Én nem mesével kezdtem az esti mesét a fiamnak. Dúdoltam, verseket énekeltem. Apukám megzenésített verseit. Én is így nőttem fel. Apukám gitározott, és énekelt anyukámmal, én a kádban ültem, és énekeltem velük. Azt hiszem, 4 éves lehettem, amikor először szerepeltem vele egy gyereknapi rendezvényen. Nem kényszerített senki, nekem természetes volt. Mint ahogy az is, hogy a zene által repültek bele a versek a fejembe. A dalok által a versek, a versek által később a könyvek. Ezek meggyőződésem, hogy szorosan összefüggnek. Hiszen látom a saját gyerekeimen is. Visszatérve Beni fiamra. Bölcsis lehetett, amikor úgy gondoltam, pontosabban mások úgy gondolták, én meg jó anyuka akartam lenni, hogy nekifogunk este a mesekönyvezésnek, mert ezt így szokták csinálni. Nem jött be. Mert az én érdeklődő kisfiam egyre csak felélénkült a számára izgalmas történetektől. Később próbálkoztam saját történettel is, még rosszabb lett az eredmény. Alig várta a történet folytatását. Tehát az esti rituálé végül mindig dúdolással fejeződött be. A közös olvasást pedig áttettük nappali programnak.
Kislányomnál már rutinos anyukaként csak később vezettem be a könyveket. (Módszeresen, mint a hozzátáplálást…) Ő, ha lehet, még jobban szerette az esti éneklősdit. Rebeka viszont nem érte be a dúdolással, neki minden este végig kellett énekelnem a második lemezem anyagát. A Hajnali csillag peremén című dal volt, hogy 50-szer is lement egy este. Egyébként szerintem szülőként talán ez az egyik legnehezebb dolog, amit tolerálni kell… Mármint azt, hogy a gyerek 100-szor képes megnézni ugyanazt a filmet, könyvet. Szegény Bartos Erika, ha tudná, hogy a második gyereknél milyen sztorikba keveredett “AnnaPetiésGergő”. A dalolás egyébként áthidaló megoldásként is remekül bevált nálunk. Az 5 év korkülönbség ilyenkor még jelentős, nem beszélve az ilyen korban is jelen lévő nemek harcáról. A hercegnős mese a fiamnak ciki, Rebeka meg unja a csihi-puhit. Bár nemrég estéken át végig hallgatott egy focis regényt. Ezt én is nagyon élveztem. Ez sem mellékes dolog ám. legyen nekünk is szórakoztató az esti mesélés, csak akkor tud közös élmény lenni. Volt már olyan, hogy fáradtnak éreztem magam a felolvasáshoz, és jobbnak láttam kihagyni, mint hogy kötelező jelleggel kínlódjuk végig mindannyian az estét. Nagy szerencsém van, mert Beni sokszor nagy kedvvel veszi át a mesélő szerepét. A legbüszkébb pedig akkor vagyok, amikor a kicsi is, mint a nagyok fekszik az ágyban és „olvas”. Na azok az igazi sztorik és szívmelengető pillanatok!
Gabival közös álmunk az, hogy minden gyereknek jusson estére mese, 
vagy vers, vagy dúdolás. A tervünk pedig az, hogy segítünk nektek, hogy segíthessetek az álmunk megvalósításában. Ha fáradt vagy, vagy rossz napod volt, vagy csak nem bízol magadban eléggé, mi adunk neked mesét, dalt, verset időről-időre. Töltsd le, és használd sok szeretettel, amikor csak szeretnéd!
Íme első ajándékunk, egy vers: Tavaszi szél
és egy dal: Hajnali csillag peremén a második lemezemről.
Boldog gyermeknapot!
Puszi: Réka
