">

Boszorkányok pedig vannak

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




Ahogy már említettük is nektek “tökölés” közben, hogy bár egyáltalán nem vagyunk a hívei a szemléletnek, hogy attól, mert valami külföldi, akkor máris jó, de be kellett látnunk, hogy a Halloween igenis szerethető ünnep. Legalábbis mindannyian nagyon élvezzük, ráadásul valahogy mindig úgy alakul, ahogyan most is, hogy éppen ekkorra romlik el az idő olyan igazi szomorkásra, tehát a vidám színek és hangulatok éppen nagyon jól jönnek. Ha a tökdíszítéssel már készen vagyunk, és  éppen nem készítünk szendvicseket vagy sütiket egy kis bulira, akkor néhány apró kellék segítségével tovább varázsolhatunk egy kis ünnepi hangulatot. Ezúttal boszorkánykészítéshez adunk tippet. Minden hozzávaló könnyen fellelhető otthon, és nagyszerű bulidekorációt készíthetünk belőle, vagy egyszerűen csak egy apró játékszert.  Ahányan vagytok, annyiféle boszit lehet fabrikálni. Persze csakis jó boszorkányokat… :-)

Kell hozzá:

  • anyagdarabok
  • hurkapálca
  • raffia
  • fonal
  • gyöngy (fa)
  • zsenília

1. lépés: 15×15 cm tarka vagy egyszínű anyagnégyzeteket bevagdosunk, hogy rojtos legyen a széle.

2. lépés: A hurkapálcából és a raffiából apró seprűket készítünk.

3. lépés: A kétféle színű zseníliából emberke formát hajtunk.

4. lépés: A fejet a gyöngyből csináljuk meg úgy, hogy a zseníliát bele lehessen fűzni a lyukba.

5. lépés: Ezután vágjunk kis nyílást a ruhán, dugjuk át rajta a fejet, és igazítsuk rá a babára. Rá is ültethetjük a seprűre.

6. lépés: A kezét rá kell csavarni a nyélre. Fonalból hajat vágunk, és ráragasztjuk a gyöngyre. Végül csúcsos sapkát teszünk a fejére.

Igazán nem boszorkányság, próbáljátok ki ti is, jó móka lesz! :-) Készítési útmutató letölthető itt: Boszorkánydekoráció.

Puszi: Réka és Gabi