">

Jó bornak is kell a cégér

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , ,




Ahogy már biztosan észrevettétek, vannak témák, amelyek különösen kedvelünk. És persze vannak vendégeink is, akikkel igazán jólesik a beszélgetés. Csetvei Krisztivel már találkozhattatok nálunk néhány nappal ezelőtt. Legutóbb arról esett szó, hogyan kóstoljunk és mire figyeljünk, amikor kinyitunk egy palack bort. Ez a téma most divatosabb, mint eddig bármikor volt, így arra gondoltunk, érdemes még ebben az őszi időszakban úgy kifaggatni a még harmincadik évét sem betöltő móri borászlányt, hogy ti is minél többet megtudjatok arról, mi alapján éri meg bort választani, vagy esetleg a választott borhoz ételt.

Kriszti nekem különösen kedves. Egyrészt mert női borászként egy a kevesek közül, másrészről mert ő is egy tudatos teremtő, ha fogalmazhatok így. Első generációs borász, eldöntötte, hogy egy borászat az álma, és aztán szépen be is vonzotta magának az álomhivatást. A palackokra pedig minden esetben valami pozitív üzenet kerül, mert Kriszti hiszi, amit már a japán tudós, Masaru Emoto is bizonyított, a víz kristályszerkezete részletgazdagabb, szimmetrikusabb, szemet gyönyörködtetőbb, ha pozitív energiájú szavak kerülnek arra az edényre, amiben az adott folyadék van. És ha ez igaz a vízre, miért ne lenne igaz a borra is? Így esett, hogy Kriszti minden palackján a P.S.: I love you felirat díszeleg, ezzel is biztatva, ha úgy tetszik, kondicionálva a nedűt arra, hogy csak finom lehessen.

És hogy mi kerül még a palackra? A címkén nem csak pozitív üzenetek vannak. A grafikus igyekezett olyan arculati elemekkel dolgozni Kriszti borai esetében is, amik kifejezik az adott ital jellegét. Jó esetben a borásszal a grafikus szorosan együttműködve dolgozik, így sokkal jobban eltalálják, hogy az adott borhoz milyen design illik. Valahol a bort is a csomagolás adja el. Kár lenne ezt tagadni, vagy ezt vitatni. Van amikor tudjuk, hogy az adott borász adott bora a tuti választás, de azért én bevallom, néha épp úgy közelítem meg ezt a kérdés, mint szerintem bármelyik nő. Amikor egy borszaküzletben tanácstalanul ácsorgok a polcok előtt, azt a bort választom a sok számomra egyforma közül, aminek jobban tetszik a címkéje. Hát így megy ez…

Következik mini boros tanfolyamunk második leckéje. A belbecs után most a külcsínre fókuszálunk!

És hogy milyen jó érzéssel választottuk borszakértőnknek Csetvei Krisztit? Vasárnap érkezett a hír, hogy megvan a beszélgetésben is említett, fiatal grafikusok számára kiírt címketervezési pályázat eredménye: az egymillió forintos fődíjat Bogányi Gergely nyerte, aki Csetvei Krisztina Móri Királyleánykájához tervezett arculatot! Szívből gratulálunk!
Puszi: Gabi