">

Liszt-rapszódiák

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




gabi_feherRólam köztudott, hogy nagyon odafigyelek a táplálkozásomra. És nem csak a sajátomra, hanem a családom és a környezetem szokásaira is. A szétválasztós diéta, amelyről itt az Anyakanyaron már sokszor beszéltem nektek, nekem bevált. De nem biztos, hogy mindenkinek lehet megoldás, és lehetnek olyan helyzetek is, amikor vagy nem tartható, vagy éppen nem elég ez. Úgyhogy igyekszem nyitott szemmel-füllel járni, és ha valami érdekes dolgot találok, akkor szeretnék többet megtudni a dologról.

Zellei Tünde nevét már olvastam, láttam. Internetezés közben odakeveredtem a weboldalára, és ott óriási örömmel fedeztem fel azt a szlogent, hogy “az én világom szénhidrátcsökkentett és cukormentes.” A szlogen után rátaláltam remek receptekre is, és utána már egyre kíváncsibb lettem erre a kedves szőke hölgyre, aki saját helyzetéből kiindulva próbál meg segíteni másoknak is. Még személyes találkozásunk előtt kiderült, hogy Tündinél cukorbetegséget diagnosztizáltak, így voltaképpen saját magának szeretett volna először olyan lisztkeverékeket kikísérletezni, amelyek segítségével teljes életet élhet, és továbbra is ehet kenyeret, tésztát, süteményt. A kísérletezés szerencsére nagyon is jól sikerült, így most már cukorbetegek, lisztérzékenyek és fogyókúrázók számára is elérhetőek ezek a termékek.

Jó hír tehát mindazok számára, akiknek fontos, hogy miből készül a kenyerük, tésztájuk, sütijük, hogy mostantól már háromféle, csökkentett szénhidráttartalmú, adalékanyagoktól mentes Zelleitündi-lisztkeveréket is megtalálhatnak bizonyos árusítóhelyeken. A legbiztosabb forrás azért továbbra is Tündi weboldala, ahonnan a tervek szerint rendelni is lehet majd a csodaliszteket. Az elsőt tehát kenyerek, friss és száraz tészták készítéséhez, a második típusút kelt tészták, bagettek, pizzák, pékáruk készítéséhez, a harmadikat pedig sütemények, piskóták, palacsinták, galuskák készítéséhez ajánlott használni.  Ezek a lassan felszívódó szénhidrátokból álló, adalékanyagoktól mentes lisztkeverékek fehérjében és rostban roppant gazdag sütési és főzési alapanyagok. A rostok azért fontosak a mindennapos táplálkozásban, mert megakadályozzák a fölösleges energiafelvételt és csökkentik a vékonybél felszívó felületét. lisztekLaktató hatásuknak köszönhetően alkalmanként kevesebbet eszünk az energiában gazdag ételekből. Nem csak a daganatos betegségek és az elhízás megelőzését segítik elő, de a salakanyagok távozását is gyorsítják az emberi szervezetből. A lassan felszívódó szénhidrátok a vércukorszintünket nem emelik meg gyorsan és nagymértékben az étkezések során, így ezeket a speciális lisztkeverékeket cukorbetegek és fogyókúrázók is bátran használhatják, fogyaszthatják.

Tündi tehát mert nagyot álmodni, és úgy érzi, hogy minden csak most kezdődik. Tele van tervekkel, szénhidrátcsökkentett és cukormentes ételeket mutat majd be főzőtanfolyamokon, és egy recepteskönyv is a nagy vágyak közé tartozik. Receptekben pedig nincs hiány, mert imád sütni-főzni, és meg is beszéltük, hogy hamarosan hozunk nektek is ide az Anyakanyarra egy receptet, természetesen Zelleitündi lisztből elkészítve. Addig is látogassatok el Tündi weboldalára, www.zelleitundi.hu, és böngésszétek a sok egészséges receptet kedvetekre!

Puszi: Gabi