsunk jegyet, de fontos, hogy a gyerek minél előbb érezze meg a kulturális élmények varázsát. Bátran próbálkozzunk meg a múzeumokkal is: keressük meg azt a területet, amelyre leginkább nyitott a csemete és irány a múzeum! Ráadásul sok múzeum remek foglalkozásokat szervez kicsik számára is: így akár a történelemmel, akár a néprajzzal érdekesen, sajátos módon ismerkedhetnek meg. Használjuk ki a nagy népművészeti fesztiválok által nyújtott lehetőségeket is: ahol ősi mesterségeket mutatnak be, központi téma a hagyományőrzés. Ráadásul ilyen helyen általában különösen sok program és játéklehetőség várja a gyerekeket is. Sokkal egyszerűbben mesélünk a középkori életről, ha látjuk például egy skanzen régi épületeit, számos téma kerülhet szóba egy ilyen alkalommal, az állattartástól a népszokásokig.

És hát irány a természet! Önfeledt szaladgálások, nagy kirándulások miatt is, de nincs is jobb alkalom egy kis rögtönzött ismeretterjesztésre, mint egy klassz kirándulás az őszi erdőben, vagy hóviráglesés egy arborétumban. A növényekkel való ismerkedés módja is különböző lehet, a kiskertész-tanodától a közös ültetésig sok minden belefér, ami minden környezetismeret könyvnél plasztikusabban és színesebben tanít a környezetről. És innen is messzire vihetnek a beszélgetések: a globális felmelegedéstől a szelektív hulladékgyűjtésig minden irányba indulhatunk! Nyáron hallgassuk a tücskök ciripelését, nézzük a hullócsillagokat, és olvassunk utána, adjunk át ismereteket! Ez eleinte nehezebb lehet, de ma az okostelefonok világában nem kérdés, hogy gyorsan, könnyen tudunk válaszokat, ismereteket adni.

Történelmet tanulni lehet és kell. De mennyivel izgalmasabb a kézzel fogható élő történelmet szemlélni! Egy-egy kirándulás egy ismert történelmi helyszínen, várban, kazamatában, templomban, kastélyban, labirintusban egyszerűen közelebb hozhatja a tankönyv lapjain agyonunt témákat, és segíthet abban, hogy ne magolás, hanem értelemmel és érzelemmel felfogott információhalmaz váljon belőle!

Végére hagytuk az utazásokat. Sokan megengedhetik maguknak, hogy sokat utazzanak, kalandozzanak és sokan nem. Bármeddig is jutunk el, legyen az csak a legközelebbi nagyváros, vagy éppen egy távoli kontinens, az utazás, a környezetváltozás mindig sokat ad. Nyilván nagyon szerencsés az, aki kiskoruktól kezdve meg tudja mutatni a gyerekeinek a világ különböző szegleteit, de akkor is sokat adunk, ha országon belül keresünk érdekes helyszíneket. A többit pedig megmutatjuk könyvben, ismeretterjesztő filmek, tévéműsorok vagy akár applikációk segítségével.

Egy dolog fontos, hogy helyezzük el magunkat és a gyerekeket az univerzumban, adjunk támpontokat, értékeket nekik, hogy minél simábban, gördülékenyebben tudjanak majd közlekedni felnőttként is a nagyvilág útvesztőjében. Nyissunk már gyermekkorban ablakot, minél többet a világra, hogy majd olyan ajtón és úgy tudjanak a kellő időben a felnőttkorba átsétálni, hogy gazdag ismeretanyaggal rendelkeznek.

A cikk elkészítését az NN Biztosító Életkapu programja támogatta.