">

Mesékkel csodát tehetünk!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , , ,




gabireka_feherfeketeA gyerekek számára a nagyvilág ismeretlen és nehezen érthető hely. A biztonság, a védettség érzése kiemelkedően fontos számukra, minél kisebbek, annál inkább. Mi, szülők megpróbáljuk megóvni őket, gondosan megtanítani nekik az élet fontos dolgait. Ebben segítségünkre lehetnek az igazán jó mesék és könyvek.  A mesék a lelki történések mélyére repítik a gyermekeket. A mesék a szimbólumok szintjén mozognak, másfajta szinten szólítják meg az embert, hisz nem a tudatára, hanem a lelkére hatnak. A mesékben benne van a lélek fejlődése, az tippek az egyes helyzetek kezelésére is. A mindennapi, meghitt meseolvasás óriási mértékben segíti, fejleszti a szülő és gyermek kapcsolatát. A nap végén segít ellazulni és felkészülni a kicsiknek és nagyoknak az alvásra is.

A gyermekek számára elsősorban azért fontos, mert a mesék, ahol a fantázia világa segítségével sikerül kiegyenlítenie, feldolgoznia a feszültségeit, a traumák és nehézségek feldolgozásában is segítenek. Az ovis és kisiskolás korosztály számára a szülővel való összebújás és meghitt pillanatok ideje a meseolvasás, mely már az önálló olvasást készíti elő. Könyvválasztáskor érdemes figyelni arra, hogy a jól megírt, könnyen érthető szövegek mellett a képek vidámak, nyitottak, inspirálók legyenek.

mesevilag

Ha a gyermeknek olvassuk a mesét, akkor maga gyárthat hozzá belső képeket, a saját fantáziája és pillanatnyi fejlettsége alapján. A gyermek a meséből annyit fog befogadni, amennyit éppen elbír és amennyire éppen szüksége van. Sokkal jobb tehát, ha olvassuk a mesét, mintha mondjuk mesében, filmen látja a kész történetet. A kívülről, készen kapott képekben már nem tud működni saját lelki cenzúrája, ráadásul képzelete sem fejlődik úgy. Ezért jobb az is, ha nem színesen illusztrált könyvet lapozgatunk.

Tipp! A mesék meghallgatása után rajzoljuk le közösen a szereplőket, azt a mozzanatot, ami a legjobban megragadott minket! Próbáljunk minél kevesebb tippet adni a gyermeknek és a művet ne véleményezzük, csak beszélgessünk róla!

A cicák, macik és egyéb kedves állatok főszereplésével megírt mesékből is nagyon sokat tanulhatnak a gyerekek. Egy-egy kedves figura már egészen kicsi korban megfogja a gyerekeket, elmesélhetjük, mikor és mit csinál a kis szereplő a saját szavainkkal is, nem feltétlenül kell a leírt szöveghez ragaszkodnunk a legkisebbek esetében.

allatos konyvek

Az állatos sorozat könyveit itt találjátok meg!

Ha egy mese vagy egy mesében előforduló helyzet félelemmel tölti el a gyermekünket, akkor érdemes elgondolkodni azon, mi történik mostanában a kisgyermek életében. Akkor kelt nagy szorongást egy mese, ha éppen rárímel egy konfliktusra, mely a gyermekben zajlik. Ha erre ráismerünk, tudunk is neki segíteni. Cidrimókus szorongása például remek alap lehet a gyermek saját szorongásainak oldására.

cidrimokus

Cidrimókus kalandjairól pedig itt olvashattok bővebben!

Jó mesélést, szép közös pillanatokat!

Puszi: Gabi és Réka