Minden szülő életében eljön az a pillanat, amikor szembe kell néznie azzal, hogy a kicsi babája már nem egy könnyedén irányítható aprócska lény, hanem bizony komoly, önálló akarattal rendelkező kisember. A fejlődési folyamat persze óriási különbségekkel járhat, a személyiség, az önállóság és az akarat kifejezése terén. Vannak gyerekek, akik könnyebben kezelhetőek, befolyásolhatóak maradnak, és bizony vannak olyanok is, akik nagyon határozottan tudják, hogy mit akarnak. Eleinte ez csak abban nyilvánul meg, hogy a gyerek eldönti, hogy nem a pöttyös ruhát kéri, hanem a csíkosat, vagy nem almát kér uzsonnára, hanem tejszeletet. És ezt az igényét eltántoríthatatlanul érvényesíti is. Eleinte akár némi hisztivel vegyítve, később csak azzal a tudatossággal, amelyet igazából minden szülő kíván a gyerekének.
Mert lássuk be, ki szeretne teszetosza gyereket? Ki szeretné, ha a gyereke nem tudná határozottan, hogy ugyan már, mit is akar? Akármennyivel is könnyebb alkalmazkodó, mindig engedelmeskedő gyereket nevelni, szívünk mélyén tudjuk, hogy az nem árt, ha a gyerek jól érvényesíti majd az akaratát kisebb-nagyobb korában egyaránt.
Na de mi a helyzet akkor, ha ez a határozottság felbukkan hobbi vagy éppen pályaválasztás területén is? Ha a gyerek a fejébe veszi, hogy ő bizony karatézni szeretne, miközben mi szívünk szerint inkább úszni vinnénk. Ha a gyerek gitározni akar, pedig szerintünk előbb zongoráznia kéne. Sőt, még jobban örülnénk, ha inkább egy újabb idegen nyelvvel ismerkedne meg. Arról nem is beszélve, hogy akár az is előfordulhat, hogy a gyerek megálmodja, hogy ő tűzoltó szeretne lenni. Vagy pilóta. Vagy éppen vírusokat vizsgáló kutatóorvos. Színésznő. Ipari alpinista. Vegyészmérnök. Manikűrös. Kamionsofőr. Filmrendező. Rendőrnyomozó. A szülő pedig rettenettel a szemében és a szívében gondol arra, hogy ő nem ilyen jövőt szánt a gyerekének. Szeretné biztonságban tudni, legyen szó akár állandóságot nyújtó kétkezi munkáról, akár komoly elkötelezettséget, sok tanulást igénylő hivatásról. Van, hogy a fizikai veszély és kockázat réme lebeg a szülő szeme előtt, van, hogy a létbizonytalanság, a kiszolgáltatottság. A lényeg, hogy mást álmodott meg, és érzi, hogy az ő makacs, akaratos, határozott gyerekével ez egy nagy harc lesz.
Mit is tehetünk ilyenkor? Minden jó szülő-gyermek kapcsolat alapja a rendszeres beszélgetés. Fontos, hogy sose legyintsünk a gyerek álmaira, hiszen azok nem véletlenül születtek meg a fejében. Persze, lehet, hogy hóbort, múló szeszély, valakinek a hatása, de lehet, hogy nem az, hanem tényleg egy vágy valami után, szülessen az akár egy könyv, akár egy film, akár egy élő példa nyomán. Először is ezt tudjuk meg, erről beszélgessünk. Ha ezt tisztáztuk, és látjuk, hogy ez a szándék komoly, akkor a legjobb, ha a felszín alá is bekukkantunk, tehát igyekszünk alaposabban megismertetni a gyerekkel a vágyott szakmát, vagy hobbit. Nézzünk róla filmet, olvassunk utána, tájékozódjunk együtt az interneten, vagy klubokban, workshopokon, bemutató foglalkozásokon. Legyünk partnerek abban, hogy a gyerek rájöhessen, valóban ez-e az ő útja, az életcélja. Lehet, hogy amilyen gyorsan csak jött a dolog, olyan gyorsan tűnik el, ha pedig állandósul az elképzelés, akkor nekünk is van időnk hozzászokni a gondolathoz, tájékozódni az adott témáról, és a gyerekben is elmélyíthetjük a szándékot. Ha tehetjük, keressünk olyan ismerőst, akinek van tapasztalata az adott téren, nagyobb gyerek esetén nyugodtan szervezzünk olyan alkalmat, amikor testközelből is belepillanthat valamilyen szakma háttérvilágába is. Ha nem igazán erős az elkötelezettség, akkor a legkisebb ellenérzés is elég lesz ahhoz, hogy a gyerek magától ábrándul ki az ügyből, és már keresi is a következő „életcélt.”. Ez a szülő felelőssége, hogy le tudja szűrni, a gyerek karaktere, temperamentuma alapján, hogy mi az, amire csak bólintani kell, amiről elég a vacsoraasztalnál beszélgetni, és mi az, amivel tényleg foglalkozni kell, aminek érdemes a nyomába indulni.
Felnőttként gyakran felejtjük el azt a képességünket, hogy álmodozni tudjunk. Fontos, hogy a gyerekkel tudjunk „menni”, ne kezdjünk el rögtön racionalitás után kiáltani, és ne törjük le az első mondatokkal a vágyait. Ha szeretnénk, hogy bármiben is sikeres legyen a gyerekünk, adjunk szárnyakat neki, ne vagdossuk le, ne fojtsunk el csírájában egyetlen tervet sem, csak azért, mert nekünk nem tetszik. És ami még tilos: az a tiltás! A legtöbb gyerekben, pláne kis- és nagykamasz korban a tiltás csak ellenkezést, feszültséget okoz és csakazértis abba az irányba indulnak, ahová a szülő szerint nem szabad. Úgyhogy a lehető legbölcsebben és leghatékonyabban akkor cselekszünk, ha ezt sosem tesszük, nem vagyunk kategorikusak és elutasítóak, hanem a gyerek álmai, vágya mellé szegődünk kísérőként, és segítünk kideríteni, hogy tényleg az-e, ami a világon a legboldogabbá tenné őt. Hiszen ha ő boldog lesz, akkor leszünk mi is a legboldogabbak.
A cikk elkészítését az NN Biztosító Életkapu programja támogatta.
