">

Fogkrémből is válaszd a természeteset!




Azt hiszem, abban biztosan mindannyian egyetértünk, hogy a gyerekeinknek, a családunknak lehetőség szerint mindenből a legjobbat szeretnénk nyújtani. Egyre inkább és egyre többen leszünk egészségtudatosak, és igenis elkezdünk odafigyelni arra is, hogy milyen összetevőkből állnak azok az élelmiszerek, kozmetikumok, amelyeket fogyasztunk, használunk. A természetes alapanyagokból készült kozmetikumoknak nagy divatja van, sokan törekednek már arra, hogy vegyi és mesterséges anyagok nélkül készült natúrkozmetikumokat válasszanak, szappant, tusfürdőt, arcápoló szereket. De vajon mi a helyzet a fogkrémekkel? Választjuk inkább a hangzatos reklámozott márkákat, vagy ezen a téren is megpróbálunk egészségtudatosak lenni? Tudjuk egyáltalán, hogy milyen a jó és természetes fogkrém? Sokan nem igazán bíznak abban, hogy a természetes összetevőkből készült fogápolószerekkel is elérhetjük ugyanazt, mint a hagyományos fogkrémeknél. Pedig abszolút így van! 

Nemrég felfedeztünk egy remek lelőhelyet, ahol találtunk egyebek között néhány fogkrémet, amely felkeltette érdeklődésünket. Természetesen mi elsőnek a gyerekfogkrémekre zoomoltunk rá, hiszen az ő egészségükért aggódunk leginkább. Klassz dolgokat találtunk, de utána persze sok kérdés felvetődött bennünk. Sikerült választ találni rájuk, méghozzá egy elég hiteles szakértővel, dr. Balsai Tamással, a Perfect Smile Fogászati és Implantációs Központ orvosigazgató-tulajdonosával készült interjúból szemezgettünk. A kérdések, amelyek bennünket nagyon izgattak:

  • Mennyire lehet hatásos egy fogkrém, mely nem tartalmazza a szokásos hatóanyagokat?
    • Nos, a natúr fogkrémek vegyszermentesek, de ettől még teli vannak kiváló hatóanyagokkal! A gyógynövények kivonatai és az egyéb természetes összetevők, például az ásványi anyagok rendkívül hatékonyak, nagyon jól ellátják a feladatukat.
  • Melyek ezek a feladatok, mit kell tudnia egy jó fogkrémnek?
    • A fogkrémeknek nagyon sok funkciójuk lehet, és egyénenként is változhat, hogy kinek mi a legfontosabb. Az alapfeladatok azonban állandóak: el kell távolítaniuk a lepedéket a fogzománc felsértése nélkül, baktériumellenes hatást kell kifejteniük, nyugtatniuk és erősíteniük kell a fogínyt, fehéríteniük kell a fogakat, és azt is elvárjuk tőlük, hogy kellemes leheletet nyújtsanak. Mindez tökéletesen megvalósítható kizárólag természetes összetevők alkalmazásával is.
  • Milyen összetevők lehetnek ezek?
    • A natúr fogkrémek készítői sokféle összetevő közül válogathatnak. Például az aktív szén és a tengeri só kiválóan tisztít és fehérít, a zsálya, a kamilla és az aloe vera nyugtatja, erősíti a fogínyt, a teafaolaj antibakteriális hatásáról már szinte mindenki hallott, a borsmenta pedig friss illatúvá teszi a leheletet.

Fontos kérdés, hogy fluoridos, vagy fluoridmentes fogkrémet használjunk. Tény, hogy semmilyen tudományos kutatás nem mutat arra, hogy a fluoridos fogkrémek használatának bármiféle káros hatása volna. Nyugodtan választhatunk fluoridosat vagy fluoridmenteset is, sőt váltogatni is lehet őket.

Ti egyébként tudtok helyesen fogat mosni? A szakértő tanácsai így hangzanak:

Mint mindenen, ezen is lehet tökéletesíteni. Az egyik tippem az, hogy a fogkefét negyvenöt fokos szögben tegyük a fogainkra, és nem túl erősen, 15-20-szor körkörösen dörzsöljük meg a fogfelszínt. Így haladjunk 2-3 foganként végig, majd következhet a rágófelszínek tisztítása. Egy alapos fogmosásnak legalább két percig kell tartania. Javaslom azt is, hogy az esti fogmosást semmiképp ne hagyjuk ki, mert éjjel sokkal jobbak a körülmények a szánkban a baktériumok szaporodásához. Ne engedjük, hogy ellepjék és lassan lebontsák fogainkat!

És mivel mosson fogat a gyerek?

Nekünk megvan a favoritunk! Háromféle natúr gyermekfogkrémet is találtunk, a Logodent márkában. 0-6 éves korig a tejfogakra fluoridmentes foggélt ajánlanak, amely teljesen mentes szintetikus anyagoktól, tartósítószerektől és színezőanyagoktól, viszont a Happy Kids változat bio eperkivonattal segít a lepedék eltávolításában, az eperíz és illat pedig remélhetőleg a legmakacsabbul ellenálló csemete kedvét is meghozza a fogmosáshoz. Aki mondjuk a mentát szereti jobban, az a Fresh Kids foggéllel ismerkedhet. A Logodent Cool Kids tutti-frutti ízű gyermekfogkrém már egy korosztállyal feljebb használható, 6 és 12 év között ajánlják. A fluorid, xilit, kovasav és kálcium négyes formulája tökéletesen védi és tartósan erőssé teszi a maradandó fogakat. Az a mázli, hogy ezek a fogkrémek tényleg olyan jóízűek, ha úgy tetszik, finomak, hogy a gyerekek egy idő után már tényleg várni fogják a fogmosást, és így a szájápolás életük természetes, örömteli részévé válik.

Egyébként pedig ha az lenne a cél, hogy szülő és gyerek hasonló fogkrémet használjon, akkor a Neobio márkát választanánk. Ott ugyanis a legapróbbaknak való fogkrém szintén nagyon ígéretes, kíméletesen tisztító és ápoló fluorid-és színezékmentes formula. Megelőzi a lepedék-és fogkőképződést. Gyümölcsösen friss, természetes ízét a bio almának és a papayakivonatnak köszönheti. Ez is minősített natúrkozmetikum, amely nem tartalmaz szilikont, paraffint és más kőolajszármazékot, szintetikus illatanyagot, – színezéket és – tartósítószert. Magunknak pedig talán a Neobio Fluoridmentes fogkrémjére csapnánk le először, mely olyan különleges összetevőket tartalmaz, mint a csodálatosan hangzó bio varázsmogyoró és a bio rozmaring, mely remekül ápolja, tisztítja a fogakat és a fogínyt. 

Egy biztos, a szájhigiéniára való nevelést nem lehet elég korán kezdeni! És ha ehhez a gyerekeknek kell egy-egy új fogkefe, macis vagy éppen hercegnős, hozzá egy-egy jóízű/jobbízű fogkrém, akkor ezen ne múljon! 

ITT és ITT találjátok a termékeket!