Szoktatok játszani a gyereketekkel? És mennyit? És amikor játszotok vele, valóban játszotok vele, figyeltek rá, és belefeledkeztek ti is a dologba, vagy csak jelen vagytok? Azon gondolkoztunk, hogy a felnőtteket néha meg kell tanítani arra, hogy újra szeressenek játszani, és valóban aktív résztvevőként töltsék el a társasjátékozós, kártyázós, bújócskázós vagy akár játszóteres délutánokat csemetéjükkel. Ha pedig már aktív résztvevők, akkor élvezzék is ezeket a perceket, órákat, amik úgyis olyan gyorsan elmúlnak.
Ugye nektek is megvan az a kép, amikor a játszótéren ül az anyuka a padon, és csak figyeli a gyerekét? Ahelyett hogy közösen játszanának és megadná az anya a gyereknek azt az örömet, amit a közös tevékenység és élmény adhat neki. Persze nem azt mondjuk, hogy a játszótéren nincs olyan, hogy a gyerekek egymásra kattannak, és együtt játszanak, a szülők meg a szélről figyelnek, de valahogy azt próbáljuk meg átadni, hogy ebben is keressétek és találjátok egyensúlyt. Mikor van az, hogy együtt játszunk, és mikor van az, hogy a gyerek egyedül is jól elvan, mi meg legfeljebb féltve őrizzük a tekintetünkkel. Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Kugler Gyöngyi pszichológussal, akit az Anyakanyar házi gyereklélekgyógyászává fogadtunk. Fogtok vele többször is találkozni az oldalon, mert még rengeteg kérdésünk van.
Tessék újra megtalálni magunkban a gyermeki ént és kikapcsolódni egy játék erejéig! Nem csak a gyerekeknek, magunknak is jót teszünk vele. Apukák elő a játékvonattal és a terepasztallal, anyukák pedig az öltöztetős babával!
Puszi: Gabi és Réka
