">

Online élet – ez itt az új világ?




Nem akartuk. Nagyon nem. Megrémített a bezártság, sok volt a veszteség. A pandémia azonban hozott jót is: gyorsan felnőttünk a digitális világhoz. És ma már el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle. Sőt, ma már egyre többen úgy jelentkeznek egy új állásra, hogy csak akkor jönnek, ha otthonról dolgozhatnak. Az iskolában egyre több munkát kérnek be digitálisan. Eljött egy új világ, de még elkél a segítség.

„Hol a link, ahol a meeting van?”, „Bocsi, kicsit lassan kapcsolódik a gépem, mindjárt bent vagyok!”, „Nem hallunk! Le vagy némítva!” Ez volt az elmúlt másfél évünk pár mondatban. Egy csapásra kellett felszerelni magunkat és a családunkat okos eszközökkel, amelyekkel megoldható az értekezlet éppúgy, mint az online oktatás, házi feladat készítése és beküldése. A webshopokban harc folyt a legjobb eszközökért, kamerákért és kiegészítőkért, hogy készen álljunk a végeláthatatlan, mackós meetingeknek, ugyanakkor a gyerekek online oktatását is fél szemmel követtük.

A mai napig mosolyra fakadok, ha eszembe jut tavaszról az elsős fiam online órája, ahol a gyerekek egyfolytában beszéltek, miközben a tanító néni a tananyagot adta volna le: „Zsuzsi néni, nem látom! Nem hallom! Pisilni kell, kimehetek? Mikor lesz már vége?” – és Zsuzsi néni rendíthetetlenül fegyelmezett, válaszolt, várt és feladatokat osztott ki. A gyerekem pedig ülve, fekve, térdelve, óriási sóhajokkal abszolválta az órákat. Naponta kettőt. Hát igen, kemény az élet. Persze közben készség szinten használt minden appot, bővítményt, telepített, nyomkodott, játszott, kikapcsolt és némított. Úgy, hogy soha se mutattuk meg neki. Ő és a barátai már belenőttek a digitális világba.

Tanulás határtalanul – térben és időben

Bevallom, sokkal hatékonyabban tudtam dolgozni. Évek óta győzködtem ugyanis az ügyfeleimet, hogy inkább online meetingeljünk, mert akkor nem kell egy-egy megbeszélésért órákat buszozni vagy állni az autóval a dugóban. Ez is eljött. (Ma már inkább a személyes megbeszélésekért könyörgünk, hogy legalább lássuk egymást másfél év után!)

A kollégáim fele vidéken él. Nem zavar, mindenki teszi a dolgát. Sokan egyébként a pandémia alatt költöztek le vidékre, ahol jobb a levegő, olcsóbb az élet, csak legyen erős a net! Rájöttünk a csapattal, hogy aki nem halad a korral, az lemarad. Muszáj fejleszteni a kollégák digitális készségeit, hogy mindenki tudjon a felhőből dolgozni, akár szép preziket készíteni és a munkánkat megkönnyítő platformokat kezelni. Ma már nem is tudnánk ezt másképp csinálni. És nem is akarjuk. 

Másfél éve bezárt a világ. Viszont ott, akkor kinyílt egy másik. Az online tér. Tanfolyamok széles választéka tárult elénk az iskolai és egyetemi kurzusokon felül is, amelyek közül kedvünkre válogathatunk: tanulhattunk gitározni, főzni, de beleleshettünk egy neves amerikai egyetem tananyagába is, ha ahhoz volt kedvünk. Mást jelent az online felületre áttolódott élet a diákoknak, a szülőknek, a dolgozóknak. Az iCentre készített is erről egy filmsorozatot – megkérdezték a diákokat, a szülőket és egy egyetemi tanárt is, hogy hogyan élték meg az elmúlt másfél évet. Mi volt az ő túlélő eszközük.


 

Dolgozni, de csak otthonról – a digitális élet szabadsága

Megyünk a télbe. Aggódva figyelem a híreket, hiszen egyre több iskolában, osztályban jön vissza a covid miatt rövid időre a digitális oktatás. Tudom, hogy ennek az egésznek még nincs vége és azt is, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen. Ahogy fordulunk az őszbe, úgy várom a szigorításokat. Eltelt másfél év és megváltozott a munka világa is. Az emberek megérezték a digitális élet szabadságát. Az állásinterjúkon megjelentek a képzett, de mostantól csak otthonról, home office-ból dolgozni akaró emberek. Sok HR-es barátom van, akik arról mesélnek, hogy a cégek egyelőre tanácstalanok. Mit mondjanak? Engedjem? Ha neki igen, a másiknak miért nem?

Ez az új világ pedig biztonságosan használható eszközökért kiált. Nincs idő a homokórázó laptopra, a lassú, döcögő internetre. Ezekhez pedig olyan segítség kell, amelyet bármikor elérek, ha nem értek valamit, ha technikai nehézségeim adódnak vagy márkaszervízbe kell vigyem az eszközeimet.