Amióta az eszemet tudom, versek vesznek körül valamilyen formában. És még az is lehet, hogy ez a mondat már pont így ebben a formában elhangzott, leíródott tőlem vagy éppen másoktól. Mert nekem természetes a költészet közelsége. Apukám, mint valódi népművelő és trendi fiatal a hetvenes évek végén, trapéz gatyában, passzos (ma slim fit) ingben, szakállasan, félhosszú hajjal megzenésített verseket írt, énekelt, vagy a korszak nagy előadóit szervezte le a mi kis városunkba. Aztán apámat kinőve, jött a leendő férjem, mint nagy lázadó és hosszú hajjal, rockzenét játszva, bagózva, pimaszkodva belerepített az irodalom mélységeibe. Vagy csak szerelmes verset írt. Nekem.
Bár viszonylag későn, de elkezdtem én magam is verseket tanulni, mondani csak keveset. Aztán a zene szárnyán szétválaszthatatlanok lettünk. A kortárs gyerekversek meg én. Hét esztendeje vezetem a Megaverset. (Országos versmondó verseny három fordulóban. Még a szakdogámat is ebből írtam két éve.) Majd jött a tanítás. Februárban huszonöt gyerekkel több, mint harminc szerelmes verset állítottunk színpadra, elég nagy sikerrel. A sikert jelen esetben abban mérem, hogy ha huszonöt kamasznak azt mondod, hogy most pedig meg fogunk tanulni harminc verset, fejvesztve menekül, de valahogy mégiscsak sikerült a drámapedagógia eszközeit bevetve és még élvezték is. Nagyon. Mostanság meg a gyerekemmel szórakoztatjuk magunkat esténként, na nem önszorgalomból, a János Vitéz énekeivel, aztán jön a Családi kör, meg az Alföld. Havonta egy szép nagy vers. Van itt tempó, kérem! Szóval ez nekem természetes és azon munkálkodom, hogy sokaknak legyen még az. Tulajdonképpen az egész munkásságomat átszövi. És nem tudom miért, de nagyon fontos nekem, hogy mások is megérezzék, milyen jó dolog elveszni egy versben. Milyen az, mikor megszólít egy sor, amiről azt gondolod, ez csak neked szól és pont most.
Nagyon friss terméseket hoztam nektek. Szemezgessetek!
Kemény Zsófi legelső kötetéről így ír Simon Marci:
“Ez a könyv egy sosem látott táj, amit újra és újra be kell járnod, hogy megértsd. Elromló mondatokból összeszerelt magánmitológia, labirintus, erdő valahol a mélyén többszereplős monológok éjszakai gyülekezőhelyével. Ennek a könyvnek a hangja a legfinomabb regiszterekből válogat, bár a szövegek formája megtévesztően egyszerű, a megszólalás természetessége magával ragadó, a téteket szimpatikus nagyvonalúsággal kezelő versek titokban mégis a végtelenre játszanak. Ez a könyv az összement karácsonyfáké, fekete-fehér nagyszülőké, tavaszi hajnaloké, kapaszkodó kezeké. Itt még a rontás is csak gyakorlás, ama majdani, igazi rontásra. És persze, már rég dehogy.
Ez a könyv hátat fordít az elvárásoknak, elsétál a pálya végéig, és csöndben mosolyogva magasabbra teszi az úgynevezett lécet. Sokkal magasabbra. Ez Kemény Zsófi első kötete.”
Sirokai Mátyás 2013 után, most újabb verseket fűzött kötetté.
Sirokai Mátyás A beat tanúinak könyve lapjain a minden élőben és élettelenben közös ritmust keresve a tajga mitikus világába kalauzolta olvasóit, hogy aztán elrugaszkodjon, és célba vegye a csillagokat. A káprázatbeliekhez című kötetében megérkezik az űrbe, ahol új nyelvet keres, amelyen egyaránt képes megidézni az égi mechanika szépségét, az emberi kozmosz sötét oldalát és az Első Föld mítoszát. A szerző társául szegődve szakrális science-fiction költészet teremtésének vagyunk tanúi ebben az űrodüsszeiában, amelyben a legnagyobb természetességgel keveredik technológia, vallás, filozófia és költői látomás. A káprázatbeliekhez prózaversei kötelezőek mindazok számára, akik gondolatban elhagyják néha a Földet, de azok sem fognak csalódni benne, akik estek már valaha ámulatba az éjszakai égboltra tekintve.
Ráadásként egy SLAMPONt. 
Magyarországon 2006 óta jönnek-mennek a slammerek, de leginkább jönnek, jönnek és jönnek, beköltöznek szomszédságunkba, és közben folyamatosan bizonyítják, hogy értéket teremtenek, őszinték és megzabolázhatatlanok. Van, aki már ismeri őket, és van, aki még csak ismerkedik az új szomszédokkal. Nekünk ők lakótársaink, és szívesen vezetünk körbe közös terünkben a hívatlan látogatótól a beköltözni vágyóig mindenkit. Ezért készül ez a könyvsorozat a slammerekről és a slam poetryről. Ezúttal Győrfi Kata, Kövér András Kövi és Simon Márton nyitják ki nekünk az ajtót, és invitálnak be minket közös tereikbe – oda, ahonnan elindulnak a színpadra, oda, ahol maga a színpad áll, és oda, ahová a színpadról vezet az út.
Mert ez a slam. És pont.
Boldog költészet napját! És jó versolvasást, azaz verset mindenkinek!
Puszi: Réka
