Nem, nem hibbantunk még meg teljesen. Persze jó dolog a befőzés, igyekszünk is még ezzel kapcsolatos tippeket adni nektek, hiszen van élet a sárgabarack- és a szilvalekváron túl is, de most másról van szó. Mai tippünk nem a gasztronómia kedvelőinek szól, bár nem tudjuk, hogy valahol a világon tartósítják-e házilag a tenger egyik kedvenc gyümölcsét, a kagylót, vagy sem. Mi arra adunk ötletet, hogy miképp lehet tovább életben és szem előtt tartani a tengerparti nyaralások kézzelfogható, hazahozott kis emlékeit, a parton sétálva összeszedett, gyűjtött apró kagylókat.
A tengerimádat az emberben valami ősi ösztön lehet. Nem mindenkire hat, van akit teljesen hidegen hagy a sós víz, a párás levegő, és a mindig kicsit fújdogáló szél utánozhatatlan élménye, de aki megszállott, mert egyszer ráérez a dolog varázsára, az valószínűleg élete végéig az is marad. Hallottunk már olyan babonáról, hogy valaki egy apró üvegben, gyógyszeres fiolában mindig hord egy kis tengervizet a táskájában, hogy vele legyen a fenséges és végtelen kékség… Ezt nem mernénk kipróbálni, hasonlóan ahhoz, aki tengerparti homokot hoz mindig haza, bár állítólag világutazók akár olyan mementót is állíthatnak a tengerparti nyaralásaiknak, hogy a különböző helyekről hazahozott homokot rétegelve egymásra teszik. Ilyenkor derül ki, hogy mennyire más minden tenger, van finomabb és durvább homok, szemcsékkel, kövekkel, fehér, sárgás, szürkés, pirosas egészen sötét is. Ehhez mi még nem utaztunk eleget, úgyhogy egy egyszerűbb dolgot ajánlunk most nektek.
Kell hozzá:
- tengerparton összegyűjtött ép kagylóhéjak
- egy szép formájú befőttesüveg (fedéllel együtt)
- 4-5 evőkanál tengeri só
- víz
A kagylókat lemossuk, papírtörlővel leszárítgatjuk, majd szépen elkezdjük az üvegbe beleállítani őket, ügyelve arra, hogy melyik oldalukat fogjuk látni. A szebbek kerüljenek kívülre, ha vannak törmelékkagylóink, azokat középre halmozzuk be. Közben egy edényben vizet forralunk néhány evőkanál tengeri sóval. Fontos, hogy felforraljuk a vizet, majd hűtsük ki, és így óvatosan kanalazzuk rá az üvegbe töltött kagylókra, úgy hogy az előre eltervezett helyükön maradjanak. Ha megtelt az üvegcse, szorosan rácsavarjuk a fedelet, és keresünk neki egy megfelelő helyet valamelyik polcon, ahol mindig szemünkbe ötlik és kellemes emlékekkel, pozitív gondolatokkal tölt el.
A sós víz segít felidézni a kagylóknak a “hazai környezetet”, így tovább szépek, fényesek, élettel teliek maradnak. Ha tartósan megtartjuk ezt a dekorációt, egy-két évente újra megismételhetjük a manővert, hogy felfrissítsük őket. Hát így készítünk “kagylóbefőttet”mi :-) Kedves emlék, egyszerű művelet, próbáljátok ki, ha nálatok is akad hasonló tengeri szuvenír!
Puszi: Réka és Gabi
