">

Viseljük magunkon sorsunk fonalát!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




Szerintünk nincs olyan nő, sőt talán már kislány sem, akire nem hatnak az ékszerek. Jó, tudjuk, kivételek mindig vannak és mindig lehetnek, no de azt meg nem igazán értjük. Szerintünk az ékszerek igenis kellenek, az outfitünkhöz is, de abban is igazán hiszünk, hogy az ékszerek tulajdonképpen jótékony hatással is lehetnek ránk. Persze, már amelyik. Nos, most találkoztunk valami klassz dologgal, és ezt be is mutatjuk nektek. Igazán csodás és megható szimbólum ihlette a német Leaf ékszermárkát – a természet körforgását elegáns motívummal kapcsolta a női léthez. Ékszereinek minden zsigerében jelen van az élet örök körforgását jelképező falevél szimbóluma. Ezen kívül számos spirituális szimbólum jelenik meg ékszerkollekciójában. 

A buddhizmus, a hinduizmus és a kabbalisztika egyaránt ismeri a vörös fonalat, mint védő jelképet, amely arra szolgál, hogy távol tartsa az ártó szándékot a fonal viselőjétől. Viszont az a jó ebben a kollekcióban, hogy számos más színű fonálból készített, csomózott karkötők közül tudunk válogatni, melyeket apró charmok is díszítenek. Ezek a charmok szintén üzeneteket hordoznak: a végtelen körforgás, a nőiség, a barátság, a szeretet és a hit üzenetét.  A nők minden korosztálya megtalálhatja benne a különböző élethelyzeteire és színben öltözetéhez legjobban passzoló ékszerét. A színek és a szimbólumok egyaránt személyre szabottak lehetnek. Nézzük csak! 

Abban ugye egyetértünk, hogy az élet egy nagy körforgás. A fiatal lány cserfes és naiv, a fiatal nő kacér és bohó, a harmincas nő sodró és magával ragadó, az érett nő megfontolt és kifinomult, a tincseiben már őszbe hajló hölgy bölcs és lélekben újra cserfes fiatal lány. Így jelenik meg az élet körforgása egy nő életében, akár egy faágon serkenő levél, amely lombbá, aztán avarrá, majd ismét fává válik. Ez a csodás folyamat ihlette a Leaf ékszermárkát, akik valódi nőknek gyártanak kifinomult ezüst ékszereket.
Keressünk a kollekciókban olyan szimbólumot, mely jelentése fontos mondanivalóval bír számunkra és viseljük magunkon sorsunk fonalát!

Mit jelentenek a szimbólumok?

  • Szív: a szeretet jelképe.
  • Végtelen jel:az örök körforgást jelképezi.
  • Kör alak: nőiséget, egységet, végtelen nyugalmat jelent.
  • Csillag: vezérgondolatok, életünk céljaihoz való útmutatás.
  • Pillangó: könnyed látásmód, szabadság.
  • Különféle keresztábrázolások: az önmagunkba fektetett hitet szimbolizálják.
  • Szkarabeusz bogár: újjászületés, remény, valamivé válás.
  • Tenyér: az arab, héber hamsza megvéd az ártó szándéktól.
  • Lótusz:  a tisztaságot, a spirituális ébredést és a hűséget jelképezi.

Mit szimbolizálnak a színek?

  • Vörös: temperamentumosság, bátorság, biztonságérzet, érzelem, szenvedély.
  • Korall: szeretet, empátia, önmagunk szeretete. Jó függőségi viszony kialakulása, a függetlenség megmaradásával.
  • Narancssárga: vidámság, érzelem, befogadás, barátság és életöröm.
  • Arany: bölcsesség, tudás, igazság, önértékelés. Testi, lelki, érzelmi, értelmi és spirituális gazdagság.  Megvilágosodás
  • Sárga: életerő, egészséges életmód, értelem, elért tudás, boldogság. A személyiség kibontakozása, akarat, önállóság, hatalom
  • Olajzöld: élet a földön. Olajfaág: az új föld szimbóluma, az új kezdet ígérete. Asszonyi bölcsesség, feminin tudás, női vezetés. 
  • Zöld: természet, növekedés, tavasz, megújulás, nyugalom, gyógyítás, kitartás, döntőképesség.
  • Türkiz: kapcsolattartás, tömegkommunikáció, művészetek és más kifejezési módok: tánc, zene, média. Érzékenység, megérzés, érzéseinkre (intuícióinkra) való hagyatkozás, érzelmesség.
  • Kék: béke, nyugalom, csend, kommunikáció, kapcsolat, hit.
  • Lila: megvilágosodás, misztika, spiritualitás, átváltozás. Segíti a szellemi ébredést, a spirituális fejlődést és felszabadulást.
  • Rózsaszín: Feltétel nélküli szeretet, női megérzés, gondoskodás; együttérzés, törődés önmagunkkal is. Egyensúly a szeretet nyújtásában és elfogadásában. Nyugodt, tiszta lelkű, művészi beállítottságú emberek kedvelik ezt a színt.
  • Fehér: tisztaság, szűziesség, ártatlanság, könny, tiszta lap, új kezdet. Tiszta értelem és érthetőség. Megvilágosodás, megtisztulás.
  • Fekete: fegyelmezett, független, befolyásolhatatlan, erőt, méltóságot sugárzó személyt jelképez. 

Minőségi ékszerkollekciók

Barbara Elsner ékszertervező ennek a magvas mondanivalóval és csodás külcsínnel megálmodott márkának a létrehozója. Közel 15 éve, 2005 óta tervez müncheni műtermében a Leaf márkája számára kollekciókat. A Leaf ékszerkollekciókban számtalan szimbólummal és színnel találkozhatunk, amelyek közül könnyedén kiválaszthatjuk a számunkra értékeset. 

A Leaf márkát nyakláncok, karkötők, szíjak, gyűrűk, valamint fülbevalók és szerencsekarkötők, továbbá különböző elegáns kollekciók alkotják (Love, Circle of Life, Be a Star, Oriental Flower stb.). Az alkotások minden esetben természetes és minőségi anyagokat felhasználva készülnek: az alapanyag 925-ös Sterling ezüst, amelyet néhány ékszer esetében sárgaarannyal vagy rozéarannyal ötvözött a tervező, illetve különféle féldrágakövekkel (az ametiszt, kvarc, achát) tette még különlegesebbé. 

A Leaf márka Magyarországon kizárólag a FashionWatch üzleteiben kapható, és hamarosan a webshopjában is elérhető lesz. Jegyezzétek meg: https://webshop.fashionwatch.hu/