">

A Bátor Sali az új szupererő




Két év kihagyás után újra kinyitotta kapuit a Bátor Tábor. A koronavírus-járvány miatti kényszerű szünetet követően áprilisban elindultak az első ottalvós táborok.  Akkor beteg gyerekeket és egészséges testvéreiket látták vendégül, hogy a játékos programokon megerősítsék kapcsolatukat. Június közepétől pedig a már klasszikusnak mondható nyári táborok kezdődnek. 

A Bátor Tábor legfőbb küldetése, hogy visszaadja a súlyosan, krónikusan beteg gyerekeknek a felhőtlen gyermekkort, támogassa lelki egészségüket, és hozzájáruljon ahhoz, hogy teljes életet élhessenek. A gyerekek mellett családtagjaiknak is sorsfordító élményeket nyújtanak ezek a táborok, 2001 óta több mint 15 000 résztvevőnek adtak bátorságot és erőt. A Bátor Tábor valamennyi programja ingyenes, működését kizárólag vállalati és magán adományokból tartja fenn.

Saláta a szupererőhöz

Az Eisberg hetedik éve elkötelezett támogatója a Bátor Tábornak, többféle segítséget is nyújtva. A sok-sok élmény megszerzéséhez, a programokhoz és a gyógyuláshoz is kell az energia. A tábor napi hatszori étkezést biztosít a gyerekeknek, és ehhez a szuper finom, egészséges saláták és zöldségek az Eisberg jóvoltából kerülnek a tányérokra. 

A táborban külön dietetikus foglalkozik a speciális táplálkozási igényű gyerekek étrendjének összeállításával, mondja Vérten Zsófia, a Bátor Tábor Alapítvány adományszervezője.

“Kiemelten fontos, hogy milyen ételeket kapnak ezek a gyerekek, külön dietetikus figyel az egészséges táplálkozásra, kifejezetten odafigyelnek például a csökkentett só- és cukor bevitelre. Emellett az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik a friss zöldségek, saláták. Ennek biztosítására tökéletes partnernek bizonyult az Eisberg” – teszi hozzá Vérten Zsófia.

“Korábban, még az együttműködés kezdetén voltunk az Eisberg üzemében, és láttuk, hogy ezek a saláták tökéletesek, minden szempontból megfelelnek azoknak a kívánalmaknak, amelyeket szem előtt tartunk, amikor összeállítjuk a gyerekek étrendjét. Azóta minden táborban tudunk friss salátát adni az étkezésekhez az Eisberg jóvoltából.”

Sok gyerek éppen a táborban fedezi fel a saláták színes, izgalmas és jóízű világát, itt szereti meg a friss, roppanós zöldeket.

Színre lép a Bátor Sali

Most azonban teljesen új szintre lépett az Eisberg és a Bátor Tábor együttműködése. Közösen álmodtak meg egy új, vitamindús salátakeveréket, amely a Bátor Sali nevet kapta.

Az Eisberg kérésére a szervezők megkérdezték a gyerekeket arról, hogy mit jelent nekik a Bátor Tábor. Megható válaszok születtek.

“A Bátor Tábor olyan, mint a világ lehetne, ha mind odafigyelnénk egymásra.”

“Azt tanultam a Bátor Táborban, hogy mindenki és minden úgy jó, ahogy van.”

“Én azt tanultam, hogy éljek a pillanatnak, szeressek, legyek bátor!”

“Ezek, és a hasonló üzenetek inspirálták a saláta új csomagolását, amely színes és vidám, épp olyan, mint a bátrak, vagyis a táborozó gyerekek” – mondja Spielmann Laura, az Eisberg marketing vezetője.

“Öröm ránézni a kész termékre. Az ablakkivágás, ahol láthatjuk magát a salátát, egy napocska, nem véletlenül: azt szimbolizálja, hogy a tábor felett mindig süt a nap.”

A keverékhez csupa színes és roppanós összetevőt választott az Eisberg, így a Bátor Saliba került jégsaláta, fejes káposzta, vöröskáposzta, répa és radicchio saláta is.

(T)együnk együtt!

A Bátor Sali május közepétől került a boltokba és az Eisberg vásárlásonként 5 forinttal támogatja a Bátor Tábort. Az új salátakeverék jellemzően azokban az üzletekben elérhető, amelyekben egyébként is kaphatók az Eisberg termékei, pl.: Tesco, Auchan, Spar, CBA.
Vannak partnereink, akik a belistázáson túl is hozzájárultak a termékbevezetéshez, ilyen példa a Kifli.hu is, akik ingyenes szállítással és plusz kommunikációs felületekkel járultak hozzá a Bátor Sali sikeréhez.

 „Kiemelten fontosnak tartom a gyerekek és az idősek támogatását. A Bátor Sali egy olyan kezdeményezés, amihez boldogan csatlakoztunk, mint cég és én is személyesen, mert mindenkinek jár egy kis bátorság. A támogatáshoz a magunk módját választottuk, a salátához ingyenes kiszállítást kínálunk 06.08 és 07.08. között. Minden csomag megvásárlásával hozzájárultok a Bátor tábor támogatásához. Nagyon köszönöm Gazsi Zoltánnak (Eisberg) hogy figyelmünkbe ajánlotta ezt a kezdeményezést” –mondja Klekner Péter Kifli.hu ügyvezető.

Az Eisberg nem titkolt szándéka, hogy a legkisebbek számára is vonzó terméket kínáljanak, mondja a marketing vezető. “A gyerekek egyre fogékonyabbak az egészséges étkezésre, de a vásárláskor a döntés a szülők kezében van. Ez a támogatás ösztönözheti őket arra, hogy megkóstoltassák a salátát a gyerekekkel, ha eddig nem tették. Így kétszeresen tesznek jót: segítik a Bátor Tábor működését, és a kicsik ízlése szerint válogatott, vitamindús zöldfélét tehetnek az asztalra.”

Tisztelgés a tábor munkája előtt

“Igazi mérföldkő az Eisberggel való hosszú együttműködésben, hogy olyan terméket tudtunk létrehozni közösen, ami azon kívül, hogy jó célt szolgál, az egészséges életmódhoz is hozzájárul”– mondja Cseh Linda, a Bátor Tábor Alapítvány kommunikációs vezetője. Szavaiból kiderül, azért is áll hozzájuk különösen közel az Eisberg, mert nyilvánvaló, hogy a vállalatnak valóban szívügye a Bátor Tábor tevékenysége. Az ügyvezető, Gazsi Zoltán kreatív ötletei, mint amilyen a Bátor Sali is, minden évben tovább emelik az együttműködés szintjét, hangsúlyozza Cseh Linda.

Az Eisberg ügyvezető igazgatója azt mondja, mindig emberekhez kapcsolódva dönt egy-egy ügy támogatása mellett. Amikor évekkel ezelőtt megismerkedett Küllői Péterrel, a Bátor Tábor kuratóriumának elnökével, majd a táborban dolgozókkal, nem volt kérdés számára, hogy segíteni akarja ezt a tevékenységet.

“Maga a csapat nagyon vonzó, különleges és fontos az ügy, amit képviselnek. Nagyon transzparensek, átláthatóak, tehát biztosak lehetünk benne, hogy a nekik juttatott pénz jó helyre kerül. Ez tulajdonképpen tisztelgés a munkájuk előtt, így szeretnénk őket még több támogatáshoz juttatni “– mondja az Eisberg ügyvezetője.

Az Eisberg és a Bátor Tábor értékrendje nagyon közel áll egymáshoz az adományozás és önkéntesség kultúráját illetően, együttműködésük hozzájárul ahhoz, hogy empatikusabb, befogadóbb és elfogadóbb társadalomban élhessünk.