Én szeretem a hazámat, nagyon is. Én az a fajta ember vagyok, aki képes meglátni a szépséget a sokak által lenézett Nyóckerben is. Szeretem a hajnali Budapestet. Vagy szeretek naplementében kocsikázni, és csak bámulni, és várni, mit ad nekem a táj. Mivel rengeteget járom az országot a munkám által, vagy akár a családommal passzióból, úgy érzem, az átlagosnál jobban ismerem is az országomat. És a benne élő embereket. Megint csak a munkámból adódóan. Mindezeket azért tartom fontosnak leszögezni, hogy a következő gondolataimat – ami nyaralás közben fogalmazódott meg bennem, ami legalább annyira önkritika is, mint amennyire társadalomkritika – mindenki helyén tudja kezelni.
Már napok óta figyelem az embereket a parton. Ja, Olaszországban vagyunk, ez fontos! Zömmel olasz családok, egy kevés orosz, és nagyon kevés magyar. Miközben mi megpróbáljuk az egész éves feszültségünket levedleni, azt látom magam körül, hogy boldog, felhőtlen emberek élvezik a pihenésüket. Élvezik egymás társaságát, ismerkednek, beszélgetnek. Néha úgy érzem magam, mint egy ufó. Úgy kell magam rávennem, hogy hééé, lazulj már el nyugodtan! Élvezd te is a pihenést, ne kattogjon az agyad, ne tervezz, ne számolgass! Látom, ahogyan generációk nyaralnak együtt, segítve egymást. De látok magányos embereket is. Pontosabban nem magányosak, csak egyedül érkeztek, de láthatóan élvezettel vetik bele magukat a pihenésbe. Az is nehezemre esik, hogy a közvetlenséget,
ahogyan az olaszok kommunikálnak jóleső érzéssel fogadjam.Tőlünk ez idegen. Mi azt szoktuk meg, hogy, ha a strandon a gyerek hisztizni kezd, akkor rosszalló tekintetek kereszttüzében kénytelenek vagyunk valahogy oldani a feszültséget, hogy ne zavarjuk a többi strandoló nyugalmát. Itt pedig? A nyelvi akadályokat leküzdve az egyik napozó ágyon fekvő bácsika elkezdte a maga módján szórakoztatni a kisebbik gyermekemet, aki épp nyűgös volt. Teljesen természetes módon. Persze azt mondják, hogy az olaszok imádják a gyerekeket. Híresek erről. Mi is imádjuk őket, mi miért nem erről vagyunk híresek?
Valamelyik este Rimini főterén, meglepő élmény fogadott. Egy zsibvásár, ahol csak gyerekjátékot árultak, és csak gyerekek. A használt játékaikat árulták egymásnak, aminek ugye sok haszna van. Megtanulják, hogy vigyázzanak a dolgaikra, hogy a nekik unalmas játék másoknak örömet okozhat. Megdolgoznak a pénzükért, értékelni fogják. Tudom, hogy itthon is van ilyesféle kezdeményezés. De el tudjátok képzelni, hogy a Hősök terét ellepik a használt játékok, és szülők és gyerekek fergeteges hangulatban árulják portékáikat? Mert én nem. Pontosabban csak nehezen. Vagyis, most hogy jobban belegondolok… egy Anyakanyaros családi nap keretében, akár meg is valósulhat. (Azonnal levédetem az ötletet :-) )
Aztán ugyanitt egy bohóc szórakoztatta a közönségét. De nem mindennapi módon. Úgy használta az utcán épp arra járókat, mintha ők is az eladás részei lennének. És mindenki belement a játékba. A morcos fejű bácsitól a nénikén át a fiatal szerelmespárig. Volt, akinek rápattant a bicikliének hátsó csomagtartójára, volt, akinek a hátára ugrott, volt, akit megkergetett. A lényeg, hogy a meglepődésen túl senki, de senki nem volt elutasító, nem volt zavarban. Sőt! Mindenki belement a játékba, hogy a gyerekek jól szórakozzanak. Nem részletezem nálunk hasonló helyzetben mi lett volna?
De térjünk vissza a strandra. Miután nincs nyaralónk sehol, gyakran keresünk fel strandokat a Balatonnál, vagy a Velencei–tónál. Nagyon szeretem mindkét tavat. De nem értem, hogy miért nem lehet példát venni a nem is olyan messzi olaszoktól? Miért van az, hogy itt ezen a zsúfolt tengerparton, mindig tiszta és felszerelt a WC, hogy folyamatosan takarítják a partot, hogy, ha pénzért is, de van napernyő. Hogy a kutyásoknak külön elkerített rész van, itatóval, egyebekkel. Nem beszélve a gyönyörű játszótérről, a fedett pihenőhelyekről, ahol sakkozni, csocsózni lehet.
Beni azt kérdezte, hogy az olaszok miért nem külföldre járnak nyaralni? Hát ezért kisfiam! Én is szívesebben tölteném a Balatonnál a nyarakat, ha a körülmények hasonlók lennének. Mert akár hiszitek, akár nem, nekem a Balaton van olyan szép, mint bármelyik tenger.
Puszi: Réka
