">

Mit is hozzon a nyuszi?

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




Teringettét, itt a Húsvét! Na jó, még nem teljesen, még van egy kis időnk addig, és talán az időjárás is megembereli magát, és szegény nyulaknak nem a hó alól kell előbújniuk két hét múlva. De bizony nekünk lassan itt az idő átgondolni, hogy milyen előkészületeket is teszünk, hogy dekorálunk, mit sütünk majd. Nemsokára erre is adunk néhány ötletet. És hát van itt még valami… bár igazából a Húsvét nem az ajándékozás ideje, legfeljebb édességek és apróságok formájában lepjük meg a családtagokat, azért ez is tud elég nagy fejtörést okozni. Mert lássuk be, nem örülünk annyira  az újabb és újabb csokinyulaknak, tojáskáknak, miegymásnak a lakásban, és általában a családtagokat nehéz is lebeszélni az édességek felhalmozásáról. Jó, jó, egy nyuszikosár azért kell, de ha nem akarjuk, hogy édességmérgezést kapjanak a gyerekek, jobb inkább egyéb meglepetésekre is koncentrálni, mert hát jóból is megárt a sok. Most körülnéztünk egy picit, hátha tudunk klassz ötletekkel szolgálni nektek (és magunknak) is.

Az első tavasz, az első lépések… ezeket mindenképpen olyan cipőcskékben kell megtennie a gyereknek, amelyekben pihe-puhán lépkedhet, felszabadultabban tipeghet. Egy puhatalpú cipőben ugyanis a láb minden porcikája részt vesz a járásban, így biztosítva azt, hogy a láb megerősödjön és “ellenállóvá váljon” az ortopéd lábbetegségekkel szemben. Egy ilyen cipőben a gyerekek érzik a talaj egyenetlenségét, tudnak kapaszkodni lábujjaikkal, amit egy merev-talpú cipőben nem lehet. Ez fejleszti egyensúlyukat, koordinációjukat. Továbbá járás közben a talp reflexzónáit inger éri, ami az egész testre nézve rendkívül előnyös. Csodálatos, puha bőrből készült apró cipőcskéket találunk a Liliputi webshopban, minden lehetséges színben és mintában. Lepke, katica, cica, süni a lányoknak, autó, oroszlán, vonat vagy zsiráf a fiúknak. Remek színek, és a háromrétegű puhatalp a mezítláb járás élményével. Ha van a környéken járni tanuló gyermek, ajánljátok a szülők figyelmébe!

Már tudjátok, hogy szívesen vásárolunk webshopban, és persze ezek közül is mindig azt részesítjük előnyben, amelyeknél biztonsággal, akár a csere lehetőségével élve,  nyugodtan lehet szemezgetni a kínálatból. Gabi nemrég egy egész kupac tavaszi ruhácskát szerzett be Annának a Ruha-sziget.hu oldalról, a töredékéért annak az árnak, amelyből egy áruházban lehet vásárolni. Ne féljetek az internetes vásárlástól, időt, energiát és gyakran pénzt is spórolhattok vele. Persze nyilván remek dolog mindent megérinteni, megvizsgálni, saját szemmel felmérni, de erre nem mindig van idő. A Húsvéti készülődés során is nyugodtan mazsolázhattok a Ruha-sziget aktuális darabjai közül, a Disney-s pólókkal például biztosan bármelyik gyerkőcnél hatalmas sikert arattok majd.

Egy másik remek webáruház pedig különleges tárgyakkal varázsolhat el bennünket. Szó szerint elvarázsolhat, hiszen a Varázserdőről van szó, amelyben a gyerek növekedését mérő falimatricát, baglyos könyvtámaszt, puha babzsákfotelt, repülő-formájú villát, jópofa tányérokat egyaránt lelünk. Ami viszont nekünk rettenetesen tetszik, azok az úgynevezett lunch-punch termékek, azaz olyan műanyag kiszúrók, amelyek segítségével a reggeli vagy uzsonna-szendvicsből, szelet kenyérből, kalácsból, sütiből nagyon különleges formákat lehet varázsolni. Na, már megint itt vagyunk a varázslatnál! De hát mi másnak neveznénk,  ha egy sima kenyérből egyszercsak autó, mozdony, békakirályfi, lepke, vagy akár házőrző kiskutya lesz! A színes műanyag csodákkal mindez könnyedén sikerülhet. Ajánljuk nagy szeretettel, egész biztosan nagy örömet okozunk vele! (halkan súgjuk, szerintünk sok felnőttnek is kitűnő ajándékötlet lehet :-)

Az édességek ellen beszéltünk volna? Ó, az nem is úgy van. Vagy nem annyira úgy van. Mert rábukkantunk Budapest szívében egy olyan műhelyre, amelyben igazi kézműves cukrok születnek, az új technikákat és elvárásokat ötvözve a régi cukorkakészítési fortélyokkal. Az ízek, színek, minták és formák variációja végtelen, a kínálatban a gyümölcsös ízharmóniáktól a meghökkentő, szokatlan kombinációig szerepelnek az izgalmas falatkák. Létezik például csokis-chilis, levendulás-gin-es, rumos-diós, almás-fahéjas, citromos-mentás és még megannyi ínycsiklandozó ízesítésű finomság. Metszett és párnacukorkák, öntött és csavart nyalókák, és egészen különleges alkotások egyaránt kikerülnek a Cukorka – Sweetfabric műhelyéből. És amit nem ígérünk meg, hogy nem fordulhat még elő, képzeljétek, akár saját magatok is kipróbálhatjátok a cukorkakészítést, zsúrokat is lehet tartani ebben a csudaédes csudavilágban. Most már értitek ugye, hogy miért lettünk hirtelen megengedőbbek az édességekkel kapcsolatban, ugye?

Reméljük, sikerült érdekes dolgokra felhívnunk a figyelmeteket, jövő héten még folytatjuk a nézelődést, jelentkezünk további érdekességekkel. Szépséges, remélhetőleg lassan tavaszba hajló vasárnapot kívánunk!

Puszi: Réka és Gabi