">

Sokszínű kémia




A közép-és emelt szintű kémia érettségihez nyújt elengedhetetlen tudást a tavasszal indult sokszinukemia.hu pályaorientációs platform, ahol a kidolgozott érettségi témakörök mellett mostantól számolásos példák és megoldásaik is elérhetők. A tapasztalatok alapján ugyanis ezek jelentik az egyik legnagyobb kihívást a diákoknak. A tizenkét új kisfilmen a partner egyetemek tanárai mutatnak meg típuspéldákat, hogy ezzel is segítsék a kémia érettségi előtt álló diákok felkészülését.

A BME, az ELTE, a SE, valamint az SZTE közreműködésével áprilisban indított Sokszínű kémia platform ingyenesen, regisztráció nélkül látogatható, felületén az emelt szintű érettségihez szükséges teljes tananyag megtalálható. A tudnivalókat – követve az érettségi tematikáját – egyetemi előadók kisfilmekben magyarázzák el, prezentációjuk pedig le is tölthető. Az előadók az elmélet mellett tizenkét kisfilmben számolásos példákat is megoldanak, segítve az összefüggések megértését, a tanultak alkalmazását.

Az eddig közzétett tananyag most új elemekkel bővült. A már feldolgozott típuspéldák mellett a frissen publikált kisfilmekben olyan feladatok megoldása, illetve magyarázata látható, amelyek korábban érettségi példasorokban szerepeltek. Mivel az érettségik felépítése azonos, és a példák hasonló sémát követnek, a megfelelő feladattípusok gyakorlásával, a megoldási módszerek elsajátításával a diákok eredményesen készülhetnek fel az előttük álló vizsgára. A platform elkészülését az Egis támogatta.

„Bízunk benne, hogy ezzel újabb eszközt adtunk az eredményes érettségihez a diákok kezébe” – mondta el dr. András Klára, az Egis Gyógyszergyár Zrt. HR és kommunikációs igazgatója. – “A platform létrehozásakor arra törekedtünk, hogy valós, érdemi segítséget nyújtsunk a gyógyszerésznek, vegyésznek, vegyészmérnöknek készülő középiskolásoknak, illetve bátorítsuk azokat, akik érdeklődnek a kémia iránt, de még nem biztosak abban, érdemes-e ilyen irányba továbbtanulniuk.”

A kisfilmekben az előadók tematikus bontásban (pl. elektrokémia) is áttekintik a feladatokat, és néhány érettségi példasort megoldanak.

A kémia érettségi feladatköröket kidolgozó egyetemek vezetői szerint a platform alkalmas arra is, hogy a már felsőfokú képzésben részt vevő első éves hallgatók átismételjék a középiskolai tananyagot.

Az Egis a Sokszínű Kémia mellett számos pályaorientációs kezdeményezésben vesz részt. Mint a természettudományok, kiemelten a kémia népszerűsítése iránt elkötelezett vállalat, az Egis több korcsoportot megszólítva – az érintettek tudásszintjéhez és életkori sajátosságaihoz igazodva – hívja föl a figyelmet arra, milyen lehetőségek rejlenek a kémiában, illetve milyen karrierlehetőségeket tartogatnak az egyes, kémiával kapcsolatos hivatások. Az egyes filmeket, kísérleteket, interaktív játékokat tartalmazó oldalon a kisgyerekek, a középiskolások, az egyetemisták, a szülők, illetve a pedagógusok is találhatnak számukra érdekes olvasni- vagy néznivalót.