">

Ezt olvassuk esténként!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




reka_konyoklosSzerintem már sokszor beszélgettünk erről. Mármint az esti olvasásról. Jó, a beszélgetés kicsit egyoldalú, mert én beszélek, ti pedig hallgatjátok, illetve olvassátok. A lényeg, hogy veszitek. Éppen ezért gondoltam, hogy itt az ideje megint ajánlani egy-két alvás előtti olvasnivalót. Legelőször is a gyerekeknek.

Nagyon jó dolog, ha a gyerek mesére alszik el. Pontosabban, ha lefekvéskor mesét hallgat. Azért egészítettem ki a megjegyzésemet, mert a kislányom még soha, de soha nem aludt el mese közben. Mindig megvárja a végét. Sőt, az egyszemélyes koncert végét is, amit esténként kap tőlem vagy az apukájától. Természetesen még ráadást is kér, mert remek közönség. A fiam, mióta iskolás „szerencsére” pillanatok alatt kidől. De azért nagy műgonddal jelöli ki a felolvasandó opust.

Nemrég egy anyuka arról panaszkodott, hogy a gyereke egyáltalán nem hajlandó olvasni, és pironkodva vallotta be, hogy még a kötelező olvasmányt is ő olvassa fel a gyerkőcnek. Szerintem nincs ezzel semmi gond. Nyilván az lenne a legtutibb, ha a gyerekek maguktól, örömmel olvasnának, falnák a könyveket. De a folytonos maceránál, a kierőltetett olvasásnál nincs sok rosszabb. Mígnem az esti felolvasás életre szóló élmény. Feltéve, ha a gyerekünknek szeretnénk örömet szerezni és nem pedig magunkat szórakoztatni. Kis szerencsével persze mindkettő egyszerre összejön.

Nálunk most éppen a Torzonborz, a rabló van porondon:torzonborz

Paprika Jancsi és Vitéz László azon mesterkedik, hogy fülön csípje Torzonborzot, aki ellopta Nagymama különleges kávédarálóját. Ám szerencsétlenségükre ők maguk kerülnek a héttőrös rabló és varázsló barátja, a gonosz Petróniusz Pókuszhókusz karmai közé… A világhírű német gyerekkönyvszerző, Otfried Preußler története generációk kedvence. Több mint harminc nyelven olvasható – most végre magyarul is. A Kolibri Klasszikusok sorozat első darabját Torzonborz további kalandjai és a szerző kiváló meseregényei követik.

fahejas kertElőtte pedig a Fahéjas kert gyönyörűséges történetét olvastuk. Nagyon, de nagyon szép szöveg. Ráadásul egy kortárs magyar szerzőtől. Így kezdődik a történet:

Jártál már a Fahéjas kertben? Azt hiszed, nem? Pedig ott mindenki járt! Mert a Fahéjas kert az a hely, ahol a mai gyerekek és a “régvolt” gyerekek fantáziája megelevenedik: ahol a kastély egy folyton mozgó, barátságos sziklán áll, ahol a félelem a barátok segítségével átalakítható lukas kapuskesztyűvé, és ahol a felnőttek nem csak megértik a gyerekek világát, de épphogy ők a nagy meseteremtők: Nagyapa és Lassú báró. A közelükben megelevenednek a kártyafigurák, megszöknek a lépeklények, oroszlánfejjé változik a csap… Balázs és Sára nap mint nap betér a Fahéjas kert csodalényeihez. Szeretnéd Te is megismerni őket közelebbről? Akkor osonjunk be együtt…

Ha pedig inkább kisebbek vannak az esti mese hallgatóságának soraiban, akkor feltétlenül a következő könyvet ajánlom!

Kuruttyoló békakirály az egész világot bejárja, bekakiralyhogy meséket és zenéket gyűjtsön – velünk és nekünk. A különleges hangszerbemutatóiról híres Apró Színház-előadások után most végre egy gazdagon illusztrált mesekönyvben el is olvashatjuk az izgalmas történeteket. A Kuruttyoló békakirály első kötetében Afrika és Kolumbia tájain vándorlunk, ahol a helyi meseelemekből felépülő történetet játékos foglalkoztatóval ötvözött képek kísérik. Mesés zenék, zenés mesék a világ körül – hiszen zene és mese a könyvön belül is egységet alkot. A CD-n Mogyoró Kornél zenéjére Tarján Veronika énekes, meseíró szólaltatja meg a történeteket, vendégzenészek közreműködésével. A varázslatos zenés mesét hangjátékos zörejek teszik egyedülálló élménnyé.

„Tarján Veronika Varga Katalin unokája (igen, ő írta többek között a Gőgös Gúnár Gedeont is). Veronika és a kötet illusztrációit készítő nővére, Zsófia már a huszonegyedik század eszközeivel adják át mindazt, amit nagymamájuktól és pedagógus édesanyjuktól kaptak. Mogyoró Kornél dallamainak is köszönhető, hogy örömteli perceket töltöttem ezzel a páratlan mese-zene-lemez-könyvvel, mely tartalmas és mozgalmas együttlétre ösztönzi hallgatóit, olvasóit, függetlenül attól, hány évesek.” – így ajánlotta nekem és másoknak is a könyvet Both Gabi, a meseutca.hu főszerkesztője.

És hogy mit ajánlok most én nektek, anyatársaknak? Az legyen egy következő „beszélgetés” témája. Ja, és persze nagy örömmel veszem az ötleteket tőletek is. Ti mit olvastok éppen a gyerekekkel?

Puszi: Réka