De jó kis nyár volt ez! Nem terveztük túl, de azért volt benne rendszer. Voltunk nyaralni, és esélyt adtunk arra is, hogy csak úgy történjenek velünk a dolgok. Biztos nektek is ismerős az az érzés, amikor még csak tervezzük a nyarat, olyan végeláthatatlannak tűnik. Elhatározzuk, hogy mennyi mindent fogunk csinálni, aztán egyszer csak itt a nyár, és mire észbe kapunk, szélsebesen el is illan.
A napokban észrevettük, hogy a gólyafészek, amit minden alkalommal Ceglédre menet megcsodáltunk, üresen tátong. Aztán egyik délután, az utolsó nagyszülőknél töltött napok egyikén, anyukám kiabált a kertből, hogy menjünk ki, mert ilyet még nem láttunk. És tényleg nem. Sajnos a fotó nem adja vissza az érzést, de tucatnyi fecske repkedett a kertünkben. Őrült táncot járva. Gyülekeztek ők is. Persze a gyerekeket nagyon izgatta a téma, és bevallom engem is. Mennyi mindent nem tudunk a világról. Itt vannak ezek az apró kis madarak, akik egyszer csak fogják magukat és átrepülik a fél világot. Majd visszajönnek hozzánk. Honnan tudják hova kell menni, meg mikor? Hogy bírják ki az utat? Elképesztő, nem?
Egyébként sem voltam még ennyire közel a természethez. Nem értékeltem soha igazán, hogy micsoda adomány, ha valaki a saját kertjéből eszi a paradicsomot, szőlőt, barackot. Nem is nagyon volt élményanyagom hozzá. A szüleim csak pár éve tehették meg, hogy a lakótelepi lakást, ahol felnőttem, elcserélik egy kis kertes házra. Öröm látni, ahogy kiélvezik minden adományát. És velük együtt mi is részesei vagyunk az új felfedezéseknek. Mint például, mennyivel finomabb a szilvalekvár, ha saját szilvából készül. Pláne, ha bátrak vagyunk, és ki merünk próbálni új recepteket. A család némiképpen szkeptikus volt, amikor nekifogtunk a szilvalekvárfőzésnek, egy kiecetezett tepsiben. kb. 15 órán keresztül, lehetőleg cukor hozzáadása és kavargatás nélkül. Persze erre Apának is rá kellett kontráznia. Ő uborkában van a topon. Kovászosban verhetetlen. A vizes uborkája sem piskóta. (Milyen hülyén hangzik ez így. :-) El is kértem tőle a receptet, naná!
Csak egy kicsit szomorú lesz tőle az ember. Mert ha Apa nekilát az uborkázásnak az már végképp a nyár végét jelenti. Na, mi csaptunk is olyan nyárbúcsúztatót. Olyan igazit. Szalonnasütéses, pálinkázós, nagy beszélgetős, gitározóst.
De igazából nem is nagy a szomorúság bennem, ha a nyár végére gondolok. Ugyanis szeretem az őszt. A színeit, az illatát, az őszi emlékeimet. Imádok ősszel kirándulni. Az utolsó cseppig kiélvezni a nap sugarait. Szőlőt és almát enni, és a ropogó avarban bóklászni.
Úgyhogy tudod mit, ősz? Gyere bátran!
Puszi: Réka
