">

Pelus, bili, miegymás

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , ,




A kislányom úgy döntött, hogy nagylány lesz. Ez abban nyilvánult meg, hogy nem hajlandó éjszakára pelust venni. Ami nagyon jó, mert ezek szerint elérkezett az idő, megérett rá, épp időben. A nappali szobatisztaságra nagyon korán szokott át. Egyik pillanatról a másikra. Vettem neki néhány Hello Kittys bugyit, amit nem akartam még ráadni, de neki annyira megtetszett, hogy onnantól kezdve ledobta a pelenkát. Hónapokig teljesen szobatiszta volt nappal. Aztán jött egy átmeneti időszak, amikor be-be csurrantott belefeledkezve a játékba. Ezektől az időszakoktól nem kell megijedni, mert ahogy mondtam időszakosak. Szidni sosem szabad a gyereket ilyenkor, de véleményem szerint meg lehet velük beszélni, hogy anya nem hiába mondta, hogy menjünk el pisilni. Érdemes bevezetni szabályokat. Olyasmire gondolok, hogy minden indulás előtt, vagy lefekvés előtt kötelező elmenni wc-re. Mert nem tudom, hogyan lehetséges, de látom más anyukáknál is, hogy van egy korszak, amikor a dacosság abban is kifejeződik, hogy juszt sem akarnak pisilni, kakilni, hiába látjuk már, hogy megy a riszálás, toporgás. Aztán persze ez is elmúlik, és el is felejtjük, hogy is volt. Próbálok visszaemlékezni a fiammal kapcsolatos hasonló emlékekre, de csak halványan dereng, hogy nála pl. nem ment zökkenőmentesen a bilire szoktatás. Be kellett vetni a csoda trükköket, mint pl. a zenélő bili, meg az örömünnep, ha sikerül, és bele a bilibe.  De arra egyáltalán nem emlékszem, hogy az éjszakai pelusról hogyan és mikor szoktunk le. Pedig Beni nagy ivós volt este. Azt hiszem, azzal kezdtük, hogy először arról szoktunk le.

És most vegyük sorra a problémás, vitatott kérdéseket!

Mikor van itt az ideje a szobatisztaságra való nevelésnek? Szándékosan nem fogok kort mondani, mert alkattól függ. Érdemes nyáron elkezdeni, amikor meztelen popsival lehet szaladgálni, és ha esetleg egy pici becsorog, akkor sem fázik meg a gyerek. Vagy akkor, amikor a gyerek úgy érzi, hogy szeretné. Ez is egyfajta érettséget feltételez. Persze lehet kedvet csinálni hozzá egy-egy csinos felnőttesebb bugyival, vagy menő alsógatyával, vagy egy szép bilivel. Apropó bili. Adódik a következő vitatott kérdés.

Bilire szoktassunk, vagy egyből wc-re? Praktikusabb, ha egyből wc-re, de ha a gyereknek félelmetes a nagy, hangos wc, (van ilyen), akkor nyugodtan bilizhet. Ez csak nekünk szülőknek macerásabb, mármint a tisztítása.

Éjszakai bepisilés? Előfordulhat, még egészen nagy gyerekkel is. Biztosan ijesztő lehet, de nem kell megijedni. Persze, ha sokáig és rendszeresen előfordul, akkor érdemes utána járni. Egy vizeletminta leadása nem nagy dolog, viszont megnyugtató tud lenni. És persze ha szervi baj nincs, akkor kereshetjük a lelki okokat is. Akár mi magunk, akár szakemberrel karöltve. Erről a témáról egyébként hamarosan bővebben beszélgetünk pszichológus szakértőnkkel. Keressétek majd itt az oldalon.

Én pedig megyek és veszek néhány gumilepedőt, mert nyaralni indulunk. És bár én úgy terveztem, hogy nyaralás után vágunk bele a nagy pelus-elhagyó projectnek, a kisasszony másképp döntött.  Én pedig nem lehetek kényelmi szempontból akadálya az ő fejlődésének.

Puszi: Réka