Annyira dühös tudok lenni magamra, amikor nem gondolom át megfelelően a következő napomat. Mert ilyenkor az ember csak kapkod, és sok felesleges dolgot csinál. Hogy ez honnan jutott eszembe? Onnan, hogy berohantam vásárolni, mert tudtam, hogy egy csomó mindent vennem kell. Meg is vettem majdnem mindent. Igen, majdnem. Ha előző este szánok rá néhány percet, és leírom, mi az, amire szükség van, akkor nem lenne ott a majdnem, és persze a harmadik zacskó lisztet sem vásároltam volna meg. Amivel önmagában nem lenne baj, ha lenne spejz, ahol lehet tárolni az ilyesmit. De nincs, így takarékoskodnom kell, pontosabban kéne a hellyel, meg az idővel, no és a pénzzel. Hát eme nemes célok eléréséhez nem az ámokfutás-szerű (én így nevezem) bevásárlás a legmegfelelőbb mód. És amit a legjobban utálok ilyenkor, hogy mivel nem terveztem el a vásárlást előre, nincs nálam bevásárlótáska sem, vagyis kénytelen vagyok nejlonzacskózni. Brrrrrr. Pedig van egy spéci Makány Márta által tervezett és nekem dedikált bevásárlótáskám, és egy menő virágmintás húzós kocsim.
Régebben nem zavartak volna az ilyen „apró” figyelmetlenségek, de ma már nagyon. Nem tudom, talán a szülővé válás az oka, vagy talán bizonyos élethelyzetek tanítottak meg rá, hogy muszáj takarékosan és környezettudatosan élni. Emlékszem mennyire élveztem, amikor megnyíltak az első nagy hipermarketek. Akkortájt kezdtük önálló, közös életünket Bencével. Hétvégente külön program volt, hogy beszabadultunk oda, és jól telepakoltuk a kosarat. Hihetetlen, hogy mennyi hülyeséget tud ilyenkor az ember felhalmozni. Aztán egy idő után fárasztóvá váltak ezek a bevásárlások és bosszantóvá is egyben. Ugyanis rengeteg pénzt lehet ilyenkor eltapsolni. És persze jöttek a gyerekek, olykor a családi kasszába is kevesebb pénz folyt be. Emlékszem arra a pillanatra, amikor a termékek árát kezdtem figyelni. Először kifejezetten kellemetlenül éreztem magam emiatt, aztán megszoktam, sőt sokkal jobban éreztem magam attól a tudattól, hogy költséghatékonyabban oldom meg a bevásárlást. 
Mostanság pedig szándékosan kisebb üzleteket választok. Először is időt takarítok meg, másrészt nem csábulok el. És megpróbálok mindent a megfelelő helyen vásárolni, mint régen a nagymamám. Neki volt kedvenc hentese, zöldségese, péksége. Most már nekem is van. Imádok a piacon barangolni, de ezt már láthattátok. És bármilyen meglepő, tényleg rövidebb idő alatt végzem el így a bevásárlást, mintha kibumliznék valamelyik hipermarketbe, végigjárnám a hatalmas területet, végigállnám a sort és holtfáradtan, a csúcsforgalomtól ingerülten hazajönnék.
Persze vannak nálam sokkal tudatosabb háziasszonyok. Aki még azt is figyelik, mikor, hol, mi az olcsóbb. Kuponokat gyűjtögetnek, és törzsvásárlói kártyájukon pedig csak gyűlnek a pontok. Bevallom, nekem ez tutira nem menne. De arra nagyon vágyom, hogy legyen egy füzetem, tudjátok, mint régen a nagyiknak. Amiben gyöngybetűkkel vezették, hogy mikor, mire, mennyit költöttek.
Ha füzetet nem is, de bevásárló listát már gyártottunk nektek, no és persze magunknak.
Töltsétek le itt: Ne feledd! – Bevásárlólista
Gabi! Mehetünk vásárolni!
Puszi: Réka
