Igazából nagyon szeretem az őszt. Szóval nyafoghatnék, hogy vége a nyárnak. Milyen gyorsan eltelt, bla, bla, bla. De minek tenném, amikor pontosan tudom, hogy egyszer véget ér minden nyár, de utána rögtön jön az ősz. A csodás színeivel, illataival, ízeivel. Imádom a kora őszi kirándulásokat, amikor még ki lehet élvezni egy kicsit a nap gyengülő erejét. Amikor még le lehet telepedni egy pokrócra piknikezni. Szőlőt és szilvát enni. Vagy akár almát ropogtatni.
Lehet, hogy ti is túl vagytok 
már a nagy szilvabefőzésen, de talán még akad hazai termés, amiből isteni süteményt lehet készíteni. Mindjárt azt is elmondom, milyet. Csak közben azon töröm a fejem, hogy milyen jól is van kitalálva az emberi szervezet, legalábbis az én emberi szervezetem. Mert szeptember tájékán már nem kívánok egyebet, csak egy kis szőlőt, egy szép érett szilvát. Még véletlenül sem epret, vagy málnát. Persze normális esetről beszélek, mert nem normális esetben, amikor az ember lánya mondjuk babát vár, akkor aztán fenekestül fel tud fordulni ez a bizonyos jól működő szervezet. Gondolom ismerős sokatoknak az érzés, amikor decemberben majd megveszünk egy mézédes görögdinnyéért. Amit akár meg is lehetne kapni, csak az úgysem olyan, és amikor a szerencsés férj nagy nehezen beszerzi, a másállapotú kedvese, már a szagától is rohan a wc-be.
Normális esetben viszont egy-egy évszakhoz szorosan kapcsolódnak jellegzetes ízek. Nyáron nekem ilyen a lecsó, de azt már tudjátok. Ősszel pedig a szilvás sütemények. Pontosítanom kell. Egy icipicit mindig előbb jön ez az olthatatlan vágy a tipikus ízek iránt. Vagyis az első lecsót már májusban elkészítem, az első szilvás sütit pedig augusztus végén. Így volt ez idén is. Cegléden anyósoméknál készítettem el férjem receptjét, anyukámék szilvájából. Hihetetlen finom lett. Nem mellesleg nagyon egyszerűen készült, ráadásul gluténmentesen, nádcukorral. (A diétám okán én csak így ehetem.) Na jó, egy picit megküzdöttünk a kukoricalisztből készült tésztával. De csak a giliszta szerű csíkok megformálásánál, ami a rácsozáshoz kellett. De megoldottuk. Egy kicsit rusztikus hatású lett a végeredmény, de egészen jól állt életem első szilvás sütijének.
Íme a recept:
A kimagozott és kukactalanított szilvát, némi vaníliás cukorral (Gabi ezt is házilag készíti nyírfa cukorral vagy xilittel és igazi vaníliával, hogy ne fehér cukor legyen az alapja) és egy csipet fahéjjal lekvárállagúra főzünk.
Hozzávalók:
- 30 dkg liszt (kinek-kinek igénye szerint)
- 15 dkg cukor (szintúgy)
- 15 dkg vaj
- 1 egész tojás
- 1 tojásnak a sárgája
- egy kicsi fahéj
- egy citrom lereszelt héja
Mindezeket a hozzávalókat összegyúrjuk, amíg már nem tapad az edényhez. A tészta kicsivel több, mint a felét a sütőformába egyengetjük, hogy legyen pereme. Mi egy pár percre betesszük így az előmelegített sütőbe, hogy a lekvár ne áztassa teljesen szét a nyers tésztát. Utána jön a bűvészkedés a tésztagilisztákkal. Aztán be a sütőbe és ripsz-ropsz kész is a csodás szilvás, linzertésztás, olasz sütihez hasonló, crostata szerű csoda. Ami másnap még finomabb, feltéve, ha marad.
Ha igyekeztek, ebéd utánra kész is lesz! Jó étvágyat!
Puszi: Réka
